POST
A freeblog.hu nagyobb dicsőségére
említem, hogy a jóvoltukból, ott nyitott blogom egyik postja, megjelent a
holnapi, okt. http://emmausz.blog.hu/media/image/200809/1.-i Újbuda c. lapban. (Láttam a neten.) Megkaptam postán
is egy rövid köszönő megjegyzés kíséretében.
Immár http://emmausz.blog.hu/media/image/200809/120 000 pld.-ban olvasható. A cikk címe: Egy nehéz nap délutánja. A
borbélyműhely ott volt ötven éve is alcímmel.
Tudomásom szerint ez az eddig legnagyobb példányszámú publikációm.
Azért vigasztaló mindez számomra, mert nem reklámoztam ezt az írást se, miként
soha egyet se. Mert vagy megélnek reklám nélkül, és ez bizonyítaná azt, hogy
értékes tartalmakat, gondolatokat hordoznak, vagy nem élnek meg, és akkor ne is
éljenek meg.
Most mintha eme felfogásomra érkezett volna pozitív visszajelzés.
A szerkesztő (Székely Ádám) a neten találta, és megtetszett neki.
Kérte, hadd közöljék le.
Már-már azt hittem, hogy feledésbe ment, de nem.
Gyorsjelentés
Ma is voltam az OORI-ban (Orsz. Orv.-i Rehab. Int). Ugyanazon az úton
egymásután tizenharmadszor. Enyhe kaptató felfelé vagy 300 m. Utoljára korábban
akkor koptattam ezeket a köveket, amikor a gyerekeket vittük kirándulni a
Vadasparkba. B. Mikivel a Belső várkastélyról beszélgettünk, amit Avilai Szt.
Teréz írt. Akkoriban jelent meg, vagy harminc éve. Most felfele mentemben egy
kisebb kék teherautó fékezett le, és állt meg. A teher részben két sötét bőrű
ember, a sofőrülésen egy. Azért álltak meg, hogy összeállítsák a hangosító
berendezést. Már jócskán elhagytam őket, amikor belekezdett egyikük a handlé
szövegbe. De nem a sité-tepsi-furila-vegyenek. Egér-fog-meg-patkány-szaladd-meg
szöveget nyomták, mint egykor a drótos Martonvásáron, Erdőháton, hanem mindig
háromtagú szavakat „énekelt” a speaker. Kettőt fönt egyet egy kavarttal
lejjebb. Sima felsorolás volt ez. Ilyenek: Rosszak-ku, hűtő-gép, porszí-vó,
színes-fém, mosó-gép, hulla-dék, varró-gép, roncsau-tó. És újra. És újra. Értem
én, nektek szarvas kell. De akkor miért kanyarodtatok balra a mellékutcába?
Mikor a VADASPARK jobbra van az utca
végén.
Na, csakugyan ilyen intermezzo kísérte látogatásomat. T. lábáról lekerült a
kötés. A varratokat is kiszedték. Kedélye jó, a térdei nem annyira.
Mindenesetre közeleg az első felvonás vége. Pénteken engedik haza.
Újabb mondat Máraitól: Si vis pacem, para valakit, aki nyakába veszi helyetted
a dolgokat.
PRAE
Egyszer Louis Armstrong Budapesten
járt. Ott voltam a népstadionbeli koncertjén. Én láttam őt, de ő nem látott
engem.
Most én nem látom Satchmót, de ő lát(hat) engem, mert a wonderful world túlsó felén élők egészen más adottságokkal bírnak, mint mi, homo békaperspektivicusok.
Székely János in Vigilia 2004. márc. http://emmausz.blog.hu/media/image/200809/193. o.:
Két ember koccintott a barátságukra.
Egyikük megszólalt:
– Ha volna öt autód, egyet nekem adnál?
– Persze – feleli a másik
– Ha volna öt tévéd, egyet nekem adnál?
– Persze – feleli a másik.
– Ha volna öt inged, egyet nekem adnál?
A barátja erre kissé zavarodottan nézett, aztán megrázta a fejét.
– Miért nem? – kérdezte a társa.
– Mert van öt ingem – felelte a másik.
Mel Gibson: Passiója. Az újságírók csemegéje. Úgy néz ki, mint a regénybeli öreg halász halcsontváza. Már minden húst lerágtak róla.
Érdekes párhuzam keletkezett a feltámasztott Lázár és Mel Gibson között.
Előzőről – többek között – azt írja Szent János evangéliumában: „a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta sok zsidó ment oda, és hitt Jézusban”.
Talán azért szerették volna M. Gibson filmjét is lerántani, mert a film miatt sok hitetlen ment oda (moziba), és (hatására) hitt Jézusban. Ám a tényekkel szemben nehéz cselekedni, és nem is túl szerencsés hadakozni ellenük.
A Passióról a tévéreklám jut eszembe. Ez eszik müzlit… majd megjelenik egy másik pofa: ez nem eszik müzlit.
Ez megnézte a Passiót. Ez nem nézte meg. Ennek pozitív a véleménye, annak pedig éppen az ellenkezője. A Magyar Katolikus Püspöki Karnak pozitív a véleménye, a franciának negatív. Ami még meglepőbb az Études c. jezsuita periodika véleménye is inkább elítélő a filmet tekintve.
Hat éve nyáron. Szabadságomat töltöttem szokásosan családi körben. Körülültük a reggeliző asztalt. Francia unokáink is megérkeztek, s tömték komótosan-komolyan – és igen lassan, ahogy szokták – kis fejüket. Egyszer csak odaszemtelenkedett egy darázs. Röpködött ide-oda, rászállt a lekváros üveg szélére, körbedongta a szeletelt sonkákat. Egy darabig hessegették a gyerekek, de nem akart lekopni. Meguntam magam is a darazsat. A nálam lévő késsel odavágtam felé, ahol éppen repkedett. Mit tesz Isten, a kés kettészelte őkelmét. Ott hevert a potroha az asztalon a többi részétől elkülönülten.
Összenézett az én két unokám. Ez volt a szemükben:
nagyapával jó lesz vigyázni, mert nem sokat lacafacázik.
Az RD (Reader’s Digest) egyik számában olvasom: Sikert
az jelent, hogy amit
akartam, azt elértem, boldogságot pedig az, hogy azt akartam, amit elértem.
Utolsó kommentek