Mickey webnaplója

Felnézek a fali szekrényke tetejére, analóg kijelzésű óra mutatja: fél három múlt 5 perccel. Balra tekintek: A sütő digitálisan megerősíti a hírt: 14,35. Mire magához tér számítógépem, a jobb alsó sarka mutatja, már 14,38. Nincs kedvem átnézni a szoba túloldalára, ahol a rádió értesít az idő múlásáról.
Apropó értesítés.
A hatvanas években jártam gimibe, annak is az első felében. A földszinti folyosóról nyíló ajtók egyike egy szerzetescelláé volt. Talán Darvas SchP szobája. De a lényeg a lényeg.   
Az ajtó bal oldalára applikált fatábla mutatta, hogy éppen merre van.
Hogy hogyan?
Huzal végén lógott egy banándugó.
Nos, itt meg kell állnom egy pillanatra. Hogy mi is a banándugó, azt csak az tudja, akinek elég hosszú szakálla van. Valamikor a vezetékek csatlakoztatása pólusonként történt, alighanem csak a gyengeáramúaké. Így pl. az antennáé, a földelésé. Mint illik, két elem csatlakozott, a hengeres bakelit szigetelésű banándugó, és vörösréz ellendarabja a banánhüvely. A piarista szerzetesnek egymás alá mélyesztett banánhüvelyei mellett írásban közölte azokat a számba jöhető helyeket, ahová távozni szokott.
Úgy nézett ki a tábla, mint egy bérház csengőtáblája (nyomógomb és név). Itt banánhüvely és megnevezések.
Ilyesmik:
O kápolnában vagyok
O gyóntatok
O házon kívül
O tanítok
O misézni mentem
O étteremben
O nővérkéknél
O adorálok
O lepihentem
O ügyelek
O a sekrestyében vagyok stb.
Ameddig oda jártam, működött a táblácska.
Valamelyikben mindig bele volt dugva a banándugó.
A jezsuitáknál nem ezt tapasztaltam.
Az ő táblájuk vaslemezből készült.
Az egymás alatt felsorolt nevek mellett a hónap napjai sorakoztak vízszintesen.
Ha valaki eltávozott, és ezt mások tudomására kívánta hozni, a neve melletti sorban feltüntette, hogy hányadikától hányadikáig található házon kívül. Ezt általában egy mágnesdarab rácsappantásával jelezte, vagy a mágnes alá szorított papírra írta akár órára pontosan távolléte idejét.