Az elstartolás után nem sokkal megálltam a réten. Virágzik ugyanis a vadcseresznye. Képsorozatot készítettem a fakadó bimbókról, s próbáltam a méhek munkálkodását is elkapni. Elég sok kép készült róla. Majd futottam, hogy elérjem a befelé menő HÉVet. Felkapaszkodtam rá, s mire az Árpád-hídhoz ért, már tudtam, hogy nem a kerületben fogok kószálni, hanem a Margit-szigeten. Átsétáltam a hídon, s mire leértem a szigetre, az ott található zenélő kút éppen régi magyar táncokat vezetett elő. A kút az 1800-as évek elején Marosvásárhelyt építettnek a másolata. Az eredetit Bodor Péter helyi ezermester készítette. Az erdélyit forrásvíz energiája működtette, s a kupolájában elhelyezett szerkezet zenélt. A környező falvakig elhallatszottak a dallamok. Volt egy óraszerkezet is benne. Az idő múlását a tetején álló Neptun-szobor körbeforgása mutatta.
A sziget számos korábbi személyes élményem helyszíne.
Mindig ünnep volt oda kimenni, körülnézni. Az arany halak, a kacsák, az állatkert, a Palatinus, a Sportuszoda, a Szabadtéri mozi, a Domonkos apácák kolostorromjai, Szent Margit sírja, a Szent Mihály-kápolna, megannyi emlékezetes vagy éppen magasztos hely. Mamintival egyszer ott jártunk még az ötvenes évek közepén. Később mesélte el, hogy ő ott Szent Margit közbenjárását kérte, hogy meglévő öt gyermekével tisztességes otthonra találjon. Ugyanis igen szűkösen laktunk a háború után.
Summa summárum igen gyors segítséget kapott. Apánknak a munkahelyén hamarosan felajánlottak egy kétszobás tanácsi bérlakást Zuglóban. Nem sokkal a dunaharaszti földrengés után, még 56 januárjában Zuglóba költöztünk.
Nos, kérem szépen… A sírhely ma is ott van. A közeli kis kápolnában pedig márványtáblácskák sokasága tanúskodik arról, hogy a közbenjáró kit miben segített meg.
Igen kontrasztosra sikerült a rövid kirándulásom.
Idilli tavaszi környezetbe csöppentem. Mellettem egy méterre fújta a magáét egy feketerigó. Egy récét megint meg kellett örökítenem. Vidám embercsoportokkal találtam szemben magam. Ki sárkányt eregetett, ki focizott, ki pedig padon üldögélt. Sokan cangáztak vagy autónak álcázott kerékpárt béreltek, családi hatszemélyest, gyerekeknek való kétszemélyest, s volt aki elektromos autóval szemlélte meg a parkokat. Egy csoportot lefotóztam, akik csupa fekete szerelésbe öltöztek, és próbálták magukat jól érezi a romok között. A kolostor maradványaihoz közeledő tinik egyike, egy lányka a romokat meglátva ezt kérdezte társaitól: Ez egy labirintus? Na, jól nézünk ki.
Még kontrasztosabb volt elolvasni egy hirdetményt, melynek írója keresi azt az embert, aki lányuk holttestét felfedezte a szigeten a közelmúltban. Tragédia.
A sziget közepét hatalmas füves rét, park uralja. Ameddig a szem ellát, gyep található mindenütt. Nos, itt fordultam vissza, mert a HÉVig gyalog akartam sétálni, noha 20 percenként busz indul a szigetről, mely hazáig hoz, a 234-es járat. Ezúttal kihagytam a buszozást, mert újra bele akartam kóstolni abba a friss levegőbe, amelyet a déli szél produkált odafelé. Persze vissza is a híd déli oldalát választottam, hogy ne az autók termelte bűzt, hanem a tiszta levegőt szívjam.
Kegyes volt hozzám mindvégig az idő.
Se nem fáztam, se melegem nem volt.
Holnap Mosonm.óvárra megyünk, ezúttal Tücsivel együtt.
2010.04.04. 19:12 emmausz
Húsvétkor a Margit-szigeten
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr685168868
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek