A ribizli
Évtizedekkel ezelőtt barátainkkal közösen töltöttük a szilveszter estét. Jó hangulatban indult a buli, a regnumi pap közösségünknek tartott óévbúcsúztató miséjével folytatódott Belső-Óbuda egyik panellakásában. Minden körülmény adott volt tehát ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Múlattuk az időt, ahogy illik.
Végül eljön az a pillanat, amikor már kezd ólommá válni a fejünk, álmossá pillantásunk, de még innen vagyunk a tömegközlekedés megindulásától. Innen vagyunk mintegy egy órányival attól, hogy igaz legyen a Tolcsvay sláger szövege:
„Már csak néhány csillag él, /Újságpapírt hord a szél, / Felébred az állomás, / És vár, újra vár.
Dülöngél egy nagykabát, / Álmosan néz rá a lány, / Szemében még különös / Álma jár...
Az első villamos már elindult felénk. / Csilingel, amerre jár. / Az első villamosra vár / A napsugár...
Hosszú volt az éjszaka, / Égen, földön folyt a tánc. / A korlát láncainak dől / A csillagász...”
Tehát dőlünk jobbra-balra, és úgy teszünk, mint aki még ébren van. Próbálunk néhány értelmes mondatot kinyögni, ha valaki kérdez, de fiatal szülők lévén meglehetősen fáradtak vagyunk bármiféle komolyabb szellemi erőfeszítéshez.
Dülöngélünk, mint egy nagykabát, álmosan nézünk egymásra, mint a slágerszöveg mondja, mert csakugyan „hosszú volt az éjszaka, amikor égen földön szólt a tánc”.
Egy, csak egy társaság van talpon, és állja a sarat – a házigazda és rokonai: feleségek, testvérek. Játszanak, és vélhetőleg mind győzni kíván. (Sikerorientáltak, mondaná a pszichológus). Memory-val játszanak. [Ez egy hátára fordított mozaikkockákból kirakott négyszög. Minden négyzet alakú papírból két azonos ábrájú darab van. Aki két egyformát talál, az az övé. Igencsak figyelni kell arra, mi hol helyezkedik el a lefordított papírnégyzetek közül. Az győz, hát, aki előtt a legnagyobb kupac gyűlik össze ezekből a kiemelt párokból. Az ábrák a legkülönfélébb absztrakt mintákat hozzák, és felismerhető növényeket, állatokat is ábrázolnak.]
Tehát mi már félig alszunk, s „míg szendereg a robogás”, közben ádáz harc folyik a játéktábla körül. Egyszer csak a házigazda hangját hallom félálomban: „Hú, pedig a ribizlit már láttam valahol!” – kiáltja, és nagyon összpontosít, nehogy mellényúljon a már látott ribizlinek.
A szilveszteri buli óta évtizedek teltek el. Sok egyébre nem is emlékszem belőle, de erre a mondatra igen. Azóta is megmosolyogtat, ha eszembe jut: „Pedig a ribizlit már láttam valahol.”
Megmosolyogtat, mert hogy lehet, hogy egy kornyadozó hajnalon, amikor ragad le a szeme mindenkinek, mert menne már haza, de még nem lehet, egy velünk korú valakinek egyetlen problémája az legyen, hogy a ribizli a játéktáblán hol a csodában található.

Majd elfeledem: BÚÉK Mindnyájatoknak!

Köddel búcsúzik 2009.