Mickey webnaplója

A tegnapi Mátyás-hegyi mászkálás és a mai dunsztos idő miatt úgy döntöttem, hogy nem megyek dombos részre. Kinyitva a postaládát, benne találtam az újságíró-igazolványom idei tikettjét. A helyére ragasztottam, s úgy indultam a megálló felé. Követve a parafadugó-elméletet rájöttem útközben, hogy megnézem belülről az Aquincumi Múzeumot.
S lőn.
Nincs dombon, gyalog elérhető, s van érvényes igazolványom. Megnézem, mit ér?
(Soha életemben nem használtam még semmire.)
Ma 650 Ft-ot ért, mert ennyi a nyugger-belépő.
Beléptem.
A légkondis termekben csakugyan megelevenedett a történelem. Szépen formált üvegtárgyak, filigrán szobrok, csatok, szerszámok, fegyverek sorjáztak, és nem csak azok, melyeket nálunk ástak ki, hanem sokfelől hoztak ide nagyon különféle korszakokból érdekesebb leleteket. Persze megtekinthető a vízi orgona, többféle pénzérme, mely bevallottan a császárok állandó reklámját hivatott szolgálni. Úgy láttam, gazdag polgárok éltek itt, mozaikpadlós, fürdős, padlófűtésű házakban. Szarkofágokba temették halottaikat, melyeket kőreliefekkel díszítettek, s feliratokat vésettek a kőbe. (Akik nem voltak gazdagok, azoknak a tárgyai régen szétmállottak, pl. faedények stb., és sem maradt mozaikpadló, sem kőszarkofág utánuk, mert nem volt ilyenjük. Vélhetően ők vésték a gazdagok emlékeit, készítették a cifrálkodásukhoz szükséges díszes tárgyakat.)
Kint a romkert tele volt élettel. Leginkább gyíkok cikáztak jó tempóban, közeledtemre kövek közé illantak.
Végigcsavarogtam a kőtárakat, a berendezet házakat, és belekukkantottam egy „kronoszkóp”-ba. Ez a múltba néző készülék. Elektronikus úton készített képeket mutatott a rekonstruált épületekről. Érdekes volt látni, hogy a romok helyén kb. milyen házak álltak egykor.
Készítettem néhány képet is emlékeztetőül, de ma a fülledtségre való tekintettel nem nagyon forszíroztam a dolgot.