Elmúlt a nap, és nem írtam postot. Ha az embernek sokat kell
olvasnia, nem ér rá olvasni, és ha sokat kell írnia, nem ér rá írni. Ma sokat
kellett olvasnom és írnom. Így pláne nem értem rá írni. Este meg külön
szórakoznivalóm akadt.
Mi van most?
Elmúlt este nyolc,
és nincs kész a post.
Pedig.
Egyszer már a szagokról és illatokról akartam vallani.
Ha valaki befokhagymázik, szagcsíkot hagy maga mögött. Követni lehet, hogy
merre járt, merre haladt tova. Még kutyaorr/kutyaszaglás sem kell hozzá.
Ugyanígy az erős izzadság és testszag is követhető folyosókon, irodákon át.
Persze nemcsak a rossz szagok, hanem a kellemesek is. Egy parfümöt használóval
is eredményesen elvégezhető ugyanez a követési kísérlet.
Elgondoltam, milyen szagokat szeretek, milyeneket nem. Vannak arrogáns
illatanyagok. Ezek megpróbálják rám erőltetni magukat. Ha tudom, lerázom,
kikerülöm őket. Vannak viszont kellemesek is. Ezek nyugtatólag hatnak rám.
Feltételezésem szerint többnyire természetes virágillat alapúak ezek. Nem a
rózsaolajra gondolok, hanem annál sokkal visszafogottabbakra. Fiatalkoromból
visszaköszön a Kéknárcisz. Szerettem a „szagát”. Az opera-luxus kicsit sok volt
a jóból, a Charly kellemesen hatott a nőkön. Ma nem tudom, mifélék divatoznak,
de változatlanul kétfélék. Kellemes és irritáló illatanyagok.
Gondolom, a pacsulihoz sokak élménye fűződik. Valójában indiai illatanyag ez.
Hintőporok jellegzetes szaga volt a pacsuliszag.
Én szerettem.
A szerkesztőség utcájában múlóban van a rothadt hársvirág guanószaga.
De még érződik.
Ma egy asszony vakarta fel a szárított tehénlepényhez hasonló állagú tömény
masszát. Gondolom, megunta szagolgatni.
Legalább a házuk elől eltakarította.
Ő az első fecske ez ügyben.
Az utcához tartozik még egy szag.
Ha nyugati a széljárás, a Pasaréti téren felállított grillcsirkesütő
jellegzetes illatát hozza a mellékutcába az ájer.
Olyan illatok ezek, mint a lacikonyháké.
Végül a szerkesztőségből áradó ózonról is meg kell emlékeznem.
Lelepleződött egy titok.
Fellebbent a fátyol az ózondús levegő hamis mivoltáról.
Az ózon – hiába etettek a XIX. század költői, írói az ózondús levegő
gyönyörűségével – hazugság.
Ózon keletkezik többek között a lézernyomtató és fénymásoló működése közben.
Mérgező hatású, torokkaparó, savanyú ronda szag, és lapzárta idején az
ózonkoncentráció meghaladja a tűréshatáromat.
Kereszthuzatot csinálok, és ventilátort kapcsolok be, hogy kihúzza a piszok
büdösséget. Érdekes módon a gépkönyv nem tartalmazza az egészségre kifejezetten
ártalmas ózon elleni pontos teendőket, csupán a huzatról ír.
Pedig a kockázatokról és mellékhatásokról meg kellene kérdeznem
kezelőorvosomat, kedvenc patikusomat, vagy elolvasnom a „betegtájékoztatót”.
Jut eszembe, kérnem kellene védőételt, ami a szoc. idők alig érthető szokása
volt.
Melósként hol őszibarackkal, hol c-vitamin cukorkával, vagy macisajttal óvtak a
nem tudom mitől.
Hogy kiment a divatból, nemde? J
Utolsó kommentek