Mickey webnaplója

Átlelkesülés –átlelkesítés
Igen kiváló könyvet olvasok. Nem túl könnyű, de gondolatgazdag, és a valóság lényeges összefüggéseit ragadja meg. Reinhard Marx: A tőke c. könyve ez, mely polemizál Karl Marxszal, és a dolog pikantériája, hogy Marx Gyula fordította magyarra. Nos a három névrokont összehozó műből egy liberális német közgazdász, Wilhelm Röpke idézetét hozom ma ide (hiszen nem másolhatom át az egész könyvet): „Bár az ember homo religiosus, mi ennek ellenére száz esztendeje mégis egyre kétségbeesettebb kísérleteket tettünk arra, hogy valahogy meglegyünk Isten nélkül; a tudományt, a művészetet, a technikát és az államot Istentől távol – igen, istentelenségben –, önkényesen az ő helyére lépve valósítsuk meg. Meggyőződésem, hogy egy napon a többségre szökőárként szakad rá mindaz, mely ma még csak kevesek előtt világos, mégpedig, hogy ez a reményvesztett kísérlet olyan helyzetet idézhet elő, amiben az ember nem lesz többé képes élni… a televízió, az autópályák, a luxusutazások és az összkomfortos lakások ellenére sem tud tartósan létezni.” Még hozzáteszi, hogy ez a várható ellehetetlenülés lesz a legújabb istenbizonyíték. (56. o.)
Hadd egészítsem ki még néhány nem kevésbé magvas gondolattal. R. Marx kifejti, hogy erkölcs nélkül káoszba fullad minden emberi törekvés.
A szocializmusnak már befellegzett, de a kapitalizmus is haldoklik, mert a társadalmi olló nagyon megnyílt. A tömegek elszegényedése, egzisztenciális emberi ellehetetlenülése kézzelfogható. Mégsem tekinti a vallás legfontosabbikának az erkölcsöt. Eszköznek igen, mely az embert Istentől akart céljához vezeti, de az erkölcs nem maga a cél (csak amannak sine qua non-ja).
A vallás célja az, ami Jézusé is volt: „utat nyitni az ember számára Istenhez, felszabadító tapasztalatot nyújtani olyan valóságról, mely nagyobb az embernél, de aki mégis befogadja őt.” (54. o.)  Továbbá azt is írja: „az állam nem mehet el közömbösen amellett, hogy vannak olyan emberek, akik hisznek Istenben. Az államnak nem lehet indifferens, hogy az Istenről szóló beszéd hallható marad-e, vagy hogy hisz-e az ember méltóságában, melyet nem ő teremtett saját magának, esetleg, hogy van jövő, amelyről nem áll hatalmunkban rendelkezni.” (55. o.)
Ha csak ennyi volna a kötet, ettől is lelkesednék, de sokkal többet mond, és amit kijelent, annak mindig valóságalapja van. R. Marx München-Freisingi érsekre is áll: „A szív (és ész) bőségéből szól a száj”
Amikor áldozunk, a külső szemlélő – ha vallástalan – azt látja, hogy egy ostyakorongot veszünk magunkhoz, miután igent mondtunk a pap szavára, aki kijelenti az ostyáról: „Krisztus teste”. Mivel hitünk szerint átlényegül az áldozati kenyér, bár érzékeinkkel továbbra is ostyát fogunk fel és ízlelünk, mégis hisszük, hogy a látszat ellenére az végtelenül inkább Jézus Krisztus valósága, mint kenyér. Azért hisszük, mert az Isten Fia számunkra hitelesebb mindenki másnál. Ő pedig életáldozatával pecsételte meg szavainak igazát.
Hogy mi a látszat és mi a valóság, azt sokféleképpen igazolhatom: A tudományok előrehaladtával bizton tudjuk, hogy az atomok tömegpontjainál sokkal nagyobb űrök veszik körül ezeket, így át kellene hatolnia az asztal lapján rátett kezünknek és viszont, ha nem létezne az atomokat, molekulákat összetartó erőtér. A rádióhullámok vidáman „átesnek” mind az asztallapon, mind pedig a kezünkön.
Nekem ahogyan a szentostya nem csupán kenyér, ugyanúgy nem csupán vak matéria a környezetem, a föld és az univerzum is akár. Hanem Isten szisztémája. Az általa szeretetre hívott emberek létterének a rendszere, melyben nincs fölösleges, nincs értéktelen, nincs véletlen, még akkor se, ha nem látjuk át sem a rendszert, sem a működése mikéntjét.
Ha ennek a fényében tekintek az Istenből áradó világosságra, átlelkesül a föld, felragyognak a színei, végtelen optimizmusra ad okot, s feltétlen bizalom alakul ki az iránt, aki szeretetre, boldogságra szán mindnyájunkat.
Azt hiszem, most elfogytak a szavaim.
Mit is mondhatnék még!