Mickey webnaplója

Ma kicsit elbeszéltünk egymás mellett, mert amikor ott kellett volna lennem, ahol, akkor itthon voltam. Így két trupp indult a Széchenyi-hegyre. A rokonok, s jóval később én. Abban maradtunk, hogy én nem tartok velük az időcsúszás miatt. Viszont nekem is mászkálnom kell. Elhatároztam, hogy utánuk eredek, és vagy találkozunk vagy nem. Utóbbi teljesült. Magam elcsatangoltam Csillebércre, onnan fel Normafához, onnan le budakeszi irányába, de nagy örömömre felfedeztem a Tündérsziklát, és ettől kezdve eszem ágában sem volt messzebb menni. Leereszkedtem hát Zugligetbe, nemegyszer kis híján nadrágféken. Sok fotót készítettem, ezek láthatók máris. Egy kivágott fenyő csonkját nem fotóztam le, pedig kellett volna. A már halott fatörzs továbbnedvedzve gyantát eregetett. Sok-sok gyantát. Na, mondom magamban: Ezt kellene körülülnie egy vonószenekarnak. Akinek gyantázásra van szüksége, csak odamegy a tönkhöz, megfeni rajta a lószőrt, és már hegedülhet is tovább. Hát nem jó geg filmvígjáték epizódjaként?
Most ingyen adom.
A libegőnél buszra szálltam, és irány haza. A legszomorúbb, hogy egy nő feküdt a libegő melletti szelektív hulladéktartályok mögött. Közelebb léptem, hogy vajon elesett-e, de nem. Marmonkanna párnát tett a feje alá. Aludt, vagy aludni készült.
Már a villamoson átláttam a szomszéd kocsiba. Egy lányka huzigálta feljebb nadrágját, s lejjebb a lajbiját, azok mégsem akarták takarni pucér derekát. Ujjai vége legalább háromcentis műkörmökben végződtek. Hagyesek voltak ezek az „ékszerek”, legalábbis igen cikornyás mintájúak voltak.Hát ilyen szélsőséges a valóság. Akikkel szerettem volna találkozni, nem sikerült. Pedig minden bokorban őket véltem felfedezni. Hasonlítottak is rájuk többnyire, de ez kevés. Nem olyanokat kerestem, hanem őket.          
Mindjárt megyek Zsuzsa elé a buszhoz, mert együtt leszünk holnap. Vasárnap pedig Szombathelyen.
Az alkony 3 képe az izlandi tűzhányó-kitörés felhőjének Budapestre érkezését mutatja.