Mickey webnaplója

Tücsit a megállóba,
zsömlét az üzletközpontból,
fényképezőgépet a nyakamba, (míg szép idő van és nincs túl meleg),
séta a Duna-parton (ld. fotók),
mise. Restellem, hogy elkéstem.
Rácsodálkozás az olvasmányokra.
Most az utóbbiakat fejtem ki.
Péter idézi levelében Izajást, aki ezt prófétálja az igéről:
„Az ember olyan, mint a fű, dicsősége, mint a rét virága.
Elhervad a fű, lehull virága,
de az Úr igéje örökre megmarad.”
Hiszed-e? Hiszem-e?
Bevillant: A ma élő 6,8 milliárd ember közül hányan lennének képesek a vízen járni? Tízen, ezren, millióan?
Péternek másodpercekre sikerült … egészen addig, míg esze nem kezdte eluralni hitét. Akkor a racionalitás lerántotta a misztikus magasságból. Bele a vízbe.
A tanítványok hite tapasztalataik ellenére olyan gyenge lábakon állt, hogy utóbb Jézus megkérdezte tőlük: „Ti is el akartok menni?”
Pedig…
Ha hiszem a Mester tanítását, radikálisan meg kell változtatnom életemet.
Mert nem tinglitanglizhatok. Tetteimnek és hitemnek egymást feltételezve egymással ölelkezésben kell állniuk. Hitem átfonja tetteimet, tetteim láttatják hitemet. Szükségképpen egymást erősítik.
Az Evangélium csaknem morbid.
Egyszer már leírtam: Ugyanaz a részvétlenség, mint ami az alábbi viccben jelenik meg:
Két kiskrapek felkiabál az emeletre: Pistike, lejössz labdázni?
Az anyja dugja ki a fejét az ablakon. – Gyerekek, ne lármázzatok itt, hát nem tudjátok, hogy Pistike tegnapelőtt meghalt?
Mire egyikük egy kicsit halkabban:
–  Azért le tetszik dobni a labdát?
Márk leírja, hogy Jézus szenvedéseit vetíti tanítványai elé. Erre mit lépnek? Megkérdezik tőle, hogy nem lehetne-e, hogy a dicsőségében kettejüket maga mellé ültesse majd az országában? Ha nem figyeltek, az mentő körülmény.
De mi van akkor, ha figyeltek… hiszen csak a feltámadásról juthatott eszükbe, hogy protekciót kérjenek.
Grrrrr.