Vági meséli:
– Valahányszor gyalog végig kellett mennem Szentendrén, mindannyiszor dugtam a zsebembe néhány darab háztartási kekszet. Ez elég sűrűn megesett, mert leginkább hosszas gyaloglással értem haza a távolfekvő buszmegállóból, és viszont.
– Tudom, jókora távolságra van tőletek a legközelebbi megálló. De miért láttad el magadat ezzel a furcsa munícióval? – kérdeztem.
– A kóbor kutyák miatt. Elegem lett abból, hogy gyanúsan kerülgetnek, mint akik nem tudják, érdemes-e megtámadni engem, vagy sem. Hogy a dilemmájukat eloszlassam, közéjük vágtam egy-két háztartási kekszet. Erről szagmintát vettek, szétropogtatták, és ami a legfontosabb, engem békén hagytak. Alkalmasint meg is feledkeztek rólam. Ezeket a kekszeket aztán előbb-utóbb a saját használatomra „kutyakeksz”-nek neveztem el az egyszerűség kedvéért.
Az újabb időkben szoktunk itthon kekszet tartani. Leginkább háztartási kekszet.
Napi sétáim során magam is elég gyakran találkoztam már kóbor és nem kóbor kutyákkal, voltam kétértelmű helyzetben is, de soha nem vittem még magammal kekszet.
Ismerve fegyelmezetlen tenmagamat, bizton tudom, hogy a zsebre vágott kekszekből egy darab de maradna akkorára, amikor gazdátlan kutyákkal találkozom.
Addig az utolsó szemig elropogtatnám őket.
2011.04.16. 17:00 emmausz
Kutyakeksz
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr865169330
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek