Mickey webnaplója

A fény a világosság fia. Írva van: „Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.” (Jel 22,5)
Ám még nem tartunk a mennyei Jeruzsálemnél. A címbeli sort Páltól loptam, aki ugye a szeretethimnuszban ezt írja: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre…” (1Kor 13,12a) De nemcsak tükör áll rendelkezésünkre, hanem éjjel a Hold, nappal a Nap fénye. Hajnalban lefotóztam hát a majdnem teliholdat, tegnap délután az alkonyban távozó Napot, ma délelőtt pedig a napfény reflexeit környezetemben. Tudom, ez csak játék, de párbeszéd is akar lenni a Világ Világosságával, mert a fény, a világosság, a fotonok valamiképpen rá utalnak, hiszen bevilágítanak minden rejtett zugba, ha eljön a bevilágítás ideje. Bevilágítanak tükör által oda is, ahova egyébként nem hatol be a fény. Szórják az anyagok is a fényt, pl. a katedrálüveg, pl. a vakító hó a napfényben, vagy éppen a jeges, vizes úttest. Még az oktalan árnyék is arról tanúskodik, hogy ha az akadály elhárulna, gyengítetlenül továbbterjedne a fény. Egyik képemen régebben azt próbáltam tükrözni: az árnyék azért van, hogy létével a fényt igazolja.
Hát ezeknek a jegyében játszogatok a fénnyel, a reflexekkel, és talán olykor a fotóimat látogatók türelmével is.
Bocsássák meg nekem.