Mickey webnaplója

POST
Zsö sers
Egyszer, egy regnumnak tartott lelkigyakorlat elején mindenki bemutatkozott. Sorolta, hogy ki mindenkit ismert, mit végzett a csoportjában, stb. Eléggé untam. Mikor rám került a sor, azt mondtam: Én ismertem Bem apót, noha ennek semmi jelentősége nincs. Mint ahogy annak se, hogy idén van annak fél évszázada, hogy életemben megjelent az egyház egyik érdekes szeletéhez való tartozás, mely nagyon személyes volt. Kiscsoportos valami, melyről kiderült utóbb, hogy a Regnum Marianum egyik csücske.
Történt, ami történt, felnőttem, dolgoztam, részt vettem a Prohászka-kutatásban, és mert regnumhoz tartozom, megkaptam a kutatásnak a regnumot érintő részét. Kb. öt előadásban mondtam el, amit Prohászka és a Regnum Marianum kapcsolatáról tudok. Mivel nagyjából ugyanazok az emberek érdeklődnek eme igen speciális téma iránt, kezdtem restellni, hogy még mindig ezt a témát vezetem elő. Idén annyiban módosult a helyzet, hogy a 110 éves Regnum Marianum kért fel e témának a felvázolására 20 percben. A dolgot elvállaltam, mert ide más hallgatóság érkezik, akik esetleg nem olvasták a folyóiratunkban publikált cikkemet, vagy könyvben rögzített anyagomat. A korábban elhangzott anyagokból próbáltam egy 20 perceset összehozni. Egyszerű a munka, ha tudja az ember, hogy egy perc alatt 100 szót lehet normális tempóban elmondani, akkor húsz perc az kétezer szó, ide kell zanzásítani a szöveget.  PC meg van olyan kedves, megmutatja, hogy hány szó, hány leütés az anyag. (Egyedül azt nem mutatja meg, hogy milyen a szöveg minősége.)
Nem szeretem az utolsó percre hagyni a feladatokat, ezért mielőtt nyaralni indultunk volna, elkészítettem a rövidített változatot, és mivel szobánkat Éva és családja fogadására készítettük elő, mindent kivittem onnan jó helyre, hogy megmaradjanak az írások, ők meg elférjenek a magukkal hozott holmijaikkal együtt.
Hát jól eldugtam.
Magam se értem, miért kerestem már egy szűk hete az előadás szövegét, hiszen ha nekilátok az eredeti szűkítésének, néhány óra alatt elkészülök vele.
De hát egyszer már megvolt.
Meg ám, csakhogy semmiféle fajlnéven nem találtam meg.
Tegnap még egyszer nekifogtam a kutakodásnak. Azt hiszem, már minden kartotékot, minden albumot, minden floppyt, minden zegzugot végigtúrtam.
Ekkor még egy ötletem támadt.
A tálalószekrények fiókjai.
Hat sorakozik egy sorban.
Az utolsóban megtaláltam a hosszabb anyagok egyikét.
A hátára firkálva, hogy Gyorgyovich Miklós.doc.
Hű a nemulassát!
Hát persze: saját nevem a dokumentum fájlneve, hiszen ha kérik, mindenki a saját nevével látja el anyagát. A PC meg, ha nem adok neki címet, az első szavak alapján menti el az anyagot.
Nosza bekapcsoltam a keresőt újra. Beírtam a nevemet, s már dobta is ki a virtuális szalmakazalból a rövidített előadásszöveget.
Tudtam én, reméltem én reménytelenül is. És íme.
Nem kell két órát dolgoznom az anyagon.
Négyórányi keresés után megkerült, ami elveszett.   
PRAE
Mondom, hogy prae, tehát régi írásaim java. Ez a kettő itt alább négy éve íródott, de ma is aktuálisak.
A kormányfő
Medgyessyről alkotott véleményük látszólag megegyezik mind a baloldalnak, mind a jobboldalnak. A baloldal úgy véli, hogy Medgyessy tök király, a jobb oldal szerint tökkirály. Hadd említsem, hogy a poliglott Habsburg Ottó magyarból leckéket adhatna MP-nek … és talán … erkölcstanból is. Legalább arra figyelmeztetné, hogy ha nincs éppen mondandója, időt nyerhet vele, ha mondandóját így kezdi: Hát nézze, kéhem szépen, ehhől viszonylag kevés ismehetem van, de ...
Ö-szül-ünk
Március 8-ra volt határidős a munkám. Egy olyan 500 oldalas cizellált, jogi témájú könyv korrigálását folytattam, mely inkább cizellált volt, mint mű. Két oldalon írta le, hogy a kutya ugat, csakhogy balladai homály fedte e kétoldalnyi szövegben azt, hogy egyáltalán mi az, ami mit is csinál? Miközben a szövegértéssel kínlódtam, jött a hír, hogy Zsuzsa lányom a gyermekszüléssel teszi ugyanezt. Őt egy baktériumfertőzés gyötörte olyannyira, hogy az életben maradás mezsgyéjére került gyerekestül, amennyiben erős vérveszteségei keletkeztek. Hírül véve ezt a dolgot, sokféle gondolatom támadt. Az egyik, hogy id. Nemecseknek akkor is vigyáznia kellett Csetneky úr öltönyére, amikor Ernő fia, immár csupa nagybetűvel, haldoklott. A másik, hogy Zsuzsa (antibiotikumok híján) a régi időkben simán meghalt volna, jó esetben a gyereket megmentették volna. A harmadik, hogy kevés időm marad imádkozni. Imádkoztam az Atyához, hogy legyen meg az Ő akarata ebben az esetben is, és ha lehet, távozzék el tőlü(n)k e pohár. Hadd éljen a kis keresztényjelölt, s Zsuzsa is. Ugyanezt kértem a Szűzanyától, ugyanezt saját megboldogult anyámtól, hogy járjon közben értük.
Az aggasztott ugyanis, hogy ha nem kap elegendő vért a gyerek, akkor oxigént se, akkor táplálékot sem, s akkor?…
Hála Istennek (és az összes segítőnek), élnek. Mindketten.
Befejeztem a munkát is féltizenegyre. Remélem, nem maradt benne sok hiba. Volt, hogy azt se tudtam, mit olvasok, csak a szavak képét figyeltem. Szabályos-e avagy nem. Majd megbolondultam. (Ezt nem lehet leírni helyesen, mert ha helyesen írom, akkor a jelentése: ezt követően megőrültem. Ám ennek ez a helyes ejtése: majdmeg bolondultam!, azaz az őrület határán táncoltam)
Az lett a vége, hogy bekaptunk két üveg habzóbort a nagy ijedtségre négyen. (Na jó, leginkább ketten, öregebb szeszkazánok.) Majd aludni tértünk tele reménységgel, hogy majd csak elrendezi a Gondviselő a dolgokat szépen, időben.