Mickey webnaplója

Kezdek magamhoz térni. A tegnapi hosszú nap sok-sok eseményét nem tudom itt felsorolni, végül is Elvira és Mica tervezett esküvőjének a megszervezése jegyében telt el az idó. Alapvetően megállapítottuk, hogy a két „igen” elhangzásának van súlya, a többi mind esetlegesség, s mint kitűnt, az ördög most is a részletekben bújik meg.
Lesz vőfély, lesz orgonista, lesz eskető pap, lesz zenész, lesz hangulatcsináló ember, lesz sokaság, lesz heje-huja, lesz dínom-dánom.
A városban körbenézve megint megakadt a szemem egy varjúfészek tömbön. Teli volt az egyik fa velük. Feri elmondta, hogy a varjú védett madár lett, és ezért nincs természetes ellensége. A város mégsem akarta, hogy túlszaporodjanak, ezért vett egy műsast 800 000 Ft-ért. Ameddig el nem lopták, csakugyan menekülőre fogták a varjak. Most megint zavartalanul szaporodnak.
Megnéztünk egy gólyavár nevű épületet, melyben Rákosi ávósai kínozták a politikai ellenfeleiknek tekintetteket. Tudatos a szóhasználat. Az volt az ellenségük, akit annak akartak tekinteni. A gólyavárban gyűjtötték össze áldozataikat, majd innen szállították fel az Andrássy út 60-ba. Nem folytatom a témát.
Megnéztük azt a házat is, melyet Tücsi lefoglalt az esküvő hetére, hogy ott legyünk együtt a franciákkal és a mosoniakkal, s az egész családdal.
Hazafelé az Intercity dohányos szakaszába kaptunk csak helyjegyet. Úgy éreztem magam, mint egykor a laktanyában, ahol igen sokan dohányoztunk. Nos itt is erős dohányfüst terjengett. A hangszóró időnként bemondta, hogy dohányzó utasainknak a 453-as sz. kocsiban biztosítunk lehetőséget a dohányzásra. Hát ez volt a mi vagonunk. A bemondás logikáját sem értem. Ha a dohányos nemdohányzóba kért helyjegyet, akkor nincs joga átjönni bűzölögni, mint ahogy nekem sem volt jogom helyet foglalni a nemdohányzó kocsiban. Ha tehát nem jöhet át büdösíteni, akkor miért mondták be, hogy itt biztosítanak nekik dohányzási lehetőséget. A felszállás előtt eldőlt, hogy útközben bagózhat, vagy sem, attól függően, hogy milyen helyjegyet váltott.
Szerintem fordítva kellett volna csinálni. A dohányosok számára kellene biztosítani a nemdohányzó kocsit. Ezzel segítenének szerencsétlen szenvedélybetegeknek a káros szokásuktól való szabadulásukban, mert hiszen ott tilos dohányozni. A dohányzóban pedig minket, nem dohányosokat elhelyezni, hiszen mi amúgy sem gyújtunk rá. Így mindenki jól jár – a dohánygyárakat kivéve.
Ma reggel misére igyekezvén a templomlépcsőn találkoztam egy igyekvő májusi cserebogárral. Nem tudom mit keresett itt idő előtt. Még csak április 19. van!
Megkíméltem az életét. Talán azért is, hogy ne fröcsögjön szét a márványlépcsőn a nyomorult.
Délig dolgoztam, majd visszatértem ahhoz a gondolathoz, hogy nyeregbe kellene pattannom. Elhatározásomat tett követte. Pattantam, és elkerekeztem Lupa-szigetig. A kompátkelőnél visszafordultam. Nem akartam kísérteni több éves kihagyás után testi épségemet. Szerencsésen hazaérkeztem. Tervezem a folytatást.
Klárika telefonált, hogy idős kántornőnket ápolja. Nem tudni, megéri-e a reggelt, olyan súlyos az állapota.
„Asszonyunk, Szűz Mária, imádkozzál érette most és halála óráján. Ámen.”