Kint világoskék az ég, sehol egy felhő, bent sötét a légtér, mert a redőnyöket leengedtem a belső hőmérséklet normalizálásának az előmozdítására. Most már jó 30 fok lehet, áll a levegő, a páratartalom a meteo szerint 83%-os. Mit mondjak?
Pihen a Sziget, kikapcsolták …
az erősítőket. Nem úgy tegnap este.
Kb. jó negyed óráig hozta a déli szél enteriőrünkbe a XXI. századot feledhető oldaláról bemutató, a maga nemében – remélem – egyedülálló zenei opust még elviselhető hangerővel (milyen lehetett a hangerő a színpad előtt?), melyet megpróbálok ritmusban bemutatni.
Nem viccelek, ez szólt a lakásban: szó szószo szó szó szó szó szó szó / dó dódo dó dó dó dó dó dó. Gondold meg, mennyire élveztem ezredik ismétlésekor!
A tévében krimik egymásután. Mikor már mindenkit megfojtottak, a maradékot lelőtték vagy börtönbe tuszkolták, lefeküdtünk aludni.
A délről beszürönködő zajokat (hadd ne nevezzem zenének) redőnnyel, ablakzárással, belső ajtók becsukásával próbáltam kirekeszteni, ám északról a szemközti házfalak verték vissza a bömbölő semmit.
Kezdődő süketedésem mellett a fülhallgatós rádió műsora enyhítette zajbajomat. Beethoven Pastorale szimfóniáját hallgattam, amíg tartott belőle. Azért hadd jegyezzem meg, nem volt teljes zenei élvezetem. Mindenesetre éjfélig hallgattam a rádiót, majd próbáltam magamat alvásra ingerelni.
Több-kevesebb eredménnyel sikerült.
Reggel hatkor keltem.   
Tücsit elvittem a megállóba, ahol részletekben lefotóztam az immár kulturált graffityt, melyet hozzáértő kezek fújtak a váróterem belső bádogfalára. Azért igyekeztem, mert vannak önérzetes alkotók, akik krikszkrakszaikkal vélhetőleg elég gyorsan felül fogják írni a lefotózott alkotást. Kellemes csalódásként értékelném, ha kiderülne: ezúttal tévedtem.
A három részlet megtekinthető fotóim között. (Etudes)