Ha valahol elég sokáig tartózkodom, előbb-utóbb találok egy helyi pénzdarabot. Lyonban egy kétcentes érmét, itt meg egy rozsdás egy centest. Itt jobban vigyáznak a pénzükre az emberek? :)))
Nagy ritkán előfordul éppen az ellenkezője. Olyasmi történik velem, ami korábban még soha. És most nem arra gondolok, hogy ahol még nem jártam, az a vidék számomra mind új. (Ez különben az általam korábban bejárt területekkel is így van, hiszen – mint tudjuk - kétszer nem léphetek ugyanabba a folyóba).
Tegnap este került sor a fondü kulináris élvezetére. Nem hiszem, hogy olyan ritkaságszámba menne egy elektromos fondü-készítőt körülülni, hogy aztán a beléhalmozott és felolvasztott sajtfélékbe mártogassuk különlegesen vékony és hosszú villáinkkal a rászúrt kenyérdarabkákat. Mégis sajátos légköre, hangulata van a fondü-evésnek. Közben ráérünk viccelődni, ráérősen beszélgetni, egy-egy korty borocskával leöblíteni a falatokat. A gyerekek persze vizet ittak vagy gyümölcslevet – gusztusuk szerint.
Ami meglepett, ez a sajtféle nem forrósodik fel kellemetlenül, mégis folyós marad, ezért elolvad a szánkban.
Kellemes vacsoránk esett, a gyerekek is valahogyan ünnepnek tekintik a fondü köré ülést. Kedvelik az olvasztott sajt ízét, kedvelik a fondü-készítés szertartását.
Van benne valami nagyon karakteres.
Ilyesvalami lehet az oroszoknál a szamovár duruzsolása mellett társalogni, teát szürcsölni, vagy a japán teaszertartáson részt venni.
2011.03.25. 13:59 emmausz
Fondü
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr255169303
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek