Ma egész nap szkennelt szövegeket korrektúráztam. Ez egy kicsit egyforma munka, és egy idő elteltével „beáll” az ember nyaka adott magasságra, az ember szeme is csak adott távolságra fókuszál. Agyamról most nem is beszélek. A készülő könyvnek jó lett volna, ha tíz óra hosszat figyelek szinte folyamatosan, s nekem is, amennyiben csak fél hatra kellett kocsimért menni. Ámde három órakor úgy döntöttem, hogy elég volt. Felálltam a székből és elindultam. Jött is az 56-os villamos, mely a tett színhelyére szállított. Odaérkezvén (Gellért tér) megállapítottam, hogy távolodhatok még háromnegyed óra hosszat, és még akkor se késem el. Maradtam hát a vilin. Ilyet még sose tettem. Hogy egy megállót is utazzam feleslegesen!? Terribile. Most megtettem. Annál is inkább, mert hazavitt a szerelvény. Tíz éves koromig laktam Kelenföldnek azon a csücskén, mely a Keserű értől beljebb fekszik. Legtávolabb a M. Zs. körtérig szoktunk utazni gyerekkoromban. A körtéren most McDonald’s van ama presszó helyén, ahol Horváth L. unokabátyánk zongorázott 1956-ig. A szemközti KERAVILL helyén (ide gyalogoltunk a kitérőtől hárman egy lapos elemért [5 ft 30 fill.], majd vissza, ez összesen 14 villamosmegállónyi.) más üzlet van. A Váli utca sarkán ÁTEX kelmebolt állt, most bank, ha jól emlékszem. A Váli úti iskola 45 előtti feliratai még megvannak. Ide jártam szolfézsra és hegedűre. Mellette a rendelő. Jobbsarkának alagsorában dolgozott Kornél unokatesónk. Meg-meglátogattuk a röggönyön. A piac sehol, utódja a Skála sincs sehol, a CsaPi gondozásában bérbe vett boltocskákat nyitottak. A közlekedés összetúrva, épül a 4-es metró. Túl a Bocskai úton még megvannak gyerekkorom házai, legalábbis jó néhány. Viszont szinte egyetlen gyár sincs meg. Itt volt a Kismotor és gépgyár a töltés mellett, a Standard (később Beloiannisz) a Bártfai út sarkán, a másik oldalon a GAMMA a Hengermalom útnál. A Kalotaszeg útnál még üzemel egy borbélyműhely. Ott volt ötven éve is. A környék egyebekben nagyon megváltozott. A Major utca elejét nem találtam, a péket se, továbbmenve szemben a Kábelgyár sincs eredeti funkciójában. Az iparvágányt még nem szedték fel, de sorompó már nincs. Valahová a környékre hordták ki a GAMMA szemetét, ahol többször találtunk optikai lencséket kidobva. Mekkora kincs volt ez nekünk gyerekeknek!
Az Andor utcát elhagyva még megakadt a szemem azon a fonatkerítésen, mely egy rézsű alján osztja meg a telkeket. A rézsűt szánkázásra használtuk már akkoriban, a végállomás a kerítés volt. Lementünk ülve, egymásnak háttal ülve, hasalva, és úgy is, hogy egyikünk hasalt, a másik pedig ült rajta. Ez utóbbit ördöglovasnak hívtuk. A túloldalon a szemünk előtt nőtt fel a munkásszálló a Rákosi-időkben. Ma is ott áll, gondolom maszek szálloda lett. A Csurgói út nemcsak a Fehérvári utat, keresztezte, hanem az Albert utcát is, melyben laktunk. A kitérő vakvágánya adott helyet a Mozgó könyvtárnak, mely egy régi típusú villamosban funkcionált. Megosztva helyét a 35-ös stukával, melynek itt volt a végállomása. A kitérőben lévő tejcsarnokban sokszor vásároltam. Orromban van most is a semmi mással össze nem keverhető savanyú szaga. Ma is üzemel, ma is megvan a fémkorlát, mely lesegíti a vásárlót a szuterénbe, ahol most vegyesbolt működik. A Csurgói út sarkán állt meg a jeges, onnan cipeltük boldogan vödörben az egy-két forintos hidegségeket. Majd levágta a fémfogantyú a kezünket, míg hazaértünk. Albertfalva kitérő csakugyan választóhatár volt. A mellette folyó Keserű értől (a patyó, mi soha sem hívtuk máshogy, és nem tudtuk, hogy van igazi neve) kifelé terült el Albertfalva. S ha a saját kisközértünket (Csurgói út, Kiácz-bolt) meg akartuk különböztetni azoktól, ahova még jártunk vásárolni, azt mondtuk: megyünk a faluba. Mondtuk, de nekem nem településfajtát jelentett, csak a patakon túli közértet, kispiacot, stb.
A patak a hegyek felől érkezett, és nagy örömünkre belefolyt a Kábelstrand leeresztett vize, amiben jókat lehetett fürödni, mert nagytömegű víz volt akkor a patakban. Télen ropogott a jege talpunk alatt, nyáron a békanyálas, lagymatag folyású pataknak megint csak különös szaga volt. Le lehetett menni a partján a Dunához. Az ötvenes évek elején orosz katonák járőröztek naponta többször is a távírópóznák miatt. Ma a lakótelep miatt csak a Fehérvári úttól a Duna felé él a patak, a felsőbb szakasza föld alá került betongyűrűkbe. A hegyek alján volt egy tó. Mi Pulai tónak hívtuk. Olyasvalami volt, mint egy tengerszem. Vize általában tükörsima. Máig ennek a tónak a képe jelenik meg lelki szemeim előtt, ha azt énekelik misén, hogy Jézusomnak szívén megnyugodni jó, elmerülni benne, csendes tiszta tó…
Visszatérve a Fehérvári útra kifelé volt egy kőkereszt feszülettel, majd egy kis bolt. Ide akkor mentünk, ha a kérés így szólt: Menj el a Rózsikához. Rózsika után következett a Háztartási bolt olajos hajópadlóval, petróleumszaggal. Szemben egy másik közért. Itt ragasztották ki a primitív szöveget: „Levágott felvágottjegyet nem fogadunk el”. A jegyeket tömbökben osztották el, és volt, aki eladta a kedvezménye egy részét. Levágta a vevőnek az eladott felvágottjegyet.
A Rózsika oldalán volt még a Szigeti mozi Maximkával, Örs a hegyekbennel, A Rejtelmes szigettel, a Támadás öthuszonötkorral és még sok érdekfeszejtő szovjet alkotással. Még kijjebb, már-már az Albertfalva utca sarkán fungált a Jóbarát vendéglő. (Kocsma) Itt vettünk a grószinak egy korsó sört. Ami három korsó lett, mert másfél literes korsót vittünk, és nem tudtuk eldönteni, hogy melyik korsóra gondolt, amikor sörért küldött. Itt a sebesvonatnak hívott HÉV is megállt, szemben a kitérővel, ahol nem. Ez a járat attól volt sebes, hogy helyenként nem állt meg. De mivel magassági kormány nem volt (sőt kormánya egyáltalán nem volt – lévén sínpár által vezérelt masina), egyetlen lassú járművet sem tudott megelőzni, így hát elég viccesnek tűnt elnevezése.
Az Albertfalva utcában volt (van) az általános iskola, (ma don Bosco), ide jártunk iskolába. Itt tanított Román Pál, Kucsera Lajosné, Szirbik József és még sokan mások Fellner László igazgatása mellett. Szemben a Szent Mihály-templom, itt voltam elsőáldozó, itt hitoktatott Theész Imre, s vezette a plébániát Doroszlay úr, akit vakkantónak becéztünk hanghordozása miatt.
Kijjebb, a Vegyész utca felé laktak Gáborék. A villamosról nem láttam, mert a nyugati oldalon ültették el a Laci barátomtól kapott fügefát a balkonjuk alatt. Ha még megvan, óriási lehet. Már ezelőtt tíz évvel teremni kezdett. A túl oldalra nézve észrevettem az OTI-házakat. Az OTI annak idején lakásberuházásba kezdett, és a bérleti díjak hasznával növelte tőkéjét. Ez pedig az ellátás színvonalát növelte. 45 előtt működött a magánbiztosító rendszer, és jól működött. A szocik tették tönkre az államosítással, és azzal, hogy a bevételeket elvéve valamennyit visszacsepegtettek az állami költségvetésből az eü. ellátására. Soha senki nem tudta ezután kiszámolni, hogy mennyi az elég, és mennyi nem. Máig szívjuk. Az OTI-házak kertvárosi, egyforma tornácos, boltíves, földszintes házak. Egész telepet felhúztak a Duna irányában belőlük. Ma is laknak benne bérlők.
Időm engedte, tovább utaztam. A Budafok, Forgalmi telepen megvan még a remiz, megvan a jobbra kanyarodó kitérő sínpár, melytől jobbra szintén iskola állt. Oda jártam harmadikba (Czinder János tanító nevelgetett minket). Liberális pofa volt ő, aki a gyerektől kérdezte meg, hogy intőt kér-e, vagy pofont (Nagy pofonokat adott). A kis suli mellett meghúzódó temető sincs már meg. Buszvégállomást alakítottak ki a helyén. Budafokot illetően három élményem akad. Oda járt Buci gimnáziumba, oda Isi borászati szakközépbe (buliztunk együtt), és egyszer egy csehóban születésnapot ünnepeltünk. Talán Tücsiét, mert elhúzattam neki a Pacsirtát a cigánnyal. Akkor még egy ilyen kisebb helyen is volt cigányzenész, nem is egy, hanem egy banda. Ma a nagyobban sincs.
Közben egy félóra telt el, így hát még kimentem a Duna-partban gyönyörködni egy kicsit, majd a verőfényben vissza az 56-oshoz, és immár visszafelé, fordított sorrendben még egyszer meglegeltettem szemeimet a rég látott tájon.
PRE
A légóceán fenekén
Megérne egy könyvet az az alapötlet, hogy a világot teljesen körülölelő légóceán fenekén araszolgatva fogyasztjuk időnket, s ugyanúgy csökevényesek érzékeink, mint a mélytengeri halaké, csúszómászóké az óceánok talaján vegetálva.
Utolsó kommentek