Most mellé teszem azt a BM-anyagot, melyet a 70-es évek elején készített rólunk egy besúgó. Ilyesvalahogy szólt: „A barátok elköszöntek egymástól, a troliról leszállt a kobra (ez én vagyok) és a coffos (ez Tücsi), és elmentek a Marek József utca irányában. Kobra és coffos bementek a 34. sz. házba, és többé nem mutatkoztak. A célszemélyek figyelését 23 h-kor befejeztem.”
Aki ma este az utcán mutatkozik, arról kamerák képsorokat vesznek fel. Aztán vagy felhasználják ezeket a digitálisan rögzített anyagokat, vagy nem. De jó ideig korlátozás nélkül előhúzhatók. Harminc éve a III/III-asoknak mennyi energiájába került mindez. És még nincs vége.
Van az iwiw, és ki tudja, még mennyiféle lista. Ezek adatai mindenkinek a rendelkezésére állanak. Amit korábban a besúgóhálózat megfizetése által szedett össze a diktatórikus rendszer gépezete, azt ma ingyen és bérmentve maguk a felek tálalják neki. Mert ne ringassuk magunkat álomba és abba a tévhitbe, mindez mára megszűnt. Hát nem. A kulisszák mögött ma is dolgozik a hálózat, s jól kitapintható: „a nagytestvér figyel téged”. És mintha egyre inkább figyelne.
Még nincs üldözési mániám, de bármikor kitörhet rajtam.
Lehet, hogy a regnum „Tételeink” II/16–17. pontjai nem évültek el, legalábbis bizonyos vonatkozásban. A 17-es így szólt: „A közösségi élet eseményeit, híreit csak azoknak adjuk tovább, akik erre illetékesek.”
Mindig is a nyitás híve voltam, de egyfajta tartózkodó fegyelem megtartása – önkorlátozás, visszafogottság – normális.
Még most is előfordul, hogy számolva a vélt vagy valós telefonlehallgató-készülékekkel, a „poloskákkal” – és packázva velük – olykor így szemtelenkedek telefonálás közben: „Most a poloskának mondom…:”
Közben csendben megkérdezem: Hányan vagyunk az iwiw-en, tálcán kínálkozva mindenkinek, akit valamennyire is érdekelnek a rólunk szóló információk? És mekkorák a mobil névlistáink? Önként és dalolva hagyjuk beletúrni intimitásainkba azokat, akiknek nem szeretnénk kitárulkozni.
Olvasom: A „Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend könyörgő és engesztelő imanapot tart a Szentföld békéjéért.”
Korábban olvastam: izraelita közösségek imádkoztak a gázai győzelemért – gondolom JHWH-hoz. Nem olvastam, de biztosra veszem: a palesztinok ezrei fordultak imáikkal Allahhoz, hogy tegyen igazságot, és az az ő igazságuk legyen, miközben Daniel Barenboim, zongoraművész sokakkal együtt a két nép megbékítésén dolgozik.
Megfordítom a szituációt: Az örök jelenben élő Isten (JHWH, Allah) az Ő végtelen türelmével hallgatja az alulról, felülről, balról és jobbról jövő megkereséseket, és csaknem kibírhatatlan szenvedést okoz neki az a sok ártatlan megkeresés, melyet az ilyenek és az olyanok összehordanak neki, és színe elé visznek egymás ellen – saját véleményük igazolására. Gondoljatok csak bele: Ha ti volnátok az Isten, mit tennétek? Hogyan döntenétek az Isten helyében, aki több ezer éve azt parancsolja mindenkinek, hogy szeresse felebarátját, mint önmagát.
Szereti?
Akkor miért támad rá, miért lövi, gyötri, kínozza a másikát? Mit akar elérni beteges indulataival?
A zsidóknak azt üzente Tóbiáson keresztül: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd” (Tób 4,15).
A keresztényeknek Máté írja: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.” (Mt 7,12)
A Koránt nem ismerem, de bizonyos, hogy ír a békéről.
A békétlenkedésekért pedig illő volna bocsánatot kérni. Nem létezhet tartós béke (rövidtávú se), ha nem látják be a felek, hogy gyűlölettel fordultak egymás ellen, de ha mégse, legalábbis szeretetlenül.
Tegnap hangosan kikértem valamit magamnak a feleségemtől hatszemközt. Ahogy lecsillapodtam, noha nehezemre esett, de megkövettem őt ugyancsak hatszemközt elmondva, hogy hangoskodásommal nem volt igazam stb.
A Gázában hagyott romtenger, a hullák százai nem segítik a béke folyamatát, de a tíz izraeli halott se, a rakétatámadások néhány áldozata se. Ezek az események a világ szemében botrányosak, és a botrányok tetézésével a felek a világ egyre nagyobb ellenszenvét vonják magukra.
A Mestertől tudjuk: Jaj, a botránykeltőknek, a botrányokozóknak! Csak az őszinte békejobb nyújtása hozhat megoldást, a kölcsönös bocsánatkérés, és nem a nagyképűsködés, meg annak a kölcsönös propagálása, hogy: „Én győztem!”
Ki hiszi el?
Utolsó kommentek