- Felajánlásaim:
– béna karom fájdalmait és egy
olvasót naponta egy aposztata ciszterciért,
– egy-egy imát három más, hasonló helyzetben levő szerencsétlenért (mert nagyon
sajnálom őket)
– mellem fulladását a noviciátusunkért,
– szemem és fogaim fájdalmát a remeteségünkért,
- jobb lábszáram idegfájdalmát a missziósokért,
- egyéb fájdalmaimat haldoklókért és
– lelki szenvedéseimet három magyar szent papi hivatásért.
Magam számára csak a jó halál kegyelmét kérem, hogy a lobogó szeretet
állapotában haljak meg…Rájöttem ugyan időközben, hogy szenvedéseim értéke igen
csekély. Ám egyesíthetem Jézus érdemeivel, és akkor végtelen értékűvé nőnek.
Mert az Ő érdemei végtelenek, és így az enyéim is azok. És akkor felajánlásom
sokat ér. Ez a magam forma öregembernek életkedvet ad, mert belátja, hogy nem
él hiába. 235, 236. o.)
2. Íme egy pardoxon. Marmion Kolumba életrajzírója érdekesen fejtegeti, hogy
két egyaránt szent életű ember mennyire
kiállhatatlan lehet egymás szemében, pusztán azért, mert a Szentlélek nem
ugyanazon az úton vezeti őket. Mert mindegyik másban látja az életszentség
eszményképét, vagy pedig mert különböző nevelésben részesültek. Mondjuk az
egyik arisztokrata, a másik paraszt. … Hányszor tapasztaljuk, hogy két
édestestvér folyton veszekszik egymással, de azért egymás nélkül mégsem tudnak
meglenni. (146. o.)
3. A magán kinyilatkoztatásokról szólva ezt írja. Ezek valamennyijét felírják, naplót vezetnek róluk. Ezekben a feljegyzésekben sok jó lehet, de ami jó, az nem új, ami pedig új, az nem jó. Az ilyen lelkek sok épületes könyvet olvastak össze, s onnan merítik eszmekészletüket, amelyeket esetleg csalási szándék nélkül, öntudatlanul, mint isteni közléseket adnak elő. (157. o.) Szeghy Ernő (1872–1952): Gondolatok az élet késő alkonyán.
Utolsó kommentek