Mickey webnaplója

Reggel korán elindultam a havi rendszerességgel ismétlődő vérvételre. Mondtam is Tücsinek, mivel életem végéig szipolyoznak, a legutolsó havi vérvételem el fog maradni közbejövő technikai okok miatt. Majd értesítse a kórházat, hogy ne várjanak rám.
Tehát ma reggel odatömegközlekedtem. De mivel a kórház csak HÉV-vel és kétféle villamossal közelíthető meg, az átszállások alkalmával az eszközökre várva annyi időt vesztettem, hogy ha kilépek, annyi idő alatt gyalog is odaérhettem volna, és meglett volna a napi sétám (ámde esett az eső, ezért ma kihagy).
Mivel nem hagyott alább a vízkiszóródás a felhőkből, ma makrókat készítettem az erkélyről, no meg aztán három képet a nászutasok megérkezéséről. Épségben, élményekkel telve tértek haza. A készült hatalmas fényképanyagot sebtében megnéztük együtt, és együtt örültünk annak, hogy milyen valószínűtlenül szép tájakon jártak. Pl. „meglovagolták” Magyarország tetejét.
Csodás és mesés fotókat hoztak ködbe vesző erdőrészletekkel, ködbe vesző tisztásokkal és közutakkal.
Romantikus fotókat készítettek a hollókői vár tövében megélt naplementéről.
Nem tudom bizton állítani, hogy hamar felkerül Mica fotói közé (Kozonithy fotós blogja), de remélem.
Megjöttükkel immár normális méretűvé tágult a létszámunk, s lehetővé vált a kocsival nagy tételben történő bevásárlás. Holnap elmegyünk az üzletközpontba készleteink feltöltése céljából.
***
A hatvanas években a piaristáknál többen tanítottak magyart. Egyikük olyannyira nem szerette az összevissza makogást, hogy elunva a felelő színvonaltalan hablatyolását, imigyen utasította: Nááááá, darálja el az életrajzot (mindenkit magázott) és kap egy jó jegyet!
A diák tehát váltott: a soros irodalmi személyiség életét csakugyan eldarálta. Teljesítményét az említett piarista rendre így értékelte: Náááá, csücsi! Kap egy jó jegyet: egyketted.
Ez jutott eszembe a hosszas kötött imaszövegek mondásának a gyakorlata kapcsán. Mi a helyzet ezekkel?
Könnyen rávághatnám: kapunk érte egy jó jegyet: egyketted.
De nem hiszem, hogy erre a srófra jár az égi értékelés.
Azért nem, mert nem az összeszedettség kap ott hangsúlyt, hanem az odafordulás tiszta és őszinte szándéka.
Fiunk meséli, hogy a szigetfesztiválon részt vett egy belga kvartett komolyzenei estjén. Kb. 30 főnyi hallgatóság ült a sátorban és hallgatta (volna) a Brahms-muzsikát, ha a szomszéd sátrakból jövő techno- és kocsmazaj nem zavart volna bele erősen.
A belgák becsületére legyen mondva, e kakofónia ellenére végigjátszották vállalt penzumukat. (A hallgatóságnak is becsületére legyen mondva, kitartottak a szörnyű körülmények ellenére.)
Nos, ilyen lehet a mi – olykor erős zajban – el-elkalandozó fohászunk is. Felére sem figyelünk oda érdemének megfelelően, de becsületünkre legyen mondva – kitartunk benne. Feltehetőleg ez adja értékét, az odafordulás tiszta és őszinte szándéka.
A többi meg nem a mi dolgunk.