– Mondd meg apádnak: a szülnapi évfordulódra szánt ajándékom (mármint Fr.-é) kint van a behavazott kocsiban.
Nemcsak ő röhögött, hanem én is. Fr. nem szokott nagy ügyet csinálni az ünneplésből (a sajátjából se). Tudom, hogy tudja, hogy tudom róla.
Innen van az, hogy mégiscsak igazolni akarta, hogy nincs elfeledve felesége jeles napja. Éva azért még remélte, hogy csak kap valamit. Elvégre kereken 36, ha nem akar semmit letagadni. Annak is jelentősége volt, hogy Fr. a behavazott kocsiról tett említést.
Éva, noha többször is bizonygattam, hogy milyen jeles nap ez a mai, egyre csak ahhoz tért vissza, hogy náluk, a Jura hegység keleti szélén hajnali háromkor hatalmas szélvihar kezdődött, mely utóbb hóviharrá fajzott. Bömbölt a szél, vágott a hó, és akárhogy védekezett ellene, ruhája legkisebb rését is megtalálta a hó. Zuhogott hát a nyakába, a fejére, a kezére, a lábára. Olyan elemi volt a tombolás, hogy Matyi legénykét ugyan kivitte a buszmegállóba, de remélte, hogy senki nem őrült meg, hogy ebben a zegernyében iskolába küldi gyermekét, hiszen lefújhatja az orkán a buszt az útról, stb, stb. Ám minden gyermek ott sorakozott a megállóban, így hát Matyi is iskolába indult. Mindenesetre a házuk tetejéről lerepült a nap során néhány cserép. Fr.-nak akadt vele dolga estére. A buszt meg nem fújta el a szél, mert este otthon volt Matyi. Tudom, mert behallatszott az apjával folytatott replika, természetesen megint az evés miatt. Nem szeret enni velem ellentétben, és ezért folyamatos a zűrözés apjával.
Estére aztán lecsillapodott a Jurában a szél, csupán sűrűn havazott, se soir tombe la neige – ilyesvalamit mesélt Éva. Legközelebb – csak a hecc kedvéért – megkérdezem, hogy mit kapott ajándékba. Ezek után már kíváncsi lettem.
Ami még fontos: egyelőre nincs új autójuk, kivárnak, talán a sokféléből nehéz a választás. Nem tudom. Csak azt, hogy eléggé szükségük van rá a hétköznapokon, mert ritka a tömegközlekedés azon a kis településen.
Utolsó kommentek