Mickey webnaplója

A tegnap írt idillt a realitások szintjére moderálta az olykor fel-felerősödő alapzaj. Az együtt nyaralók mindnyájan értették, amit így fogalmaztam meg: Utolért a Nagybörzöny-szindróma. Egész depi lettem az állandósuló hangzavartól. Nem is mentem le fürödni a Balcsira, csak ma. Ma van az utolsó együtt töltött nap. Még mindig sok az összevásárolt kaja. Délben az előző napok összes maradékát felfaltuk. Legalább hatvan palacsintát sütöttek Micáék a gyerekeknek. Ma azok is eltűntek bennünk. A sok tejjel és a sok sörrel nem tudunk megbirkózni. Velünk jönnek haza. Lassan elérkezik az utolsó vacsora is. Együtt. Az idő továbbra is kegyes hozzánk. Lemegyünk délután a kisebbik strandra. Tőlünk senki nem akar pénzt. Öt óra elmúlt. A következő trupp kénytelen a kocsihoz visszabotorkálni, mert rajtuk az egy óráért teljes árat kérnek. A talányt nem tudjuk megfejteni. A víz kellemes, a nap elbújik egy sötét felhőrendszer mögött, ettől kezdve a levegő is kellemes, legalább tíz fokkal kevesebbnek tűnik. Majd öt percig elkap egy zápor. Jól esik! Mielőtt háromfelé vennénk irányt (Bp, Besancon, Lébény), hadd írom le, hogy néhány alkalommal este kétnyelvű napbúcsúztatót tartottunk, több szólamban énekelgettük a taizéi énekeket, köztük az általunk évtizedes múltra visszatekintően ismert, ortodox hangvételű Rimszkij-Korszakov-féle miatyánkot, a Szilas-üdvözlégyet és még sok egyebet. Igazán hangulatosak ezek a félhomályban elduruzsolt imák. Az az érdekességük, hogy a különféle (3) generációk fenntartások nélkül kapcsolódnak bele szabadon és jó szívvel a közös elmélyedésbe. Timó a francia üdvözlégyet kéri, Mátyás az előzőekben említett miatyánkot. Még egy szó az imáról. A jezsuiták gyakorlatának megfelelően minden autóút előtt kérem az úti boldogasszony (Madonna della Strada) segítségét, hogy minden nehézség ellenére segítse haza az úton lévőket - minket is. Ezúttal is azt teszem. Holnap már otthonról szeretnék jelentkezni