Soha nem szoktam visszatekinteni az elmúlt évre. Nem az enyém. Előre se szoktam nagyon fogadkozni, mert a jövő sem az enyém. És ez nem Mustó P. hatása, akiről nemrég írtam.
Ha őszinte akarnék lenni, és egy mondatban jellemezni az elmúlt évet, az így szólna: „Viharos egy év volt 2009”. A viharos konkrét és absztrakt értelmében egyaránt. Persze kinek-kinek mást és mást hozott. Életet és halált, felszabadulást és csapást. Nekem tűnt viharosnak. Beleértve a létemért való küzdelmet, és mások hasonló küzdelmeit. Tegnap olvastam el egy interjúfüzetet, melyet Czigány Györggyel készítettek. Meglepő módon többet tudtam meg róla, mint korábban, noha évekig egy szerkesztőbizottságban dolgoztunk. Gyuri magát visszahúzódó típusú embernek tudja. Azt mondja magáról, „ha egy jó hangulatú műsor, beszélgetés véget ér, akkor eloldalgok onnan, utána már nem tudok részt venni a társalgásban azon a módon, mint mikor… bekapcsoltuk a mikrofont.” (74.)
Ha másban nem is, ebben feltétlenül hasonlítunk egymásra.
Olvasás közben, nem tudom, miért, a sok emlegetett szerzőn túl egy nem emlegetett is bevillant nekem. Lehotka Gábor neve. Gesztusai, Händel interpretálása, a hírek melyek felőle keringtek. Játszott a Mátyás-templomban is, ahol mi kórust énekeltünk.
Ma reggeli hír, tegnapelőtt, 71 éves korában meghalt. R.I.P.
Élet és halál. Vagy fordítva: halál és élet. A mai nap különösen is kedves nekem: Estelle unoka Szilveszter napján született. Szép arcocskáját szöszi haj övezi, Róla mondták a bátyjai: Olyan édes vagy, csak az a baj, hogy a testvérünk vagy, és ezért nem vehetünk feleségül.
Ágoston unokáról alig esett szó, csak Blanka nevű húgáról, akinek „Csupa Duna lett” az arca.
Ágoston most öt éves. Egyik este egymás mellett feküdtünk az ágyon. Tréfából jó hangosan a fülébe horkoltam. Rám néz, és megkérdezi: „Dídádú, neked beteg az orrmandulád?” Majd leestem az ágyról. Öt éves koromben jó, ha a mandulámról valami fogalmam volt. Az orrmandulával 13 éves koromban ismerkedtem meg fogalmailag, amikor a garatmanduláimat kitépték. De, hogy a horkolás egyik oka lehet a megbetegedett orrmandula, arról végképp fogalmam se volt. (Ma is inkább úgy vélem, hogy orrsövény-elferdülés lehet inkább a háttérben, vagy a csuda tudja.)
Ennyi kanyargás után visszatérek az óévre való visszatekintésre, és röviden megjegyzem: Hála Istennek élek, és élnek a mieink is. Ami pedig 2010-re vonatkozik: „A jövőt nem sejthetem”, hogy stílszerűen egy régi nótát idézzek.
Estelle
Blanka és Ágoston
Utolsó kommentek