Mickey webnaplója

T. egy marék aprópénzt hozott haza. A forgalomból kivont egy és kétforintosokat.
Az alig pénz egyforintos hátán címer van. Ezért, ha az utcán eldobva találok ilyen pénzt, biztos, hogy felveszem. Miként a porba tiport kokárdát is.
Régi szerelem ez.
Az én gyermekkoromban egyedül az ezüst ötforintos Kossuth-címere emlékeztetett valami magyarabb, szebb múltra. A hétköznapok valósága tele volt a heraldika szabályait nem ismerő valamivel, amit apánk dinnyecímernek titulált a formája alapján. Csakugyan nem volt címer kinézete, alakja, felépítése szögre ugyanolyan volt, mint a nagy b. Szovjetunió, valamint összes tagországának dinnyecímeréé.
1956-ban tíz éves voltam. Ekkor cserélték le rövid időre a dinnyét a Kossuth-címerrel. Ezt a szabadság, mit a szabadság, az üdvösség előjeleként értékeltem. Szerettem nemes formáját, szerettem a benne uralkodó kettős keresztet.
Örömöm nem tartott sokáig.
A kép csak 1989-ben változott, amikor koronás címerét visszakapta az ország.
Ezen már két kereszt is volt, a kettős és a korona tetején a ferde aranykereszt. Azonnal vettem egy címert, és sokáig viseltem identitásunk eme méltó bélyegét. Egészen addig, míg festése teljesen lekopott – a sárgarézig. Sőt még ezután is, így is kitűztem.
Nem tehetek róla, de Kosztolányihoz hasonlóan nekem nem volt soha csak bot meg vászon a zászló, és a címert is igen sokra becsültem koraifjúságomtól kezdve.
Valamikor már leírtam, de nagyon jellemző (ezért nem bánom, ha újból fogalmazom): Vállalati rendészünk, aki erősen balos volt, munkásőr is 1957-ben, megtudta, hogy gyűjtöm a térképeket. Hozott is néhány KuK időkből származó harcászati részletes (és igen pontos) térképet a Pilisről, Budáról. Hozott egy Magyarország térképet is, 1956-ból. Mutatta, s kérdezte, hogy kell-e? Igenlő válaszom után szerzett valahonnan barna papírragasztót és letakarta vele a felirat melletti Kossuth-címert. Lehetett mindez kb. 1980-ban.
Így félt a régi címertől vagy a múlt kísértésétől – ki tudja.
Nem vagyunk egyformák.