Csíkszentmihályi Mihály könyve a vége felé kezd izgalmassá
lenni. Részben azért, mert tudományos úton ugyanoda lyukad ki, mint a
filozófusok, teológusok, vallási tanok egy része. Így ír: Ha azért imádkozik
[valaki], hogy szent legyen, … a haszon jó részt elenyészik.” A Mester ezt
mondja: „Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek
szeme láttára szeretnek imádkozni… Bizony mondom nektek, megkapták érte jutalmukat.”
(Mt 6,5)
A szerző erre biztat: Tehetségünket felismerve igyekezzünk azt kibontani,
mégpedig „mű-kedvelő” módon a szó pozitív értelmében. Ő a l’art pour l’art kifejezés
helyett görögös terminust alkalmaz (autotelikus, öncélú), de tartalma közel
azonos az előzővel. Arra buzdít, hogy „ami érdekel, arra odafigyeljünk, mert
amire koncentráltan odafigyelünk, azt valószínűleg érdekesnek fogjuk találni.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/162.)
Én azt szoktam mondani: kétféle cselekvés van: építő vagy
romboló. A szerző entrópiát csökkentő és növelőnek nevezi ugyanezt. Így ír: „Azok
az ember, akik autotelikus életet élnek (ügybuzgók), hozzájárulnak, hogy a
velük kapcsolatban állók tudatában csökkenjen az entrópia, akik pedig minden
lelki energiájukat az erőforrásokért folytatott küzdelemre és önmaguk jelentőségének
fokozására fordítják, valamennyit hozzátesznek a teljes entrópia növekedéséhez.”
(http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/167. o.)
Súlyos mondatok ezek.
De úgy látszik, még fokozhatók is: „Ha egy ember énképe a hatalomra, vagyonra épül,
minden határon túlmegy, hogy megszerezze. Lankadatlanul törekszik a cél felé,
még ha közben az egészsége is rámegy, és mindenkit tönkretesz maga körül.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/170.
o.)
Egy írót nyilatkoztat, aki így vall arról, mi volt a legnagyobb akadály pályája
során, melyet le kellett győznie: „hiúság, büszkeség, az az érzés, hogy méltánytalanul
bánnak velem, összehasonlítgatás másokkal, stb. Nagy erőfeszítésembe került
úrrá lenni rajtuk… Magam voltam a legfőbb akadály.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/17http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/1.)
„A vallások vállalták magukra az entrópia
mértéktelen növekedésének megfelelő fogalmat.” Ez a bűn. „A társadalom
elpusztulna, ha mindenkit a puszta önzés vezérelne.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/178.) „Az élet minden
formája függ az összes többitől és a környezettől. … mert minden, ami létezik
egy összefüggő rendszer része.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/179.) [Erről írtam a szisztéma c. postomban
néhány napja!]
A szerző a tudósokkal együtt reméli, hogy „az univerzumot
nem a káosz irányítja, hanem értelmes folyamat zajlik benne”. (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/18http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/1.) „Így aztán
mindenki felelős azért a különleges egyedüli tér-idő pillanatért, amelyet
testünk és értelmünk kapcsol össze a lét egész hálózatával.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/184.) Lényeges
dolog pontos megfogalmazása ez!
„Szabadon hozott döntéseinkkel ugyanis képesek vagyunk alakítani az egész
hálózatot” – teszi hozzá lejjebb.
Érezzük a mondottak alapján saját életünk fontosságát, súlyát és felelősségét?
Megpróbálom most már rövidre fogni: A szerző dilemmája, hogy a vallás merev
kinyilatkoztatása diktálja azt, amire a tudósok fokozatosan ugyanúgy rájönnek,
csak legfeljebb más szavakkal fogalmazzák meg a lényeget. Az ember lázad Istene
ellen, de nem tud maga se jobbat, legfeljebb ismétli az örök igazságokat,
korszerű megfogalmazásokat alkalmazva.
Csíkszentmihályi odáig jut el, hogy konszenzusra törekvést ajánl az ilyenek és
olyanok között. Így fogalmaz: „A múltban próféták hirdették a közösség hitének nyomatékot
adó mítoszokat. …azt sugalmazták, hogy rajtuk keresztül egy felsőbbrendű lény
szól, előírja az embereknek, hogyan viselkedjenek, és elárulja, milyen az
érzékeiken túli világ.” (http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/178–http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/179. o.) Ma a tudomány és a demokrácia pillérein
alapuló egészséges szkepticizmus van terjedőben. Úgy véli a szerző, hogy a tudósok
és gondolkodók segítségével felépíthetjük a jó életet. „Elég sok jelzést
ismerünk a világegyetem működéséről, hogy tudhassuk, milyen fajta cselekvések szolgálnak
az összetettség növelésére, és melyek vezetnek a rombolásra.”
És itt csődöt mond a tudománya. Mert a világtörténelem bőven rácáfolt a tudományos
felismerések egyértelműen üdvözítő voltára. A tudomány csak akkor vezérelhetné
az embereket, ha azok egyértelműen és kizárólag racionális lények volnának. De
ez bőven nem így van. Ha %-ot írhatok, kb. 90%-ban ösztönös lény az ember, és
alig http://emmausz.blog.hu/media/image/200909/10%-ban racionális. Így döntései sem racionálisak, viselkedése sem az.
Tovább komplikálja az egészet, hogy a tudósok tekintélye is
relatív. Az ember, amennyiben nem ismer el maga felett abszolút tekintélyt (Isten),
nem regulázható meg. Miért is engedelmeskedne más ember más érvelése nyomán.
Nem véletlenül mondatta parasztjaival Tömörkény: „Nono, aztán igazat szóljon
kend, mert odafönt is laknak.”
Utolsó kommentek