Kedden korán kelve kikocsiztunk kedvesemmel kellő körültekintéssel közlekedési keresztútig.
Hazaigyekeztem aztán, hogy mint félállású nyugger, a napfelkeltéről készítsek fotót, ha szépnek ígérkezik. Ha nem is különös látvány fogadott az erkélyen, egy vastag rózsaszín sáv választotta el a felhőket a szmogtól. Tehát a kedves érdeklődő két kékeslila sáv között egy rajzos rózsaszín vonulatot láthatott volna Veronese színvilágát idézve. Ám lassú exponálású kép lehetett, mert bemozdult. Likvidáltam. Így csak emlékezetemben őrzöm ezt a piszkos-fényes reggelt. Bánatomban elmosogattam a tegnap otthagyott vackokat, és újra kimentem a balkonra, hátha már feltápászkodott a nap. Lehet hogy így tett, de mindezt sűrű felhők mögött vitte véghez, mert nyoma sincs annak, hogy ő az úr az égen. Hacsaknem amiatt, hogy mégis kivilágosodott az égbolt, noha nem látjuk a napot. Így van ez. Nem mindig látszik az Úr, sokszor csak a világossága.
Hazahoztam a Skrabski-Kopp interjúpárost, hogy felidézzem nektek a kötetekben rejlő eredeti gondolatokat. Csakugyan meghuzigáltam korábban a margón néhány mondatot, de nem annyira az egyes gondolatok, inkább maga a két könyv hangvétele ragadott meg, ahogyan egymásra és életművükre, közös sorsukra néznek egymástól külön-külön. Ez volt olyan izgalmas. De hogy bizonyítsam igazamat, azért hozok néhány idézetet Skrabskitól:
– A társadalmi tőkének alapvetően három mérőszáma van, a bizalom, a kölcsönösség és a civil szervezetek.
– A bizalom a prosperitás alapja.
– Andorka (Rudolf) szerint a családoknak öt funkciója van: termelés, fogyasztás, reprodukció, a szocializálás és a családtagok védelme. Ez utóbbi a 20. sz-ban különösen fontossá vált.
– A férj személyes kapcsolata a feleség.
– A krónikus stressz a civilizált világ legpusztítóbb gyilkosa.
Kijelzett a fotógép, most töltőn az akku, mire visszaérek a miséről, elkészül a feltöltés. Közben lecipelem a tiszta befőttes üvegeket a tárolóba, s kikészítettem magamnak az olvasásra szánt Tamási Áron könyvet.
Aztán meg lesz, ami lesz.
Délben. Már-már elátkoztam magam, hogy miért is viszek nehéz fényképezőgépet magammal, amikor tele vannak a zsebeim a műa. zacsekból kigurulni készülő narancsokkal, kezem egy Botticelli albummal. Ekkor vettem észre, a hófoltok között nyíló hóvirágot. Két gyors kattintás. Ott vannak a fotók között.
Utolsó kommentek