Mickey webnaplója

Naponta három blogot szoktam elolvasni reggel vagy délelőtt, esetleg még később. Most mindjárt du. félhat, és most érkeztem oda, hogy elolvashassam őket. Ma pl. Szűts Miklós festőművész posztján bemutat egy képet egy kellemes kajáról, amelyről nekem egy évekkel ezelőtt hallott vicc jut eszembe. Gregorék angol barátja mesélte az 56-os magyarokról. (2006. november 13.-i posztomból idézem meg.):
„Sokan emigráltak 56-ban Londonba, és általában a szigetországba. A sokakból is nagyon sokan egy kukkot se tudtak angolul. Ez annyira tipikus volt, hogy abban az időben keletkezett egy helyi vicc a magyar kivándoroltakról.
A magyar bemegy az étterembe, és rendel az étlapból rámutatva: fish and chips, és mosolyog. Megkapja az ételt. Másnap is betér oda, és most már folyékonyan mondja: fish and chips. Hozzák neki. A Fisendcsipszezés eltart vagy két hónapig. Ő is unja már ezt az egyoldalúságot, a pincér is. A magyar legközelebb betérvén az étterembe azt mondja: One beefsteak! A pincér örömmel nyugtázza a változást, és visszakérdez: Mondja, Mister, angolosan, közepesen megsütve vagy alaposan átsütve kéri? Mire a magyar elgondolkodik, legyint, és azt mondja: Fish and chips.” 
Tehát sz.m.hu blogjában látható az érzékletes fotó a fish-ről és a chipsről. 
Ám ez csak egy kitérő volt, nem hagyom, hogy elkalandozzam, és eltérüljek attól, hogy lejegyezzem, hogyan vezéreli az Isten azokat, akiket az élet sodor. (Fatalisták figyelem: a Sodrás utcában dolgozom!)
Megkedveltem a Halls cukorkát. Egyet-egyet bekapok-bekapok olykor-olykor. Szombaton bevásárláskor már a pénztárnál állunk, amikor eszembe ötlik: arra vártam a héten, hogy engedve a csábításnak, és kék színű Halls-cukorkát vegyek, mert a múltkori fekete very strong volt.  Mindenféle színűt láttam a pénztárnál, csak kéket nem. Ógok-mógok magamban. Persze. Böjt van, minek is járatom az eszemet a nyalánkságokon. Ám ezt a gondolatot elég gyorsan elhessegetem magamtól, mert a harmadik kasszánál az erre kialakított nich-ben (bérelt fülkeféle hely csak adott termékeknek) meglátom a kék Halls-t. Habozás nélkül vettem egyet, mert tudtam, ha most otthagyom, megbánom. Nem is raktam szatyrunkba, hanem azonnal a zsebembe. Ott a helye.
Itthon aztán tettünk-vettünk. Én a PC előtt vacakoltam, Tücsi mosáshoz kezdett. Régóta ki akarta mosni pantallómat és a dzsekimet. Majdnem kiürítette a zsebeit, bevágta őket az ablak mögé, s rá a vizet, vegyszereket, ahogy köll. Egyszer csak mit látnak arra tévedt tenmagam arra tekintő szemei: Az én cukorka-rudam röhög rám a csukott ablak mögül. Csaknem integetett. És tette immár csurom Tomi-kristályosan a köröket, míg csak el nem fogyott.
Kiöblített lajbim és nadrágom mentol illatú lett, „a jó szagú mindenit neki”.
Lám, böjt van, és a mosógép elszopogatta helyettem a kék finomságokat. Én meg megadtam magam sorsomnak: Amit az élet el akar sodorni tőlem, azt elsodorja, hogy adjon helyette mást.