Az általam olvasott bloggerina megunta becenevét, mert – mint írja –, kinőtte már. Ugyanúgy, mint az, akit még 90 éves korában is Öcsi bácsinak, Baba néninek, Babinak, Huginak hívnak. Jól teszi mindenki, ha olyan becenevet választ magának, ami végigkísérheti az életét anélkül, hogy változtatnia kellene rajta.
Apám mesélte, hogy egyik kollégájának valaki lekiabált a Keleti pu.-nál a villamosról ilyenformán: LÓTETŰ. Az ott járó emberek elmosolyodtak, amikor Lótetű visszaintegetett és kínjában röhögve az öklét rázta a kajabáló felé.
Tücsi meséli, hogy valakit, aki a kocsmák becsületes látogatója, Muslicának becéznek. Nem mondom, találó a név, de nem szeretnék muslica lenni. A Tücsi is becenév, s nem tagadhatja a tücsök szóból való keletkezését.
Vannak notórius névkitalálók, akik mindenkit elkeresztelnek, mint Ádám az állatokat, növényeket. Talán arról is szól ez, hogy aki elnevez, az uralkodik ebből adódóan uralkodik „teremtménye” felett, mint a francia király, aki Kukoricza Jancsit (Zsan Kükürüt) átkereszteli János vitéznek. Vagy Ábrámot Jahve Ábrahámnak, Jákobot Jiszraelnek. Tehát ott tartottam, hogy vannak névkitalálók. Egyik cégemnél így lett az egyik
főkönyvelő – korára célozva „az öregasszony”,
a személyzetis – festett haja miatt „fekete tulipán”,
az anyagbeszerző – púpos testtartása miatt „krumpli”,
a rendész – neve elejéből eredeztetve „csizma”,
a sofőr – szavajárása alapján „pirított hógolyó”,
a gondnok – származását tekintve „szatymazi sváb”,
a raktáros – nevének kiforgatásával „tahó”.     
Engem is már sokféleképpen hívtak, hívnak.
Felnőtt koromban becsületes nevem – Gyorgyovich Miklós – mellett a lapokban megjelenő írásaim alá különféle jelek kerültek, melyek valahogyan mind engem képviseltek, még ha sajátos módon is.
Gyom: vezetéknevem 3 betűje + keresztnevem első betűje.
-ich, (német szó: én) s csakugyan cikkeim szerzője én vagyok. Vezetéknevem utolsó 3 betűje.  Mickey: Későbbi párom és környezete aggatta rám, attól kezdve, hogy kaptam ajándékba egy Mickey mouse figurát.
Mikeus: egyik cikkemben meglátogat a Mester, mint egykor Zakeust. Így született a Mikeus. 
Mick: unokatestvérem találmánya. A Mickeyből rövidítette.
Mc Key. Olyan skótos. Magam eszeltem ki.
Ám gyerekkoromban is rám aggattak beceneveket.
Uzsorás: nagybátyám fogta rám, ez lerövidült utóbb és
Uzsor lett. Az Uzsort tesóim kultiválták.
Kazittyó: Éles elméjű szomszédgyerek találta ki, s nevezett ezen a néven egy darabig, mígnem új nevet eszelt ki.
Köjdi. Ez nem élt meg sok esztendőt, pedig még cifrázta is a szomszéd: Köjdididi, Köjdikeci, Köjcsicsicsi.  
Professzor. Ezt két helyen aggatták rám. A középiskolában osztálytársaim, és később tőlük függetlenül a seregben bakatársaim.
Prof. Ugyanannak a rövidítése. Ugyanazok használták, ha nem értek rá sokat beszélni.  
Gyorgyó. Gyorgyi. Igen sűrűn hívtak így az általános iskolában. Nem túl szellemes, de érthető.
Györgyi. Magyartanárom szórakozott ezzel – és velem.
Mizás. Ugyancsak nagybátyám találmánya. Van, aki ma is úgy tudja, hogy ez az a név, melyre hallgatok. Nekem már furcsa és idegen. Pedig gyerekkoromban tesóim megtoldották:
Mizás-Kazás, pókos dadás. Kb. annyit jelent, mint: ingyom-bingyom táliber.
A Mizás ferdült Mizanov-vá, melyet sógorom eszelt ki. Később ezt bővítették
Mizanov „nagymester”-ré. Na ez erős túlzás, bár valamennyire tudok sakkozni.
Mikli. Svábos. Tesóim olykor így hívtak a krigli, sámli, rumli mintájára.
Viszont érdekes módon Mikulásnak soha nem hívtak, és ezt nem is bánom, mert ugyan igen sokszor kértek fel Mikulásnak, de soha életemben nem vállaltam el, rühelltem volna, hogy elém járuljanak a jó, a vásott és még vásottabb gyerekek, hogy megráncigálhassák igazi vagy műszakállamat.
Lám a becenevek hogyan keletkeznek és múlnak el maguktól. Kellő eréllyel minden hivatalos formaság (közjegyző) mellőzésével megváltoztathatók.
Csak akarni kell.