„A világ most nehéz időket él át. A fiatalok csakis magukra gondolnak. Nem tisztelik szüleiket és az öregeket. Mohók és türelmetlenek. Úgy beszélnek, mintha csakis ők tudnának valamit, és amit mi bölcsességnek tartunk, azt ők értéktelen ócskaságnak tartják. Ami a lányokat illeti, kihívóak, és nincs bennük szerénység. Sem a beszédmódjukban, sem a viselkedésükben, sem ruházkodásukban nincs semmi nőiesség..."
Mindez, mennyire mainak hangzik. Pedig ezeket a sorokat nem ebben az évszázadban írták. Remete Péter [mások szerint kortársa: Damiani Szent Péter] jegyezte fel – 1050-ben!
Az idézet a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy nincs új a nap alatt. Bizony, szinte nincs.
Sokakkal ellentétben én szeretem olvasni a szellemes – bár kétségtelenül pesszimisztikus hangvétellel megfogalmazott – Prédikátor könyvét.
A prédikátor egész könyvén végigvonul a „minden hiábavalóság”, minden csupa „szélkergetés”, minden csak hiúság gondolata. Már indulásában is ezt erősítgeti: „Nemzedék elmúlik és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad… Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt. Senki sem mondhatja, ’Íme, ez új’, mert megvolt az már azokban az időkben, amelyek előttünk elmúltak.” (Préd 1,1skk)
No, nem fogom idemásolni az ószövetségi könyvet. Olvassa el mindenki, akit érdekel. A prédikátor mindenesetre kb. 2300 évvel ezelőtt fogalmazta meg könyvét. Jót mosolygok kifakadásain, megállapításain, bár a végén igen megkomolyodik és kinyilatkoztatja: „Féld azt Istent, és tartsd meg parancsait” [mert ez az egy nem hiábavalóság – teszem hozzá.]
A poszt elején idézett kifakadás csak azt példázza, hogy minden időkben voltak bezzegező öregek, akik mind úgy tudták, hogy az ő idejükben mások voltak még a fiatalok.
Jókat mosolygok rajta.
***
Ma nem sok ambícióval láttam a sétámhoz. Elvitettem magamat az Árpád-hídra, aztán fotózni kezdtem (volna, ha nem mondta volna az akku az első képnél azt, hogy csekk). Most töltőn liheg az akku, én meg nem tudok újabb felvételt mutatni.
Sebaj! Kárpótlásul egy kis nyelvészkedéssel élek. A Siemens-vonatokon hangszóró tudatja, hogy a szerelvény ajtajai automatikusan csukódnak.
Nekem furcsaságos ez az „ajtajai”. Nem is találtam meg ezt a szóalakot a MHSZ-ben (Magyar helyesírási szótár). A nyilvánvaló „ajtói” formában szerepelt – helyesen. Az ajtajaiban van egy logikai geller. Ha egy szobának egy ajtója van, akkor e szoba ajtaja vagy nyitva van, vagy csukva. A szókép (ajtaja) arra utal, hogy nincs neki több, csak egy. Ha több volna, akkor ajtói volnának. Ha viszont azt mondom, hogy ajtajai, akkor egyszer azt nyilvánítom ki, hogy egy ajtaja van, majd erre vetítem, teljesen szabálytalanul a „mégis több van neki”-re utaló „-i” jelet, a többes szám jelét.
Ugyanilyen ficamos volna több szakajtóm lévén szakajtaimról beszélni, kocsihajtókból több lévén kocsihajtajaimról szólni, s nyomdagépeim lévén sajtajaimról elmélkedni. Helyesen ezek rendre: szakajtóim, kocsihajtóim, sajtóim.
Egyetlen hasonló szöveget hallottam gyerekkoromban. A gyerekszáj így szólt: Megmondalak „tégeteket”. A tégedet és a titeket (benneteket) egybevonásáról van itt szó. A megmondó feltehetőleg menet közben meggondolta magát, és a kimondott szó közepén váltott többesre. No de hát kisgyerek volt.
A nyelv persze nem logikus, és ember meg nem mondja, hogy miért koszorúzok, és köszörülök, ahelyett, hogy koszorúlnék, és köszörűznék.
A tömérdek furcsaságból még egyet vázolok. A norvég ski-ből rövidült a magyarban a sporteszköz sí alakra. Aki használja ezt az eszközt, az vagy síl, vagy sízik. Mivel a síl lehetetlenül gnóm és szokatlan forma, így sokak a síel – kötőhangzós –formát alkalmazták az idegenből származó ski igeként való használatára. Ez csaknem kimondhatatlan és suta. Nem így a sízik, mely már elég szabályos volna, de senki nem tudja megmondani, hogy mitől lett ikes ige, mely a magyar igék egy részének a sajátja. Én se tudok jobbat, minthogy a síz ugyanolyan túl rövid, ezért éppolyan suta igealak volna, mint a „síl”.
Utolsó kommentek