Még sétálni sem tudok, csak tanulok. Eltervezem, hogy melyik fertályára gyalogolok a kerületnek, a környékünknek. Aztán teszek egy kört, és kb. egy-másfél óra múlva landolok a ház előtt.
Ma döbbentem rá, hogy olykor leülhetek egy padra, hogy közelebb jöjjenek a madarak, egészen az értelmes fotózás határáig.
Ma jöttem rá, hogy megpihenhetek egy kivágott fa rönkjén.
Ma jöttem rá, hogy megállhatok tetszőleges ideig hallgatózni egy fészek alatt, hogy meglessem, mi is tanyázik a magasban.
Tudatosítanom kellett magamban:
Ott állok meg, ahol akarok,
azt figyelem meg, amit akarok,
addig időzök valahol, ameddig akarok,
ameddig jól esik.
Nem hajt a tatár,
nincs határidő,
nem korlátoz semmi a haladásban vagy az ácsorgásban.
Azt teszem, ami kedves az adott pillanatban.
Avagy ki mondja meg:
Hány képet kell termelnem naponta?
Hány lépést kell megtennem?
Milyen átlagsebességgel kell közlekednem?
Sűrűn lakott vagy éppen ellenkezőleg teljesen elhagyatott területet kell-e bejárnom?
Senki.
Ez még szokatlan, de jó érzés is egyben.
Próbálkozom, mint annak idején a sízéssel.
2010.03.17. 20:25 emmausz
Séta
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr215168846
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek