Ezt a nótát anyám is ismerte, de csak egy versszakát.
Mint kiderült három van neki.
Az első, amit ismertünk:
A szegedi sürgönypózna jaj, de magos,
A tetején a porcelán jaj, de poros.
Rá van csavarintva az a kutya derót,
Akármilyen magos, leadi a szót…

Zörög az a sürgönyderót mint a haraszt,
De nem ér a masinája egy fagarast.
Dróton küldött tagnap csókokat a babám,
S eszi fene, most még szomjasabb a szám.

Megüzentem a rózsámnak én a minap,
Nem bízom a derótra a csókjaimat.
Inkább hozzáröpít a pöfögő vonat,
Személyesen tőlem különb csókot kap.

Hát a folytatás hasonló hangvételű, mint az első versszak.
Bár mivel csak az elsőt ismertem, azt gondoltam afféle betyárnóta, amelyben az éneklő attól fél, hogy hiába bujkál, utolérik, mert a pózna derótja leadi a szót, és neki akkor vége. Minő csalódás, a folytatás másképp kanyarintja a szöveg általam vélt értelmét.
Ami olyan magyarnótás az egészben:
A szövege szegedi póznáról szól, és ha szegedi, akkor rosszul van mondva, mert annak szögedinek köllene lönni. De nem az.
Népiességre törekszik a szóhasználata: csavarintva, derót, leadi …
Régi, hiszen  még pöfögő vonatról regél.
És ami a dallamát illeti, az se a szokott kvintváltó, de még az új típusú ív sincs benne, ellenben egy moduláció igen, amely furfang a népdalokban ritka, ha egyáltalán előfordul. 
Azon törtem a fejemet, hogy hogyan lehet mégis szolmizálni anélkül, hogy átugranék másik hangnembe. Hát így:
m-r-di-r-m-r-di-r-m    di-m-l,
m-m-fi-szi-l-szi-t-l-m    di-m-l,
m  d  t-m-fi-szi-l-szi-l-t-d’-t
l-szi-l-f-m-r  m-m-d-t-l,
Elég kacifántos, mert egy kistercet ugrik a hangnem a második sor után.
Lehet, hogy nem sikerült elég plasztikusra a leírás a nótáról, de sebaj, készítettem egy mai pózna szigetelőjéről két képet, ahol rá van csavarintva az a kutya derót.
Nézzétek meg azt.