Mickey webnaplója

Egy idős ember szavajárása hetek óta nem jutott sehogy az eszembe. Aztán írt néhány sort. Felnevettem, amikor ezt olvasom: valóban.
Hát valóban.
Megvan a szó!
Vajon miért nem ugrott be ilyen sokáig?
Mert idős ember vagyok magam is.
Mentségemre legyen, hogy egy másik – általa (is) sokat használt – szó bevillant. Ez az ugyanakkor, mely keresgélés közben mindig kiütötte ama másikat.
Vannak, akik nem is használnak töltelékszavakat, hanem – hogy időt nyerjenek – egy-egy ööö, eee hang „intonálásával” jelzik, hogy még van mondandójuk, mely „már a nyelvükön van”, de…
Van aztán pl. egy politikus, aki minden mondata végén felviszi annak a dallamát, mintegy jelezve, hogy még nincs befejezve mondandója. Értjük, értjük, de elég pocsék ez az állandó szembemenése a szinte mindig ereszkedő magyar hanglejtéssel.
Mások meg igen hosszú felhorkanásokkal kezdik mondókájukat. Egyvalakitől állandóan ezt hallottam: „Akkor, amikor ma intézményünk …-t megfogalmazza” (A kipontozott rész helyére bármilyen szakkifejezés jöhet.) – és eddig még nem mondott semmit.   
Megint másról már egyszer leírtam, hogy előadásában minden gondolatsort azzal kezdett, hogy „milyen érdekes megfigyelni, hogy…”. Ez élő szövegben még elmegy, ha elég hosszú egy-egy gondolatsora. A jó indulatú hallgató hajlandó elfeledkezni a korábban már hangoztatott közhelyről.
Durvább azonban, ha ugyanezzel könyvben találkozik. Márpedig találkozik. Legalábbis én találkoztam.
Bekezdésenként.
Megint csak felnevettem.
Lelki szemeim előtt megjelent az illető fizimiskája, ahogyan előad, és nem tudtam komoly maradni, olyan sűrűn követték egymást a komikusan hangzó „Milyen érdekes…”-ek. Az nem létezik, hogy minden olyan egyformán érdekes. Vagy ha az, akkor egyik se az igazán.
De az egyházi szóhasználat is sokszor hagyományos, de nem magyaros. Nem tudom, melyik időre megy vissza az in illo tempore, merthogy latinul így hangzik az a szófordulat, ami magyarul kétségtelenül így hangzik: Abban az időben. Ám mivel a napi szentírási versek kezdőszavai szoktak ezek lenni, azt a képzetet támasztják, hogy már elhangzott, csak mi nem figyeltünk tán oda, hogy vajon melyik időszakra utal az abban szó. Csakugyan, melyikben ? – kérdezhetnénk. De két okból sem kérdezzük. Az egyik, hogy ha felütjük a szentírást, meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy nincs ott ez a bevezető „abban az időben” kifejezés. Pl. tegnap a Lk 18,1–8 szakaszát olvasták fel. Így indítva: …„Abban az időben példabeszédet mondott Jézus…” Ha felütöd a Lukács-evangéliumot, nem fogod megtalálni ezt a bevezető kitételt. Megengedem, valahogyan csak el kell indítani egy történetet: Magyarul így hangzana: „Egyszer Jézus a következő példabeszédet mondta:”
Nem frappánsabb volna?