Mickey webnaplója

A teljesség kedvéért említem, hogy ma csakugyan más inget vettem fel, fehéret. Mit mondjak? Ma a liturgikus szín fehér volt, Szent Klára emléknapján. Ennek kapcsán két megjegyzésem van. Akármennyire eltalálom a napi színeket, ez nem mehet a végtelenségig, mert barna, kék, sárga, szürke liturgikus szín nincs, de ingem meg van. Óhatatlan az ütközés. A másik megjegyzésem, (ha már annyit írtam a liturgikus színekről, hadd sorolom fel őket:
fehér: ártatlanság, tisztaság színe.
zöld: élet és reménység jele,
viola: bűnbánat színe,
fekete a gyász színe,
arany a kegyelem színe,
rózsaszín az örömé,
a piros a Szentléleké és a vértanúké,
fekete a gyászé.
A bizánci egyházban használják a világos színeket (fehér, aranysárga, kék, zöld), a pirosat és a feketét.
Téma kimerítve.
Nálunk a templom szentélyében öt ülőhely van. Egy támlás szék középen, két-két zsámoly jobbra és balra. Misén a pap ül középen, oldalán a ministránsokkal. A meglepetés akkor ért, amikor pap hiányában az igeliturgiát tartó ember nem a támlás széket foglalta el, hanem az egyik zsámolyt. Nem tudom, hogy szabály-e, amit követett, avagy csak alázatból tette.
Azon gondolkodtam, hogy ki illetékes a középső széken ülni, ha végigviszem a hierarchikus rendet, és kik szorulnak lejjebb? (Vö. „Barátom, add át a helyedet” [Lk 14,10].)
Mint tudjuk, az egyház feje Krisztus. Ő ül hát középen.
Földi helytartója a pápa. Ő ül az egyik zsámolyon.
A helyi püspök a másikon,
a plébános a harmadikon,
a diakónus a negyediken.
Az igeliturgiát végző állhat, ha akar, vagy leülhet az első padba.
Persze ez nincs így, de ha a jelen nem lévők helyét üresen kellene hagyni, akkor bizony a legtöbb széknek üresen kellene maradnia. Nem ez történik.
Ám ha nem ez történik, akkor mégis középen kellene ülnie annak, aki illetékes az adott körülmények között a szertartás végzésére.
Vagy tévednék?