Mickey webnaplója

Mint korábban írtam, esténként csemegézem társlapunk cikkeiben. Most a párbeszédről olvastam fejtegetéseket. Azért ütött szíven néhány írás, mert régóta sejtem: a találkozások esélye a spontán és igazi párbeszéd. Gondolatom igazolására szoktam említeni, hogy ha a családunk találkozik, nincs megbeszélésünknek tematikája, nincs plenáris ülés, nincs előre eltervezett program. Jelenlét van, az egymással való szóbaállás lehetősége, öröme, ünnepe. Sajnos, sose voltam képes megértetni a csoportunkkal, hogy vénségünkre nem egyes témák megvitatása az, ami felemelő lehet, hanem a találkozások során megvalósuló személyiségcsere esélye. A szerető figyelem. A figyelmes szeretet. Nem ez történik sajnos.
Igazam alátámasztására két cikkből idézek.
– „H. G. Gadamer figyelemre méltó és ihletett szövegben fogalmazza meg a »nyitott dialógus« jellemzőit. »Azt mondjuk, ugyan, hogy beszélgetést ’folytatunk’, ám minél valódibb egy beszélgetés folytatása, irányítása, annál kevésbé függ az egyik vagy a másik partner akaratától. Az igazi beszélgetés sohasem az, amelyet folytatni akartunk. [Nesze neked témázás] Sőt, általában helyesebb azt mondani, hogy beszélgetésbe kerülünk, vagy még inkább, hogy beszélgetésbe bonyolódunk. Ahogy szó szót követ, ahogy a beszélgetés fordulatokat vesz, megtalálja a maga előrehaladását, és végkicsengését… Senki sem tudja előre, hogy a beszélgetésből mi jön ki. Az igazi párbeszédnek mindig jellemzője a kiszámíthatatlanság.” – írja Patsch Ferenc SJ.
– Török Csaba pedig az önfelülmúlás helyeként mutatja be a tiszta dialógust a következők szerint:
„A párbeszéd interaktív … felszabadít. A jó párbeszéd olyan, hogy annak üzenete, »ügye« valójában nem az egyik vagy a másik fél kezében, hanem  a kettejük közötti helyzetben nyugszik. A párbeszéd csodája, hogy egyfajta közös teremtést tesz lehetővé. Kérdés és válasz, szó és viszontszó egymásutániságában olyasmi születik meg, ami nem a két fél egyszerű összege, hanem  valami minőségileg nagyobb valóság. A párbeszéd legyőzi a matematika szabályait, egy meg egyből szinte megmagyarázhatatlanul három lesz. A dialógusban megvalósuló interakció emberi létezésünk egyik nagy titka, önmeghaladásunk lehetősége [önfelülmúlás, mondom én], és identitásunk korlátain túlnövő távlat, ajándékozás és megajándékozottság körforgásában új születése.”   
Ezek jó hírek, igaz megállapítások. Ezért is párbeszéltem el nektek.
Még csak annyit, hogy ma cserbenhagyott a szandálom, melyet kb. három év óta nyüvök. Hazafelé sétálva kb. 30 lépésre házunktól elvált egymástól az alsó és a felső rész egy helyen. Így hát levettem a kukánál, (minek cipeljem fel, mikor ki kell dobnom), beledobtam a tartályba s mezítláb csattogtam haza. Azt hiszem, az elmúlt húsz évben még sose mezítlábaztam elegáns környékünkön.
Ma megtettem. Elég avantgárd húzásnak éltem meg.
Fotóim közé feltettem egy levelet a Teremtőtől.