Mickey webnaplója

Patak partján sétáltam,
hej, gyerekek, mit láttam…
föl-lemenő lépcsősort,
felhős eget éppen ott…
(De ha megfordítom a lépcsősor képét, mintha létra volna… Jákob lajtorjája)
Majd
Továbbmenve mit láttam:
vízbe alélt egy nagy fa,
Kifordult ott tövestül
gomba sarjadt tönköstül
egyik él, másik hal,
az élet élni akar.
Duna partján sétáltam,
hej, gyerekek mit láttam,
Fára tűzött felírást,
fűre lépés tilalmát…
(Ám azt az apró betűs tiltást – miszerint a füvön járni szigorúan tilos – csak az tudja elolvasni, aki átgázol a füvön, hogy lássa.)  
A Dunában mi úszott,
láttam egy nagy gombócot,
mint egy halott, olyan volt,
víz sodorta bőr puffot
felpuffadt, kidurrant,
ijesztő volt ott alant.
Komolyra fordítva a szót, az rendben van, hogy egy puff belegurigázik véletlenül a vízbe, de ki ült rajta korábban? Rejtélyessé az tette a dolgot, hogy tőle egy méterre egy fél pakli Marlborót fedeztem fel a betonon, amellett pedig egy pár – vélhetően női – műanyagpapucsot gondosan egymásba rakva.
Mint aki elszívta, mint aki levette, összehajtogatta, mert rendnek kell lenni, de aztán…
Ki tudja.
Visszafelé gyönyörű világokat fotóztam.
(Tegnap szép faleveleket jó, kontrasztos háttérrel, annak ezt a címet adtam: Isten rajzol.)
Ma különleges, „lófej széles” mályvákat kaptam lencsevégre. A róla készült két képnek aztán „Isten fest” lett a címe.
Mind eme krimivel vegyest szépség megtalálható mai fotóim között.  (Etudes)