Mickey webnaplója

1. A hatvanas évek elején, már gimnazista koromban, egy novemberi hétvégén haverommal kettesben akartunk Pomázról felzarándokolni Dobogókőre, hogy onnan más úton visszamenjünk Pomázra. Vártam őt, de nem jött. Mint megtudtam – később se. Borongós őszi idő volt, nyirkosság. Szemergett az eső. Bíztam fekete cipzáras felöltőmben. Egyedül vágtam neki a szürkeségnek. Reméltem, hogy eláll az eső, de ez nem az a fajta volt. Csurgott a víz a szemüvegemről a hajamról, átázott a kabátom. Én meg mentem rendületlenül Dobogókőre. Még szerencse, hogy felfelé kellett caplatnom. Így kevéssé fáztam. Azért megörültem, amikor – órák múlva – felérkeztem. A buszmegállóban nem kellett tovább elviselnem a permanens ázást. Az történt ugyanis, hogy egy busz éppen lefelé indult. Millió egyen akartak vele lecsurogni a felhőben leledző Dobogókőről.
Én is.
A kalauznak esélye nem volt rá, hogy a „heringek” között mászkálva behajtsa a viteldíjat.
Rossz lelkiismerettel szálltam fel a járatra, mert tudtam, hogy egy vasam sincs, csak a retúr HÉV-jegy. Ezúttal „megúsztam” a fizetést. (Azt nem mondom, hogy szárazon, hiszen akkor is vizes lettem volna Pomázra érve, ha porszárazon szállok a tömött buszra.)
2. A hatvanas évek második felében a regnumnak évnyitó kirándulása volt. Ilyenkor nem illett megkérdezni: „és ha esik”?
Esett.
A remény hal meg utoljára, és ebben az esetben meghalt.
Zuhogott, amikor a HÉVen beleszaladtuk az esőzónába,
zuhogott, amikor leszálltunk,
zuhogott, amikor Szentendrét valamennyire elhagyva betértünk az erdei ösvényre, és
zuhogott akkor is, amikor a túravezető megálljt parancsolt. 
Valaki feláldozva fél kiló szalonnáját, az általunk sebtében összehordott mázsányi fával hatalmas tüzet rakott. Csak úgy füstölt-lángolt az egész tisztás. Mi meg álltó helyünkben elfogyasztottuk uzsonnánkat, és mindenki strammnak lett kikiáltva.
Ezután szervezetten, fegyelmezetten visszavonultunk.
A kiadós eső pedig hűségesen elkísért bennünket egészen a HÉV-ig.
3. A hetvenes évek elején az Északi-Középhegységben táboroztunk szintén regnumiakkal. Felvertük a sátrakat az általunk kért helyen, melyen meglepően magas volt a fű. Kezdtük letaposni. Jött a mezőőr, vagy ki a csoda, és elég tűrhetetlen hangon ordítozott velünk, hogy a kaszálóban hatalmas károkat okoztunk. (Kb. 400 Ft káruk keletkezett.)
– Hol az engedélyünk? – kérdezte.
– Az nincs, noha időben kértünk. Itt van a kérésünk másolata. Az erdészet alkalmasint hallgatólagos beleegyezését adta a táborveréshez.
Az ember nem tágított. Egy enyhe lejtős részre parancsolt át bennünket.
A táborvezető kölcsön adta a magával hozott biciklit, és megkért, hogy ugorjak már le a kb. 10 km-re lévő erdészetre, tisztázni, miért nem küldtek engedélyt.
Lerobogtam a hegyről az erdőn keresztül. Szerencsére működtek a canga fékjei. Az erdészet elismerte, hogy ők voltak a hunyók, s elnézést kért emberük közönséges viselkedéséért. Hazafelé láttam ám, hogy felhősödik. Aztán éreztem a fák közé érve, hogy zuhog is az eső. Csattognak a villámok, egyik hegy adja át a dörgés zaját a másiknak. Én meg beálltam egy fa tövébe, hogy ha lehet, ne ázzak bőrig. Már nem emlékszem a részletekre (nem csapott csalánba a ménkű), csak arra, hogy mekkora erőfeszítést jelentett a táborhelyre felkúszni a sáros emelkedőn a bringával.
4. Ma „le” kívánkoztam már a korábbi zegernyés napok után a jó levegőre, hogy megjárassam magamat. Elintéztem a szelektív szemetet, el a csekkfeladást, majd kiutaztam a gátra. Itt porszerűen finom szemergés kísért, mígnem a szokott kör után megérkeztem a buszmegállóba. Busszal az üzletközpontba kenyérért. Bántam, hogy kardigánt és hosszúnadrágot vettem, mert kisütött a nap és azonnal ezerrel tűzni kezdett. Jövök ki a kenyérrel. Látom ám, hogy nyugat felől nagy szürkeség közeledik. Be a buszmegállóba, jön a járat. A kérdés immár az maradt, hogy az egy megállónyi buszozás után hazafelé gyalogolván ki fog nyerni: én vagy az eső. Utóbbi győzött. Az első átjáró ház alagútjánál feladtam a versenyt. Megvártam, amíg kiadja mérgét. Amikor elviselhető szintre csökkent az esőzés, hazaindultam. A kapuba érve egy villámmal búcsúzott tőlem a zápor.
Mire ezt a posztot leírtam, egészen kellemes szellős idő kerekedett.