Mickey webnaplója

POST
Az idős szerzetesnek érzékeny gyomra van. Kerül mindent, ami felfújhatná. Első meglepetésem akkor volt, amikor elutasított néhány fajta gyümölcsöt. El a szőlőt, el a dinnyét. Ma már még szélesebb ez a kör. Kerülnie kell – mondja – a K-betűvel kezdődő ételeket, a káposztás, kukoricás, kelbimbós, kelkáposztás, karfiolos, karalábés fogásokat. Kávét sem iszik.
Akkor jövünk lázba, amikor a látszólag nem K-betűsektől is kíméli magát. Pl. nem eszi meg a babot, pedig az látszólag nem ká-s. Muszáj kitalálni, hogy miért kerüli akkor. És kitaláljuk. Karóbabot nem ehet. Ám lencsét se. Ezt azért nem, mert kerek lencsét nem ehet, és minden lencse kerek.
Az igazi meglepetést mégis azok az ételek jelentik, melyek K-betűvel kezdődnek, és ő ezek ellenére is megeszi. Pl. kenyeret eszik, a köménymagos levest is kedveli, pedig „ká”-s. Ahá, jön az újabb felismerés, házi kenyeret ehet, mert az h-val kezdődik, félbarnát is hasonló okból, zsemlét igen, mert zsé-vel indul a szó, de kiflit nem, mert K-betűs. A köménymagleves pedig tulajdonképpen rántott leves, ezért szintén ehető.
Kerüli hát a K-betűseket, nem úgy, mint Grätzer József, a SICC-könyv szerzője: Kedden kilenckor Károly körút kellős közepén két kínai katona keserves kínok között két kiló kukoricakását kajált. (Lehet, hogy az utolsó szót elírtam, de nem véletlenül, mert úgyse bírta volna a monitor, se a gép. Kiírta volna, hogy ilyen szavakat nem használunk, akkor meg minek erőltessem keserves kínok között.)
PRE
Rossz álom

Néha álmomban éber vagyok, olykor meg ébren álmodom. Most is. Azt álmodom, hogy időm letelt, meghaltam, és az Úr előtt állok. És jön Jézus, hogy ítéletet mondjon fölöttem. Nem ül le az Isten trónjára, hanem áll a hatalmas sokaság előtt.
Mi sem vagyunk jobbak, mint a Zebedeus fiak anyja, aki arra kérte Jézust, hadd foglaljanak helyet jobbján, ha majd eljön az ő országa. Nem vagyunk jobbak náluk. Szembesülünk a Feltámadottal. Nagy a kavarodás, a helyezkedés. Mint Michelangelo képén a Sixtus-kápolnában. Tudjuk, mit fog kérdezni, hiszen elmondta, s nekünk számos esetben felolvasták a vasárnapi misén: adtatok-e ennem-innom, ruháztatok-e, befogadtatok-e, kiszabadítottatok-e, meglátogattatok-e? De hát–de hát ... mentegetőznénk.

Bár sose gondolkoztam rajta, milyenek a kosok a juhokhoz képest, a kos a mai magyarban hímjuhot jelent. Talán onnan ez a hasonlat, hogy a juhok szelíd kérődzők, szemben a kosok olykor izgága, durva, hőzöngő voltával?! Mindenesetre, szemre nem nagy köztük a difi. Mint ahogy a tolongás résztvevői közti különbség sem szembetűnő.
Egyre csak azon fáradozom, hogy Jézustól jobbra kerüljek. A kavalkádban sokakat felismerek. Ezek itt filozófusok, költők, ismert, megbecsült színészek, aktivisták, zeneszerzők, pártirányítók, de van köztük publicista, bíró, egyetemi tanár, kereskedő is bőven. Mintha amott, a másik oldalon inkább elgyötört arcú züllött tömeg verődne össze: szökött fegyencek, feslett erkölcsű nők, „vámosok”, részegek... Repedtsarkúak, kérges tenyerűek. Ők is keresik a helyüket, és ... Jézustól balra foglalnak helyet. Már éppen elégedetten dörzsölném össze kezemet a jó pozicionálástól, amikor ...
Jézus megfordul, és elindul. Mi meg követjük a Jó Pásztort.
Akik eddig a jobbján voltunk, most baljára kerülünk, akik pedig eddig a balján tömörültek, most a jobbján menetelnek. Az égből szózat hallatszik: „Bizony, bizony, mondom nektek, a vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten országában.” Ha láttad volna, milyen pánik tört ki ebben a pillanatban. Hisz ez olyan, mint egy rossz álom. Sőt, nemcsak olyan, hanem az is. Szerencsém van. Felébredek belőle. Összerázkódom. A biztonság kedvéért még megcsípem magam, ugye nem most álmodom, hanem az előbb történt ez velem.
Még „alfá”-ban ezt mondom magamban: Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek! Emlékezzél meg rólam, Uram, amikor eljön a Te országod. Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled, ne engedd, hogy cselekedeteim szeretetlenségből fakadjanak. Kérlek, add, hogy akaratilag sose vonakodjam attól, amit meg kell tennem, s hogy elhatárolódjak mindentől, amit nem szabad megtennem, s mindig felismerjem, mi használ a te ügyednek, s mi van ellenedre. Teljes mellszélességgel azon szeretnék munkálkodni, amire teremtve vagyok, s ha meghalok, Veled közösségben élni az áldott Isten színe előtt. Köszönöm, hogy álmom nem a valóság, csak egy rossz vízió. Köszönöm szép világodat. Köszönöm hozzánk lehajló irgalmas jóságodat és kinyilvánított szeretetedet. Add felismernem tehetségeimet, add, hogy természetessé váljon kamatoztatásuk. Akkor jó reménységem lehet jövőt illetően.
Amit most magamnak kértem, mindenkinek kérem, mert velük együtt szeretnék Neked örülni.