Mickey webnaplója

Van, aki úton lenni szeret, van, aki megérkezni. Magam az utóbbiak közé tartozom. A vezetés kihívás ugyan, de már nem hajszolom mindenáron ezt a megmérettetést. Inkább megérkezni szeretek. Az úton igényelem a Madonna della strada oltalmát. Idáig megkaptam, megkaptuk. Hiszen nem ért bennünket baleset, mint azt az öt autót, amelyek összetörték egymást, s amelyek miatt sokáig lépésben haladtunk. Amennyire megítélhettük, senki sem halt meg, de az autók rendesen totálkárosak lettek. Elgondolom, hogy néhány perccel korábban együtt sodródtak velünk, talán némelyiküket megelőztük, vagy ők előztek meg bennünket. És csak a nagy anyagi kár, a kieső idő, a biztosan késedelmes célba érés, a programok megváltozása a balesetek következményei.
Tehát megérkezés. Az ember ilyenkor valamennyire úgy érzi, hogy teljesített, szívesen szétdobja az agyát valamiféle itókával, hogy kiejtse emlékezetéből az út adta tapasztalatokon való töprengést, oldja a feszültséget, azaz feldobja a sofőrt. (Amikor a franciák megérkeztek hozzánk Magyarországra, szokás szerint sörrel vártuk a hosszú út után Françoist. Nem élt a lehetőséggel. Idén nem élt a lehetőséggel. Ilyen is van.)
Tehát megérkezni jó.
Kicuccolni, „honfoglalni” az új helyen, nekem azt a lélektani ihletésű filmrészletet juttatja eszembe, amely azzal foglalkozott, hogy egy család strandra érkezve hogyan jelöli ki „territóriumát”. Nos, ilyesvalamire gondolok. Ki hol fog lakni, melyik lakrészt választja ki, mit hova helyez el, hogyan képzeli el a megváltozott környezetbe való beilleszkedését.
Én pl. elég gyorsan kibontottam egy csomag pattogatni való kukoricát, hogy a mikróban kipattogtassam, az illatára összegyűljenek az unokák, és az ismerős jó ízű csemegét eszegetve „beegyék magukat” az új helyre. Majd rég látott zseblámpámat vettem ki a kocsiból, mellyel alkonyat után jól elszórakoztak útközben a szabad strand felé, melynek állapotát felmértük. Megméretett, és könnyűnek találtatott. A szigligetibe fogunk menni, ha egy kissé megmelegszik a víz.
Nos, hát megérkeztünk, kijelöltük tartózkodásunk kereteit, lehetőségeit, határait, most már csak annyi a dolgunk, hogy egymásra figyeljünk, s jó szándékkal közeledjünk egymáshoz tovább építgetve azokat a szálakat, melyek összekötnek mindnyájunkat