Mickey webnaplója

Alighanem rövidre fogom ma, mert kezd estvélleni, és a fiúk a gépemen játszanak.
Kik a fiúk?
Az unokák.
Nyaralnak nálunk, és kedvenc passzióikat élik, ahogy lehet.
Francia programokat futtatnak a gépen,
francia nyelvre állították a fényképezőgépet, és
francia játékot játszottunk ma a Duna-parton.
Hagyományosan elmegyünk egyszer a nyáron a Pétanque-pályára, és golyózunk, golyóznak. Én meg fotózom őket. A napi penzumon túl vagyok. 24 felvételt készítettem, néhány portrét, néhány életképet, néhány makrót. Ld. fotóim, Études.
Estelle meg én tegnapelőtt a youtube-on bébikacajokat hallgattunk. Menten jókedve kerekedett szélvészkisasszonynak, és a csecsemővel együtt nevetett, akinek az apja időnként rátett egy lapáttal: Elég volt azt mondani a gyereknek, hogy piiin, a kicsi kacagott. Amint alábbhagyott a jókedve, jött egy pangg-kiáltás, és folytatódott a móka.
A gyereket rázta a nevetés.
Rázott bennünket is, mert a jókedv és a nevetés ragadós.
Ma a golyózó-pálya mellett hintázott Estelle, én meg időnként benyögtem
egy ping-et,
egy pong-ot, egy
piúúúúú-t, és szélike kisasszony hangosan nevetett. Attól lehetett tartani, hogy elengedi a hinta láncát. Inkább én hagytam abba a froclizását.
Ugyancsak hagyományosan lángost vettünk nekik, hogy kedvükre lakmározzanak a puha hungarikumból.
Majd lekaptam őket a parton, külön-külön és együtt, utóbb meg elkészítettem magamról életem legcsábosabb képét. Kb. tíz méter hosszú vagyok rajta, és ehhez képest igen keskeny.
A nap mielőtt lebukott volna, végigpásztázta a rézsűs partot.
Nosza beálltam, és árnyékomról lenyomatot készítettem.
Mindezeket szintén felpakoltam a fotóim közé.