Mickey webnaplója

Egyik postban áll a fenti dilemma? Drága, de vehetném, mert futja rá. Ez okozza a problémát.
De jó, hogy még van, aki(k)nek okozza. Ezt válaszoltam a postra:
„Nagyon értem a problémádat.
Mind ezzel kínlódunk.
Már Leó testvér is, akinek többször megengedte Assisi Szt. Ferenc, majd lebeszélte róla, hogy birtokoljon egy zsolozsmáskönyvet. A többszörös tinglitangli vége az lett, hogy végérvényesen lebeszélte Leót a zsolozsmáskönyv birtoklásáról.
Az egész világ ezzel küszködik, a G8-ak, a pápa új enciklikájával erre keresi a megoldást, és az összes ember, aki tudja, hogy az önmérsékléssel járó szeretet civilizációját kellene építenie, és azt is véli, hogy ez mindig csak töredékesen fog megvalósulni. (Szegények mindig lesznek veletek.) Reményteli erőfeszítéseket teszünk a reménytelenség ellenére. Üdv.”
Ám a történetnek sehogy sincs vége. Mert az igazságosság azt követelné, hogy a föld javaiból én se vegyek el egyhatmilliárdod résznél többet, mert akkor más elől lélegzem el az oxigént, veszem el a táplálékot, iszom el a tiszta vizet vagy éppen pocsékolom el. Le kellene mondanom róla, hogy különb egészségügyi ellátást kapjak, mint a világ átlagos ellátása.
Ki számítja ki, mennyivel illene megelégednem?
Ha kiszámolná, beállnék erre a színvonalra?
Mi jobb a világnak? Ha lecserélem kiskapacitású, ám nagy fogyasztású masináimat (PC, tévé, hűtőszekrény, mosóautomata, mosogatógép, autó, digitális fényképezőgép, mobil stb., stb.) energiatakarékosabb, nagyobb kapacitású újra, vagy használom a régit foltozgatva, míg a rozsda meg nem eszi.
Ki tudja megmondani?
Ha az elváltak kibékülnének, a lakásállomány fele megüresedne, merthogy sok jó ember kis helyen elfér. Ki fognak békülni?
Ki tudja megmondani?
Egyet tehetek. Az emberiség iránt érzett szolidaritás vágyától indíttatva megpróbálom ragaszkodásaimat minimálisra csökkenteni, megpróbálom elengedni, amit csak lehet. Eközben bevallom, kedves Leó testvér az égben, hogy legalább ezer könyvem van, és ráülhetek nyugodtan a kupacra, mert újraolvasni feltehetően nem fogom őket, és tapasztalatom szerint az újabb generáció (gyermekeim) akár ugyanazt a könyvet is újra megveszi magának, ha másért nem, azért, mert nem tud róla, hogy az ezer kötet között ott lapul az ősei által korábban beszerzett mű.
És most megyek, és lekapcsolom a villanyt a másik szobában, még a konnektor jelzőfényét is, mert nem használom.
Zárhatnám az Illés-nótával is a postot: Csak annyit kérek tőled, ha érted, / Hogy ne vágj ki minden fát, / Legalább néha-néha lazíts egy félórát.