Mickey webnaplója

Ma reggel elkaptam a pitymallatot – misére mentünk – elbeszélgettünk normális emberekkel a templom előtt – elmentünk bevásárolni egy hétre – dolgoztam ebédig – utána rutinporszívózás – rutinséta – fotók felrakása a kívánt formában – tisztálkodás – este a bandánkkal találkozunk.
Ez elég szürke program látszólag, ezért néhány epizóddal színezem.
Korombeliek posztjait böngészve tapasztalom, hogy egyre többünk nézi éjszaka a plafont, s várja, hogy reggeledjen. Addig ugyanis nem ildomos matatni, másokat álmukban megzavarni. Hacsak, hacsaknem akkora marhaságokat álmodik valaki, mint én. Az első filmkockasor, amire visszaemlékszem: egy szőke lány odadugja a fejét az enyém mellé, és a fülembe súgja: Köszönöm, hogy megbérmáltál! Álomfejtő lennék, ha érteném. Nem vagyok pap, püspök meg pláne nem. Eddig legalábbis nem: csak egyszer nősült.
A következő képsorok még zagyvábbak. A hetvenes években dolgoztam azzal a rendésszel, akivel New Yorkba kellett utaznunk dolgozni. Megérkeztünk az Empire States Buildingbe, majd ő közölte, hogy most hazamegy. Én meg itt tevékenykedem.
Ő el, én itt.
Se pénzem, se nyelvismeretem. Nem baj. Ha már se-se, akkor legyen teljes.
Helyismeretem sincs.
Hogy mennyire nincs, kiderül abból, hogy lementem néhány emeletet, s mire visszatérni véltem a kiindulási helyre, egészen más stílusú irodákat találtam. Még szerencse, hogy az illemhelyet felismertem, mert már úgyis kényszerített a szükség… A művelet után a folyosón összetalálkoztam a már hazafelé induló tömeggel. Na most vagyok igazán bajban. Hova fogok hazamenni, kihez és az hol lakik?
Szerencsére félhangos magyar mormogásomat meghallotta egy valaki, aki tudott magyarul, s azt ajánlotta, hogy tartsak Anikóval (megmutatta, hogy ki az), ő tudja, hol lakik Szőnyi Zsuzsa. Mivel én is tudom, hogy Rómában lakik, esetleg Budapesten, ha hazalátogat, a képtelenségek ekkora káosza felébresztett. Jól esett magamhoz térni, s akceptálni, hogy magam is lakom valahol, és most éppen ott vagyok, ahol lakom.
Az is jól esett, hogy ami megtörtént velem NY.-ban, az nem történt meg az ágyban, ezért sürgősen felkerestem legkisebbik helyiségünket. Bocsánat a látszólag senkire sem tartozó epizódért, de csakugyan felmerül bennem a kérdés: Tudatom kikapcsolva, hiszen  álmodom, öntudatlan állapotban vagyok. Nem véletlen minden álom, hiszen megjelennek a kényszerítő biológiai szükségletek álmomban. Ám hiába álmodom azt, amit, a valóságban nem ez történik. Hanem valamiféle kontroll alvás közben is működik, mely nem engedi meg, hogy a berögzött szabályok felrúgásával cselekedjem. Ebből következik az újabb kérdés: Vajon miféle agyi történések, esetleg vegetatív idegélettani szabályozó kapcsolatrendszer az, mely megtiltja a nem normális gyakorlatot.
Működik álmunkban a lelkiismeretünk? Miért a testi ismeretünk? (testérzésünk?)             
Érdekes kutatási téma lehet.
– FOTÓIM. Ma kapás volt. Kapásból lefotóztam a kapást. Lásd „Tanúim vagytok” utolsó sorozat.