Megjöttem.
Zsu jobban lett.
Túl van az influenzán. Talán majd egyszer részleteket idézek az ott töltött néhány napból, de most későre jár.
Tájékozódtam, ki mit írt, mióta nem vagyok gépközelben.
Nem őrültem meg.
Ahogy kinyitottam blogomat, a számláló azt mutatta, hogy most következik az 1975. poszt. Zsu született 1975-ben.
Innen a cím.
Hogy azért szóljon is valamiről, néhány élménymorzsa.
Zsu bemutatkozása után idősebb kolléganője elmondta, hogy ő is Gyorgyovich lány, csak cs-vel írják horvát családnevét. Így hát ketten Gyorgyovich/csok egy munkahelyen.
Tegnap este többek között arról is szó esett, hogy a gimiben két megtévesztő szóval találkoztunk.
Az egyiket a kémiakönyvünk tartalmazta. P-Á-CS-Ó, tehát pácsó. Alig akadt valaki, aki rájött, hogy pác-sóról van itt szó.
A másik az irodalmi szöveggyűjteményünkben leledzett. Heine költeménye után állt az apró betűs rövid életrajz, melynek megfogalmazása szerint Heine matra-cs-írban halt meg. Itt muszáj hangsúlyozottan úgy írni, ahogy, mert azt senki nem vélte, hogy a XX. sz. második felében egy ilyen pihent agyú megfogalmazással kínálják meg a tini ifjúságot: „Matrac-sírban”, azaz ágyban, párnák közt. Ez persze lehet, hogy roppant irodalmi, de annál idegenebb egy diák érzésvilágának, életérzésének.
Na mindegy.
Ezután következett számomra a desszert. Béla - én tudom, ki, nektek meg oly mindegy, hogy ki, tehát ez a Béla - számos alkalommal szembesült a Weöres-féle Bóbita verssel. El-elgondolkozott rajta, hogyan került bele ez a sajátos sor és ez a sajátos név:
„Szárnyati Géza” ma Lacra. Még értelmetlen is! Visszaemlékezve a versikére, csakugyan itt vannak a hangsúlyok: tá-titi tá-titi tá tá.
Hát jót nevettem rajta. Persze, hogy persze. Szárnyat igéz a malacra.
Weörestől minden kitelik! (Pl. Aj, e nőkebelü Lidi óta, a Jenőke belül idióta.)
No, mindenkinek jó éjszakát!
Utolsó kommentek