Három napja küszködöm egy könyv szövegének a javítgatásával.
Három napja hűvös van a lakásban.
Három napja nem kaptam értesítést róla, hogy miért nincs még kész Tücsi rossz PC-je.
Három napja várom a fűtésszerelőt, mert egy radiátort ki kell cserélnünk.
Három napja fázom tehát egy kicsit annak ellenére, hogy meleg leveket iszom.
Ilyen körülmények között vártam, hogy befejezzem végre a vállalt könyv javítását.
Ez az ötórai tea idejére meg is történt. Korán vacsoráztunk. Utána napi csavargásra indultam. De a nap is lemenőben, a szél is ősziesen fújdogált, így rövidre vettem a kört.
Összesen egy képet készítettem, mintegy igazolva, hogy mostanság már milyen korán sötétedget. Nem csoda, szept. 30-at írunk.
A felvételt nézegetve feltűnt, hogy mekkora erő van a napsugárzásban. Áttör a fákon, és mivel valamiféle széli elhajlás jellemzi a fényt, olyan erős a napsugárzás, hogy a falombot teljesen áttöri. A napfény olyannyira körbeveszi a lombok hasítékait, hogy egységesen körnek mutatkozik a felvételen. A réten áthaladó hölgy ruhájának a szélein is áttűnik a sugárzás, a rét füve ellenfényben ragyog, a fák levelei szintúgy, és ha megállt volna egy itt még sose látott őz, annak a fülén is átjött volna a fény. Olyan erősen sütött a lebukó nap, hogy helyenként a flaszteren is megcsillant a sugara.
1991-ben Münchenben járva a Deutsches Museumot is felkerestük. Ott találtunk egy részecskeszámláló dobozt, egy kamrát, mely hanggal jelezte, ha a korpuszkuláris sugárzás eleme áthatolt rajta. Meglehetősen sűrűn kattogott ez a kamra.
Engem nagyon megihletett és elgondolkoztatott: miféle mikrorészecskék lehetnek azok, melyek pl. rajtam keresztül is gyengítetlenül áthatolnak és folytatják útjukat, mintha mi sem történt volna, mintha ott se volnék.  
Nos a mai fotó ezt az emlékemet idézte elő.
Mintha a fa ott se volna, átzuhog rajta a fény, mely mindent be akar tölteni, mindent át akar járni, minden zugot meg akar világítani.
Mi mást is akarhatna a nagyobbik világító.