Megtehetném, hogy minden tennivalót otthoni gépemre kérjek, és leengedett redőny hűvösében alkossak viszonylag zavartalan körülmények között. Ám van egy hatalmas különbség a távmunka és a munka között. Ez a jelenlét. A feladat érdemben el tud készülni, de nincs személyessége. Nincs ott, aki alkotta, nincs ott, aki, ha kell a hátát tartsa a felmerülő vitás kérdések rendezése ügyében. A kapuról lepattan, aki a szerkesztőséget keresné bármilyen problémájával. Otthoni telefonszámomat csak az tudja, aki kikeresi a telefonkönyvben. Faxot nem tudok fogadni otthon, csak e-mailt. Üzenetrögzítős megkeresésre nem tudok reagálni, csak akkor, ha az otthoni számomra érkezik. A szerkesztőség munkáinak állásáról se tudnék beszámolni, legfeljebb telefonon azokról az ügyekről, melyek eljutottak hozzám. Senki nem tudná, hogy érzem magamat, és én se tudnám az itt élőkről, hogy s mint vannak.
Nem tudnák nekem elmondani, hogy mit éreztek, amikor a tévében látták, a tegnapi tüntetők százainak bezsuppolását a meseautókba.
Ezekhez kell a személyesség, és ezt nem tudja a távmunka.
Jobb, ha kézi vezérléssel élem életemet, mintha gombnyomásra egy gép éli le helyettem.
Utolsó kommentek