A hetvenes években V. barátunk belelépett egy rozsdás szögbe, amikor Nagybörzsönyben nyaraltunk. O. nigériai orvos velünk volt. Mivel szakellátásra nem volt berendezkedve a parókia, egyszerű sterilizálást kellett alkalmaznia ahhoz, hogy biztos eredményt érjen el. Felkapott egy nagy konyhakést, megizzította a sparhelt tűzterében, minket megkért, hogy fogjuk meg és szorítsuk V. lábát a hosszú fapadra, majd a tűzforró vassal ráközelített a sérült talpra. Egyszerre hallottuk V. üvöltését, és éreztük az égett fehérje orrfacsaró szagát. A tortúra ezzel be is fejeződött. A seb csakugyan nem fertőződött el később sem. Dr. O. megjegyezte: áfrikai módszer.
Ez a múltbeli emlék villant be, amikor Mica elmesélte telefonba, hogy egy felbillenő padról menekülve belekapott egy kétséges tisztaságú drótba, mely erősen belefúródott a tenyerébe a Sziget-fesztiválon való munkálkodása közben (KözösPont sátor). Az elsősegély-helyen tetanusz-oltást kért és kapott, de muszáj volt felkeresnie a János-kórház sebészetét is, mert alig tudta mozgatni a tenyerét. A kórházban hatalmas tömeg várt kezelésre. Ő kapta a 31. sorszámot. Előbb elküldték röntgenre, mely kimutatta, hogy nagyobb károk nem keletkeztek a tenyerében. Aztán jó néhány óra múlva sorra került. Nem részletezem, csak a legszűkebben tényekre szorítkozom, mikor leírom, mit tettek vele érzéstelenítés nélkül. A sebész egy csipesszel belenyúlt a gyulladásban lévő sebbe, kitágította a sebet, belenézett, belenyomott egy rakás fertőtlenítőt, fogott egy steril ollót és ugyancsak érzéstelenítés nélkül körbenyírta a sebszéleket. A sebet leragasztotta. Felírt antibiotikumot, és barátságtalanul? elköszöntek egymástól.
Mica még elmondta: ez az orvos a fesztiválon fog ügyeletet tartani, ahol se szeri, se száma a letaposott körmöknek, az extázis okozta sérüléseknek.
Mivel a balesetek száma nőtt, az orvosok száma több okból csökkent (külföldre menekülés az anyagi ellehetetlenülés miatt, nyári szabadságolások), adódik az, hogy az egy páciensre fordítható időmennyiség drasztikusan lerövidült. Nincs idő érzéstelenítésre, nincs idő semmire, csak a gyors, eredményes kezelésekre?!. Marad a barbár tortúra.
Gondolom, hogy maga a sebész sem szerette volna, ha kollégája ilyen kiszolgálásban részesíti őt balesete esetén. Hol van itt az aranyszabály: Azt tedd felebarátodnak, amit szeretnél, ha veled tennének. Barbarizmus ez a javából a XXI. században.
Ami pedig azt illeti, eme történetet se írnám bele A nyár örömei témájú dolgozatba.
2011.08.13. 17:16 emmausz
Tortúrák
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr375169483
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek