Volt ez már így korábban is.
Csak nem fogok Beatles-lemezeket hallgatni böjtben?
Csak nem fogtam.
Ám amikor véget ért az időszak, általában kettős érzelmekkel indítottam el újra a nekem tetsző zenéket. Elvis, Beatles, Illés és társaik.
Miért volt ez?
Miért van ez?
A visszafogottság időszaka a nemesedés időszaka is egyben. Bár ha van benne egy adag a kalitkába zárt madár hangulatából is. Velük is úgy van, hogy kinyithatod a kalitka ajtaját, nem biztos, hogy kirepülnek, hogy azonnal kirepülnek.
Velem meg az történik, hogy ha újra a régi örömökhöz térek vissza, akkor úgy érzem, nem változtatott rajtam semmit az önfegyelem (Mintha kívülről rám aggatott valami volna), amely ha véget ér, életemet ott folytatom, ahol abbahagytam.
De ez nem igaz.
Részint azért nem, mert a jó hónapos önmérséklet elég hosszas ahhoz, hogy hatássorozata ne múljon el teljesen nyom nélkül, részben pedig a megnyesett önmagam képes apró irányváltásokra is korábbi önmagamhoz képest. Jó ezt tudatosítani.
Amikor elérkezünk a feltámadás öröméhez, nem árt ismételten felidézni magunkban emiatti örömünket.
A rákészülés idén ennek a hármas szlogennek a jegyében telt: szabadon, örömmel, szeretettel. Elérkezett húsvét: kiegészült egy újabb vággyal: Párbeszédben. Állandó párbeszédben. Ez sok begyakorolandó valamit jelent, de az örömteli nyitás esélyével és reményével kecsegtet. Mit érdekel többé a politikai huzavona, a pénzistennek való behódolás, a bálványok? Ezek mind-mind múló és lényegtelen kacatok saját megismert értékeimhez képest.
Fütyülök rá, mert engem Isten szeret – csakúgy, mint mindenkit, akik közül sajnos nagyon sokan nem ismerik el és fel ezt a kapcsolatot, ennek a kapcsolatnak a jelentőségét, és mindent abszolút módon relativizáló valóságát.
Utolsó kommentek