Mickey webnaplója

A trambulin olyan dobbantó, melyről vízbe ugranak a sportolók. Egy műugró verseny megtekintése félelmetes látvány, mert óhatatlanul szorongani kezd a néző, hogy a kézenállásból induló vagy a medencének háttal spiccelő versenyző, vajon jól számítja-e ki az elugrás ívét. Sajnos valamennyire benne van a pakliban az is, hogy beveri a fejét a trambulinba. Persze nemcsak mint sporteszközre lehetséges a trambulinra gondolni. Nekem szabad asszociációk kiindulópontja egy-egy frappáns mondat, melyről elrugaszkodva kifejthetem, amit a témáról gondolok. Számos ilyennel találkozom Czakó G. esszéköteteiben (is). Most kettőről fogok, mint trambulinról el- és leugrani.
1. „Ha a kancelláromat és a köztársasági elnökömet megválaszthatom, miért nem választhatom meg az osztályvezetőmet (ti. az volna az igazi demokrácia).” Ha velem vitatkozna az idézett tudós (Rőczey János), azonnal rávágnám: Tévedsz. Igenis megválaszthatod az osztályvezetődet, ha te vagy az igazgató vagy a főoszt. vez. Na de ez csak egy rossz poén volt.
Elugrás:
A demokrácia törékeny, mint a cserépedény.
Ameddig kivételek erősítik a szabályt, addig nincs demokrácia.
Ameddig minden gyanú felett álló lények élnek a földön, addig nincs demokrácia.
Ameddig farizeusok diktálják nekem, hogy mit tegyek, anélkül hogy magukra is vonatkoztatnák, addig nincs demokrácia.
Demokrácia azok között van, akik ha valamiben megegyeztek, ezután kötelezően tartják magukat hozzá. Kivétel nélkül mind.
Demokrácia azok között van, akik jogaik mellett tudomásul veszik ezekkel összefüggő kötelezettségeiket is.
Demokrácia nem létezhet az emberi méltóság abszolút módon való tiszteletben tartása nélkül.
A demokrácia elvisel néhány %-nyi őrültet, de nagyon veszélyeseket nem.
Demokrácia sose lesz, legfeljebb olykor sikerül közelíteni a közmegegyezéshez valamelyest.         
2. Egy idézet D. C. Kortentől: „A kapitalizmus lényege a pénz fölhasználása abból a célból, hogy pénzt csináljanak azok számára, akiknek a szükségesnél már egyébként is több van belőle. A kapitalizmus intézményei természetükből fakadóan táplálják az egyenlőtlenséget, fokozzák a kirekesztést, a környezetpusztítást, a gazdasági instabilitást, miközben kiirtják a kultúrák változatosságát, gyöngítik a demokrácia intézményét.”
Elugrás: A kapitalizmust már sokféleképpen próbálták meghatározni. A lényegét a snóblizók mutatták meg nekem: A játék célja, hogy én több pénzt húzzak ki a te zsebedből, mint te az enyémből. Ez egyben egyetlen erkölcsi szabálya is. Nem túl bonyolult, csak éppen semmi emberi nincs benne. Gyula barátom mesélte, hogy Csepelen egyik kollégája (családos ember) valamiféle pletykának bedőlve (miszerint a fődíj szelvénye Csepelre került) teljes havi fizetését borítékos sorsjegyekre költötte.  Kollégái nem győzték lebeszélni a jó embert: Ne csináljon őrültséget, ha mellényúl, ami nagyon valószínű, családja egész hónapban pénz nélkül marad. Ezek a munkatársak demokraták voltak. Ám a mi kapitalistává lenni kívánó emberünk nem hallgatott rájuk. Odalépett az árushoz (aki kapitalista lévén egy erkölcsi szempontot képviselt, a  minél nagyobb nyereségét), és felvásárolta azt a mennyiséget, amennyire fizetéséből futotta. Feltépkedve a sorsjegyeket egyre lohadt a tűz a szeméből, s mire az utolsót is feltépte, teljesen kihunyt a lelkesedés belőle. Nem nyert. Íme, a kapitalizmus. A kapitalista kihúzta emberünk zsebéből a pénzt. Méghozzá kegyetlenül és egyoldalúan.  
Szívesen ideidézném Márai Szegények iskolája c. művéből  szó szerint a vonatkozó részeket, de jelenleg nincs birtokomban a könyv. Ilyesvalamit fogalmaz meg a kapitalistákról. Ha valaki jó kapitalista, akkor igyekszik egyre több dollárt besöpörni. Majd még többet. Ha olyannyira eredményes, akkor megpróbálja a világ valamennyi dollárját magáénak tudni. És ha ne adj Isten sikerülne neki, akkor sóvárgó szemét a fontra veti, majd ha mindet birtokolja, akkor kell neki valamennyi rubel és márka is. Mind. Ha pedig ez nem igaz rá, akkor nem jó kapitalista.
Hosszú tanulmányt lehetne ebből írni, de akkor a neve nem poszt volna. Poszthoz már ennyi is sok egy kissé. Így hát most csá.