Nehéz napok krónikája
Kedveseim. Ideiglenesen kiengedtek a kórházból.
Első mondatom mindenkié, aki szeretettel gondolt rám imáival, együttérzésével. A látogatók beszámoltak róla, és így kb. képben vagyok. Azért szerda óta is írogattam odabent, mely gondolataimat megosztom most Veletek.
***
Bonjour toutes! – mondja a francia. Ragyogva fénylik már a nap – állapítom meg magam. Bár azt is írhatnám, hogy Fényes nap, Úr adta ékes nap. Most igaz mind, és együtt. Mica elhozta azt a vaskos irkát, amit egy évvel ezelőtt is megkaptam, hogy ne hagyjam abba az írást, akkor se, ha nem vagyok túlságosan jól.
Szerdán bekísért hát Mica a Szent Margit Kórházba. Tücsi másnap ellátott Eucharisztiával.
Ma szombat reggel van, és utoljára szerdán írtam, amikor is megjósoltam azt, ami bekövetkezett. Sem szerdán, sem csütörtökön, de még pénteken se volt erőm, kedvem tollat ragadni. Hogy miért? Csakugyan szívritmus-zavarom volt. Ez elvette minden erőmet. Sem mozogni nem volt kedvem, sem gondolkozni. Ha mozogtam, hamar fulladásba ment át, ha gondolkoztam, elég baljós gondolataim támadtak.
A háziorvosnál kezdem. Meghallgatta a szívemet. Elég gyorsan elmondta, hogy mit gondol. Ha reggel óta fáradékony vagyok, akkor még időben vagyunk. Kiütik a szívritmust, s jóra változtatják. Félórán belül ott voltam a szakellátóban, ahol ezelőtt 8 éve 2x sem sikerült a szívembe lesniük ultrahanggal. Most igen. Az idős dokinő megerősítette: kórházban a helyem. És még most este keressem fel a korit.
Azért hazamentem összecuccolni. És immár harmadszor is elmeséltem a szakorvos asszonynak tüneteimet a kórház kardiológiáján.Az a baj velem, hogy szapora és renyhe a szívverésem, és ez korábban is előfordult velem rövid percekre. A szakorvos szerint a szívem csücskében trombus keletkezhetett. Ha kiüti, a trombus elindulhat, s ki tudja, hol áll meg, ezért 1. hígítja a véremet, 2. Kellene egy nyelőcsőben végzett szívultrahang. 3. ha nincs alvadt rög, akkor kiüti.
A ritmuszavart az okozza (a hipertónia eme szakaszában), hogy a kamra helyett a szívpitvar adja az ütemet, és ez bolondítja meg az embert. Mivel péntek reggel ugyanolyan kedélyállapotban voltam, mint szerdán, csakugyan nem volt kedvem ebben az állapotban mutatkozni mások előtt (Mi öröm van abban a messziről hozzám látogatóknak, hogy a látottaktól lelombozódva kocogjanak el? – gondoltam, de ez hülyeség. Ha nem jöhetnek el, hogyan fejezzék ki együtt érzésüket velem mások. Bocsánatot kérek hát.).
Pénteken hát éhomra vártam, hogy lelökjék a szondát a nyeldeklőmben. Ez meg is történt felhasználóbarát kivitelben. Még köpködtem kicsit a lidocaint, mikor Mica és Elvira behozták, amiket kértem. (Elég méltatlan állapotban találtak fogaim nélkül.) Délután aztán altatásban „megkaptam a magamét”. A mosolygós arcokon kívül semmire sem emlékszem. A bátorítóan kezemet megsimogató orvos asszony, a bemutatkozó altató orvosnő jelenléte olyan légkört teremtett, mint az űrhajóst búcsúztatóké. Én meg mint az űrpilóta, tele madzaggal, az orromon maszkkal, kilövés előtt.
Nyugodt ritmusú szívdobogásra ébredtem, kipihenten. Azóta jobban vagyok, némi drukkal, hogy mi segít vajon visszanyert állapotom megőrzésében, s mi akadályozza meg?
Tegnap rádión hallgattam egy ószövetségi szakaszt: „Válaszd az életet”. – Igen. Választom. Legalábbis szeretném. Egyelőre óvatosan sétálgatok, és keresem a jó levegőt, melyből az erős szél miatt oly sok van. Ha Ancsa látogatni jön, szeretném, ha jó állapotban találna.
A hétvége általános pangás a kórházban.
Szombat reggel hasba szúrtak. Ez kétszer történik naponta (vérhígító). Ezenkívül még ritmustartó pirulát kell szednem a szokásosak mellett.

Kaják: Macisajt, kefir, zsemle. Tea. Ebédek: zsírtalan húsleves, főtt hús valamilyen egyszerű főzelékkel. S.-répa, tök, spenót, meggyszósz krumplival. Stb.
***
A szoba oldalfala mentén egy gerenda húzódik. Megfigyeltem, hogy az alsó szélét tekinthetem hátramenőnek, amikor térhelyesen nézem. De tekinthetem úgy is, hogy előre rézsút ugrik ki. Akkor megbolondul a tér. Az oldalfal síkja görbe és nonszensz lesz. No ezzel szórakoztam ágyamban, mert nagyon is ráértem. Kicsit olyan helyzet ez, mint a fentről fotózott lépcsősor. Lefelé „emelkedik” a felvételen. Nem is tudom, melyik a helyes irány, a süllyedés vagy az emelkedés, csak akkor, ha a környezetéből nyerek támpontot. Ezek a viszonyok adnak egy létező helyzetet és egy nonszenszt.
***
Tegnap egy mosolygós fiatalember misére invitált. Szombaton van 4-kor. Megjegyzéseim: A felgyorsult terápia rövid és egyre intenzívebb kezeléssorozatból áll. Többnyire csak néhány napot tartanak bent betegeket. A kórház mindenkit kivág hétvégére, aki mozogni képes, és nem súlyos az állapota. Ez erősen lecsökkenti azok számát, akik képesek és hajlandók misére menni. Ha nincs mobil kapcsolatod velük, esetleg a látogatók maradnak hoppon, ha nem találnak a kórteremben. Ez sem kedvez a misén való részvételnek. Szerintem békésebb megoldás az Eucharisztia betegekhez való juttatása ezekben az esetekben. Persze a szanatórium a pihenések hona, ott más a helyzet.
***
Idén nincs kedvem olvasni sem, írni se nagyon. Fotós téma bezzeg rengeteg akadna. Most leginkább a rádióadók között ugrándozom. Máig aggódtam, vajon sikeres volt-e a szinusz-hullámom visszahozatala. Ma reggel átadtam gondomat Máriának. Ha kívánja, hogy folytassam az írásokat az Echóba, tegyen rá alkalmassá. Ez megkönnyebbített. Én hajlandó vagyok gyógyulni. Követem az orvosi javaslatokat, tanácsokat, döntéseket. Egy évvel ezelőtt még lekötött a keresztrejtvények nehezebb műfaja. Most kevesebb a türelmem. Nagyfokú tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot érzek. Nem látom a jövőt, nincs kedvem tervezgetni. Nem tudom, kell-e tovább dolgoznom. Azt hiszem, csak arra lesz erőm, hogy távmunkában befejezzem, kijavítsam, stb., amit kell. Aztán majd meglátjuk, ha meglátjuk.
***
Mi várható? 1. Minden OK. Okos életvezetési tanácsok talán tartós sikert hoznak. 2. Újabb kiütések? És utána? Pacemaker? Ildi szerint ezzel évtizedekig el lehet lenni. Egyelőre nem látom, mi jön, és milyen ütemben.
Vasárnap. Tegnap itt volt QQ és Gábor. Ma Ildi s Zolika. Elfelejtettem boldog névnapot kívánni Ildinek. Később Tücsi és Micáék is megérkeztek. Meséltek Mosonmagyaróvárról, Gosti szülinapjáról (Tücsi elmondta: Ágoston nagyon várta a Dídádút.), Micáék pedig tervezgetett esküvőjükről. Tegnap hasmenés-járványról suttogtak. Vacsora helyett csak teát ittam. Ha ki kellene dobni a taccsot, menjen könnyen. Nem lett semmi baj. Érdeklődés hiányában a tömeges hasmars elmaradt. Így reggel az estére tervezett kalóriákat is lenyeltem.
A hajnali derengés még alig látszott, a 6-ra ígért vérvételre fél hatkor ébresztettek. Még alig nyitottam ki a szememet, már le is szívták a véremet. Hat órakor besütött a nap. Rózsaszínűre festette a falakat. A felkelő nap vörös léggömbként emelkedett lassanként. Megfigyeltem, hogy a kettős falú (thermopan)üvegek visszatükrözik az égitestet, és felvétel is készíthető róla, ha kizárom a nap élesben való ragyogását. Azért volt ez ott és akkor így, mert ferdeszög alatt érkezett a fény. Zoommal jó kép készülhetett volna róla, ahogy felhő kúszott elé.
***
Az egészségügy hatalmas felvevője volna az önkéntes munkának. Köztudott, hogy nincs semmire pénz. A szerelvények csepegése, karbantartók után kiált, és nonstop csöpögés vízpazarláshoz vezet.
Az ágyak alja pozdorja bútorlap. Erre kerül a laticel. Mindennap rángatják az ápolók, mert a csúszkáló lapok miatt és gyakran lesz lejtős oldalvást az ágy. Elég volna négy lyukat fúrni ezekbe a lapokba, és egy vascsapot átszúrni rajtuk (Csavar, hosszú szög). Stabilizálná. De nincs, aki odafigyelne. Egy ágy két perc alatt rendbe tehető volna.
Tavaly írtam arról, hogy az ablakok lemosása szép cserkészfeladat lehetne. Továbbra is fennáll. Jó munkát, cserkészek!Mindennap félbetört poliuretánhab tálcán kapjuk a reggelit. Nem lehetne méretes tálcát készíttetni? Nem kellene külön munkafázisban széttörni, ami még ronda is.
***
Ma megint „elég meleg elég sós” leves volt ebédre. Utána meggyszósz, hús s egy alma. A hatvanas évek olasz filmjében hangzott el: „Minden napra egy alma, nem lesz gondja orvosra.” Ez nem igaz. Vagy az almák ma már ócskák. Évek óta majd mindennap eszem almát, és szükségem lett orvosra.
Ma emelték az emlékeztető tabletta adagját, ami nem túl jó hír, de reményt ad mégis. Bekaptam, és könnyebben éreztem magam utána.
Most ezeken gondolkodom. Le kellene fogyni. Abba kellene hagyni a gondolkodást. Csak pozitív kicsengésű módon látni az egyetlen valóságot. A teljes önfeledtség, a Teremtő jóságára való hagyatkozás talán segít. A problémázás nem segít élni. A szemléletmódomat kell(ene) átállítani.

Délután hazaengedtek. Ancsa hívott. Azt mondtam neki: örültem Kati vidámságának. Az engem is inspirál, feldob, s együtt örülök vele, velük az ő jókedvének. Mire Ancsa: Ja, hát akkor te is vedd be reggel a „fütyülök rá”-tablettát. Attól leszel feldobva.
***
Olvasok a nyugati–keleti egyházszakadásról egy könyvet. Ennek egyik epizódja az volt, hogy Bizáncból a keresztesek Franciaországba, Németországba és Itáliába hurcoltak egy csomó nemesfémből készült Krisztus és Mária-ereklyét. Hogy képzelhető el a megbékélés, amíg pl. ezek az ereklyék vissza nem kerülnek oda, ahonnan elrabolták őket. Ez így nem megy. Összegyűjthetem a világ minden kincsét, ha szeretet nincs bennem, semmire sem lesz jó. Mit sem használ nekem, nekünk.
A világbékét az jelentené, ha egy átfogó költözködés során minden régiség, kép, kincs, történelmi emlék visszakerülne oda, ahonnan elrabolták.

Avagy a tolvaj feloldoztatik-e, ha nem vállalja az általa okozott kár megtérítését. És vajon nagyban nem ugyanez-e a helyzet? Bizony, bizony a gazdag államok tolvajokként és rablókként viselkedtek a kincsek harácsolása idején.

Visszatérve az ereklyékre: Hogyan tudják az ereklyéket tiszta szívvel tisztelni Nyugaton azok, akik tudják, hogy rablott holmik előtt imádkoznak?
Itt abbahagyom. Még hasba kell szúrni magamat, vagy Tücsinek engem. Mondjuk, kisorsoljuk, hogy ki tegye, aztán Tücsi kezébe nyomom a tűt. 
Holnap reggel meg hétre irány a kori, ahol véremet veszik, hogy lássák a folyamat alakulását.
Ég áldjon Mindnyájatokat!