Mickey webnaplója

nov. 9.
Élünk vagy félünk?

– Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk … mert élünk és akár énekelhetünk is hálás szívvel, amiért a Föld elkerült egy katasztrófát. A hírek szerint ugyanis a 2005 YU55 november 8-án helyi idő szerint 23:28-kor volt legközelebb bolygónkhoz, amikor alig 325 ezer km-re száguldott el mellettünk, azaz a holdpályán belül, a Hold átlagos távolságának kb. 85%-ára közelítve meg bolygónkat. Hasonlóan közeli elhaladásra 2028-ig kell várnunk, amikor a (153814) 2001 WN5 jelű égitest fog elszáguldani 248000 km-re bolygónktól.
Ez jó hír. Megnyugtató.
– Tegnap este hallgattam Csókay Andrást a Mária Rádióban. Ő kb. azt fejtette ki, hogy korunk civilizációs betegségeinek (kerengési zűrök, vérnyomás-elégtelenségek, szívpanaszok stb.) hátterében fel nem dolgozott félelmek állanak. Ezek a stresszek, a bennünk felgyülemlett sokféle méreg, meg nem bocsátás és harag tönkreteszik egészségünket, legalábbis súlyosan veszélyeztetik épségünket.
A vallásos embernek jobb a helyzete ilyen szempontból, mert tudnia kell, hinnie és remélnie kell, hogy semmi baj nem érheti, akkor se, ha meghal. Isten sokkal nagyobb örömben és boldogságban részesíti őt, mint amilyenben ezen a földön része lehet. Azért van mindez, mert Isten végtelenül szereti teremtményeit.  
Istennek Fia, Jézus Krisztus számos alkalommal értésünkre adja, hogy nincs okunk félni: Ő legyőzte a halált feltámadásával.
Nos a megfeszített Krisztus a zsidóknak botrány, a pogányoknak balgaság, de nekünk Isten ereje és bölcsessége – fogalmaz Szent Pál (Vö. 1Kor 1,23sk).  Ugyanő jelenti ki azt is, hogy ha nem támadt fel Krisztus, akkor mi sem fogunk feltámadni, és hitünk alaptalansága okán szánalomra méltóbbak vagyunk mindenkinél. (Uo. 15,19)
Ez a kijelentés igen súlyos mondandót hordoz.
Vízválasztó.
S lám, a vallásos emberek körében arányaiban kevesebb a félelem gerjesztette megbetegedés.
Ez önmagában elgondolkoztató.

November 8. Visszamerengni mit ér…
Hát nem sokat. Ma visszamerengtem Kispestre. Az út É. Budáról D. Pestre egy óra oda, ugyanannyi vissza.
De hát ott növekedtek három lányaink. Még megvan a játszótér, melyen már új játékokat találtam. Nem fotóztam le. Még megvan az a telefonfülke, melyből megtudtam: megszületett É. lányunk. (Engem a császár miatt „elkergettek”.) A fülkét se fotóztam le. De házunkat igen. A névtáblákat külön nem. Csak a Vimláti név volt ismerős. Két fiúcskát nevelt a szomszédunk. Ma túl lehetnek a negyvenen. Eheu, fugaces … labuntur anni!
Mi a Vas Gereben utcai frontot laktuk. A három ablak megvan, felettük redőny. Nem tudom, jobb-e, mint az általunk használt faspaletta. Az ablakok alatt gázkonvektorok parapet-kivezetései. Mi gáz fali melegítőt használtunk. Kifűtötte a helyiségeket a két db fali konvektorka.
A szemközti fodrász változatlanul borbélyol.
Ám a sarki Hattyú-kocsma és a Hattyú-strand helyén új építésű házak magasodnak. (A kocsmából még hoztam sört, bort, a strandon még fürödtünk a lányokkal. Medencéjét megörökíti az Égig érő fű c. tévéfilm. Onnan szállították a gyeptéglákat.)
Megvan még a Viola u. sarki közért is, ahol szombaton minden lányunk választhatott valami – nem túl drága – csemegét.
Megkerestem a kispesti temetőt is. Valamikor a vasút mellett gyalogösvény vezetett a Kis-temető közhöz, ahol jobbra volt a kapu. Azon besétálva s balra fordulva a kerítés mellett állt T. nagyszüleinek a sírja. Ma csak a Kispesti Honvéd-pályát megkerülve lehet bemenni a főbejáraton. Persze a régi sír immár nincs meg, legalábbis nem találtam. Alighanem nem hosszabbíttatta meg senki.
Mindegy.
A bölcsődéhez, óvodához már nem zarándokoltam el. Épp olyan épületek ezek is, mint a többi kisdedóvók.
A régi kor árnya felé való visszamerengésemet a temetőlátogatással tehát befejeztem, és az első érkező busszal a metróhoz vitettem magamat.

7.

Bejön. Nem jön be
Csak az utóbbi időkben hallom a szleng egy új elemét:
„Nekem ez »bejön«”, „nekem »nem jön be«”.
Nagyon terjed, nagyon „bejön” a köznyelvbe.
Nekem nem okvetlenül jön be ez a bejön, de
értem, és megértem, mi az, ami valakinek bejön, s
értem, ha valami valakinek nem jön be.
A kedvemre van,
akceptálom,
igaznak vélem,
helyeslem,
egyetértek vele,
megértem stb. helyett jön be minden az égvilágon,
illetve  nem jön be, ha
ellenemre van,
helytelenítem,
elhatárolom magam tőle,
kizárom,
antipatikus stb.
Vélem, hogy a bejön, nem jön be szleng-páros is úgy jár, mint a többi. Bejön, majd kimegy – a divatból, avagy ki beszél ma így:
Hű de pipec ez a jampec!
De stőr, de kafa a csőgatyája, és a háréja is milyen guszta!
És ahogy előttem slattyog!
Hogy oda ne rohanjak!
Mindjárt kiesek a csukámból! 

6.

Tizenkilenc mondat
Éva hosszasan beszámolt telefonon.
Flóra mozgékony és élvezi, amit mond: ta-ta-ta-ta-…
Estelle pónilovagol, takarít.
Mátyás felköltözött szobájába.
Titinek sok barátja van.
François almafát ültetett és egy bokrot.
Mica megjárta Bécset.
Elvirát felvette Győrben, együtt érkeztek meg, este bogárbálba mentek.
Születendő Leventéjük miatt igyekeztek haza. (Levente családi algoritmusa: 1241)
Tücsi sokféle jót főzött.
Nekem nem volna szabad ennem.
Kati elvitte a neki tetsző textileket.
Robival Budakalászra indultak tőlünk. (családi algoritmusa 12301, ha…)
Zsuzsa sikeres a keramikuskodásban.
Születendő gyermeke neme még nem ismert (családi algoritmusa: 1223)
Tamás sikeres pedagógus.
Ágoston különfeladatát – a testgyakorlatok és a beszéd összehangolását – élvezi.
Blanka balettozik, labdázik, örül, a folyamatos jelenben él.
Mindenkiről beszámoltam?

5.

(Nem) talált, süllyed!
Maradj talpon! – a címe a legújabb nyilvános tévéjátéknak. Nem tehetek róla, de hamar megundorodtam tőle. Mielőtt kommenteled, hogy akkor ne nézzem, sietek leszögezni, hogy nem nézem. Általában nem. Annak ellenére, hogy szeretem a találós kérdéseket, a kvízjátékokat. Ez pedig az. Nem jobb, nem rosszabb a kérdésanyaga, mint a többinek volt. Így még talán nem is az a bajom vele, hogy értelmes emberek kiesnek, amiért nem tudják, hogy Elvis Presley első szerelme hányas cipőt viselt [értsd jól, ezt az otromba kérdést én találtam ki példaképpen], hanem az a mód, ahogyan kiesnek. Megnyílik alattuk egy csapóajtó, és lezuhannak valahová. Bőven elismerem, hogy semmi bajuk nem történik, de a kiejtés gesztusa ellenkezik a mindenkinek kijáró tisztelettel, semmibe veszi az emberi méltóságot.
Bennem tehát negatív asszociációkat idéz.
Ilyeneket:
– Tűnj el nyom nélkül (mondta egykor orosztanárunk, ha gyengécskére sikerült feleletünk).
– Földrengést, amikor megnyílik a föld és elnyeli ártatlan áldozatait.
– Állatvermet, amelyben a gyanútlan vadat felnyársalják az alul elhelyezett hegyes karók.
– A tévébelihez hasonló csapóajtó, amellyel elsüllyesztik a gyanútlan politikai „ellenséget”.
– WC csésze, amelyet lehúzva mindent elnyel, ami belekerül – értékétől függetlenül.
– Örvény, amely lehúzza áldozatát.
– A Titanic süllyedése, melynek ezrek estek áldozatul.
A tévéjátékban keveredik tehát a pozitív valami (fejtörők egészséges izgalma), és a köteles tisztelet teljes hiánya (minden párbaj vége egy-egy vesztes „eltüntetése” ily módon történő likvidálása), mert nem tudta, hogy hány nyúlfarok kell ahhoz, hogy az égig érjen, stb.
Persze nem új a méltatlanságom se.
Először Cipolla testesítette meg T. Mann írásában.
Utóbb pedig a strandok óriáscsúszdáját látva ötlött fel bennem, hogy milyen méltatlan az, hogy vízöblítéssel vonulnak le a csúszdán az emberek. Értem én az okát (súrlódás és a felforrósodás esélyének csökkentése), de a mód kísértetiesen emlékeztet a fent már említett mindent visz a víz c. variánsra.
Visszatérve a Maradj talpon! c. műsorra, inkább nem nézem, mert erősebb bennem a viszolygás a pórul jártak eltüntetése miatt, mint amennyire szeretem a kvízkérdéseket.
4.
Freund előadásáról még egyszer
Mivel annyira megtetszett a Freund Tamás  által használt kép (ld. tegnapi posztom), megtoldom egy további példájával, melyet mondandója megvilágítására használt.
A vérszívó denevérek életmódja.
Egy kolónia 30–40 tagból áll. Ezek kirepülnek, hogy az emlős állatok vérét szívják. Általában elég kevés jóllakott denevér érkezik vissza. Azok, amelyeknek nem sikerült táplálékhoz jutniuk, végigtapogatják társaikat, s a jóllakottaktól kérnek. Azok kiöklendezik az eleség egy részét. Így marad életben a kolónia. Ám akad olyan denevér, amelyik nem ad feleslegéből kérésre sem. Ezeket a többiek megjegyzik, és ők se kapnak többé senkitől. Az önzők így előbb-utóbb elhullanak, elpusztulnak.   
Freund figyelmeztet: kis közösségekben az önzésről le lehet szoktatni a tagokat, ezáltal a kisközösségekre az altruizmus lesz jellemző. Ám a városokban, metropoliszokban ismeretlenek maradnak az önzők. A titkolt önzés eluralkodik, és hatalmas rongálást hajt végre a társadalomban. 
Hogy így van!
Végül az általa emlegetett gróf Széchenyi István imádságát is idekopizom:
„Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat. Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! .....  Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egy korona tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok éjjel-nappal, életem fogytáig."
Kossuth joggal meglengethette előtte kalapját.

Ma azt akartam leírni, hogy a rovarvilághoz hasonlóan mi emberek is átmegyünk a teljes metamorfózison. De egy rossz mozdulatra eltűnt a mentetlen anyag. Alighanem jóváhagytam, hogy igen, nem kell menteni. Gondoltam, hadd vesszen, utóbb meg, hogy mégse. Leírom röviden, mire gondoltam.
Ugye a rovaroknál a szakaszok rendre: lárva-, majd bábállapot, kifejlett rovar.
Embernél hasonló módon: intrauterén szakasz, földi lét, örökkévalóság.
A rovaroknál vegyi automatizmus vezérli le a változásokat.
Az embrió is hormonhatásra készülődik a szülésre, születésre. Földi létük végét is sokan „megérezték” korábban. Befeküdtek ágyukba, papot hívattak, majd  így felkészülve órákon belül befejezték földi létüket. Ma általában ez nem így van. Nem tudjuk sem az órát, sem a percet… Ma nekem, holnap neked (Hodie mihi, cras tibi).
Aztán leírtam még, ha jobb grafikai képességekkel volnék megáldva, hoznám képben az egyes szakaszokat.
1. Anyaméhben fejjel lefelé, magzatpózban elhelyezkedő embrió.
2. A földi élet ábrája: glóbus délkörökkel, benne egy álló emberalak, aki belülről támasztja végtagjaival a föld határait.
3. Timpanonra emlékeztető háromszög a Szentháromságot jelképezve. Ezt teljesen kitöltenék az egymással kezet fogó emberalakok, akik rendre érintenék alul felül a háromszögalakot, jelképezve, hogy most aztán végérvényesen benne élünk, mozgunk és vagyunk. Nem egyedül, hanem a szentek teljes közösségében.
Hát röviden ennyi.

nov. 3.

Freund Tamás gondolataiból

Kezembe került egy füzetnyi anyag a teremtésről, melynek egyik írása Freund Tamás agykutató előadását rögzíti. Tőle többször olvastam már ezt a kitételt, melyet most az internetről töltöttem le, hogy ne kelljen a másolásával sokat bajlódnom. Merthogy érdemes minél részletesebben megidézni a gondolatát.

„…az önzőség terjed, méghozzá rohamosan, és egyre lejjebb a közösségek méretskáláján. Bár sorra alakulnak a környezetvédő szervezetek, népszerű a környezet-tudatosság, az emberek többsége mégsem hajlandó egyéni gesztusokra, például a gépkocsi használat minimalizálására, a klímaváltozás elkerülése, vagy a Föld ökológiai egyensúlya érdekében.[…] Ez a tendencia [. . .] hosszú távon a családok, és rövid távon a nemzeti közösségek széteséséhez vezet. Mert mi történik azokkal a közösségekkel, ahol az önző egyedek aránya túl nagyra nő? Erre a nyálkás penészt hoznám fel példaként:
A nyálkás penész (Dictyostelium) amöboid mozgásra képes sejtjei telepeket képeznek, és optimális, nedves környezetben egymás elől próbálják elfoglalni a jobb tenyészhelyeket. [. . .]  mindegyik maga akar jobban szaporodni. Amikor azonban kiszáradás fenyegeti a telepet, akkor néhány ezer sejt feláldozza magát, kiszáradva egy spóratartó szárat képez, hogy spórává alakult testvéreiket kiemeljék a nyálkából. Ezeket a szél – hogy jobb körülmények között új telepeket alkothassanak – továbbröpíti. A korábban önző sejtek tehát az egész telep létét fenyegető veszély hatására hirtelen önfeláldozóvá váltak. Van azonban köztük egy olyan genetikai variáns, amelyik soha nem hajlandó szárrá alakulni, mindig csak spórává. Ráadásul egy olyan kémiai anyagot választ ki, amely a környezetében lévő sejtek szárrá alakulását indukálja! Ha az egyedek szempontjából vizsgáljuk a szelekció irányát, az nyilván az önzőnek kedvez, hiszen ő mindig spórává alakul, elrepül, és tovább szaporodhat. Ha azonban a közösség, a telep szempontjából vizsgáljuk a szelekciót, annak iránya megfordul! Bebizonyosodott, hogy ha ezeknek az önző egyedeknek a gyakorisága elér egy bizonyos százalékot, akkor túl rövidek lesznek a spóratartó szárak, a spórák a nyálkába ragadnak,  és az egész telep elpusztul.

[. . .]

Könnyen belátható, hogy mely stratégiát követő nemzet fog túlélni, és melyik tűnik el a történelem süllyesztőjében.”
(Kivonat Freund Tamásnak a Széchenyi emlékülésen tartott beszédéből)
Miért tartom nagyon igaznak és életbevágóan fontosnak a Dictyostelium-telepekről hozott hasonlatot, allegóriát?
Azért, mert olyan, mint egy utolsó figyelmeztetés.
Azért, mert már régóta szól a vészharang.
Azért, mert nem győzhetnek az önösök a létért való küzdelemben.
Azért, hogy mindenki megértse:
van értelme otthon hagyni az autót,   
van értelme a szelektív hulladékgyűjtésnek,
van értelme a takarékos életmódnak,
van értelme az altruista magatartásnak,
van értelme környezetünk ápolásának,
van értelme az életnek,
az élhető életnek,
az értelmes életnek,
de csak annak. 

nov. 2.

40 év után
Két Deske ismerősöm-barátom van. Az egyiket sokan ismerik, ő az idei prima primissima-díj egyik várományosa, Váli Dezső festő, akinek deske c. honlapját évek óta élvezem.
A másik Deskéről nem tudom, hogy nevét honnan kapta, merthogy ő Brodszky Ferenc névre hallgat, és gyerekkora óta hivatásos keramikus, nekem bakatársam volt 1969-1971ig Pápán. Az a vicc az egészben, hogy évtizedek múltán kölcsönösen eszünkbe jutottunk egymásnak.  Nekem volt könnyebb, mert kiállításai, szakkörei, Söpte település honlapjáról elég gyorsan tudtam azonosítni, hogy ő csakugyan ő.
Söpte pedig Szombathely mellett van. Szombathelyet meg menyem képviseli, akitől meg is kérdeztem, ismeri-e véletlenül Brodszky mestert. Természetesen ismerte, sőt feleségének jó ismerőse menyem családja. Ezek után pikk-pakk létrejött a találkozó Szombathelyen, mely Brodszkyékhoz közel, Aquincumtól kissé messzebb esik, de hát újabban – a rokoni szálak kapcsán – ez a távolság nekünk is minimálisra redukálódik.
Létrejött tehát a tali, melyben katalizátor szerepet vállaltak nászuramék. Köszönet érte nekik ismételten és ezúton is.
Elképzeltem, hogy Deske és felesége korombéli, illetve valamivel fiatalabbak nálunk.
Így is volt. Kicseréltük „mesterségünk címere”-it, ők falitállal, virággal, mi könyvekkel kedveskedtünk. (Mivel ronda írásom van, ezúttal is Tücsi hamisított alá engem is mindenkinek a szeme láttára.) És kicseréltük utolérhetőségeinket is, hogy ezzel a hosszú hallgatásnak egyszer s mindenkorra vége szakadjon.
Kezdetben persze felelevenítettük a katonatársak nevét, és öt percig röpködtek ilyenek: Bumbi, Ityek, Hullarabló, Weiner Leó, Patek, Jabronka (Jávori), Petrovits, Pető, Bugyik, Furik, Pipacs, Zsirai, Farkas, Csipszer, stb.
Azután jöttek a kölcsönös, meg a külön megélt történetek, anekdoták. Nos ez a szál a háziak számára is ismerős terepnek bizonyult. Sorra kerültek a katonaélmények, (majd a vendégek távozása után csaknem éjfélig a háborús visszaemlékezések, kinek a családja hogyan vészelte át a kritikus időszakokat.)
A katonaélmények után a korunkkal járó elesettségek. (Túl vagyunk mind a legegészségesebb életkoron.) A bajok után a családi események, történések, fotók.
Így ért véget az este a kitartó és kölcsönös odafigyelés jegyében.
Tegnap már említettem – alig hihető, de megtörtént –, a találkozás során egyetlen fotót se készítettünk.
A pillanat elmúlt és mi élünk.
Ám ez többé nem fordulhat elő.
Már csak azért is össze kell futnunk, hogy e mulasztásunkat pótoljuk.

Nov. 1.

A nyuggerélet monotóniája
– Tücsit HÉV-hez, (először vakartam jéghártyát a szélvédőről ma koratavasz óta)
– vérvétel a kórházban
– üzletközpontban vásárlás,
– Gumis telefonja: megjegyez
– mise (kérdezi L.: mit játszott kivonulásra az orgonista: mondom Beethoven VII. szimf. II. tételéből egy részt [ugye ma halottak napja volna]) 
– gumist felhív: nyáriról télire gumicsere
– autót odavisz
– balkonládák felcipelése a lépcsőházba a téli szezon előtt a fagyás elkerülésére
– kocsit hazahoz téligumikkal
– ebéd, gyógyszert bevesz,
– kórház felhív: eredmény, újabb időpontkérés,
(Mivel hasonló értékeket mérnek havonta, ma megdicsért a labor, hogy milyen következetesen szedem a patkányirtót [vérhígító], hogy másfél éve beállt a napi dózis. De jó nekem!)
– 180 képet némi korrigálás és selejtezés után felpakoltam ügyeletes albumomba (Fotók 2011.6)
– Tücsi rám telefonál: jön a kollégája, és hoz egy papírcsomagot.
– Mondom: örvendek.
– Azóta eltelt két óra, de nem jött senki. Viszont nem tudtam elmenni a postára csekkünket rendezni, valamint sétálni sem.
– Most már versenyhelyzet alakult ki három eséllyel.
1) Előbb a kocsi aztán Tücsi,
2) előbb Tücsi, aztán a kocsi,
3) egyszerre. (Pl. hazahozza a kolléga az asszonyt. Volt már rá precedens.)
Meg kellene írnom, (talán majd holnap), hogy találkoztam 38 év elteltével Brodszky Ferivel, aki bakatársam volt. Amin magam is meglepődtem, hogy a találkozóról egyetlen fotó sem készült. A beszélgetés hevében egész egyszerűen megfeledkeztünk róla. 
PS: – A Sárvár c. szösszenet holnapra marad.
– A versenyhelyzet 3 variációja közül a negyedik valósult meg. A sofőr nem érkezett meg akadályoztatása miatt, Tücsiért én mentem a HÉV-hez.

Okt. 30.

Manuscript
Tízféle gyógyszert szedek most már néhány év óta. Ha azt kérdezed, hogy jól vagyok-e, azt mondom, ezekkel a pirulákkal élve hozom kortársaim színvonalát. Futóversenyre persze azért nem nevezek be.
A tízféle gyógyszer – ez idő szerint – negyedévente írható ki.
Ha jól számolom, ez harminc recept.
Receptenként kétszer kell aláírnom, egyszer, hogy én vagyok én, másodszor, hogy meg is kaptam a gyógyszereket.
Ez hatvan aláírás.
Nem állítom, hogy akad grafológus, aki az ismételt firkák alapján kitalálná, hogy mi a nevem. Hatvanszor aláírni felér egy büntetőfeladattal. (Fiacskám, írja le  százszor, hogy az iskolai óra akkor kezdődik, amikor becsengettek, és addig tart, ameddig az óraadó tanár be nem fejezte a tanítást.)
Az előző gondolatok azért jutnak eszembe, mert az USA-ban néhány tagállam tervezi a kézírás elmismásolását. Megtanítják ugyan a betűvetést, de nem foglalkoznak vele hangsúlyosan. Mindenki vesse rá magát a laptopjára és oda ütögesse be feljegyzéseit.
Elképzelem, hogy a fiúk-lányok olyannyira kiesnek a kézírás rutinjából, hogy jószerével nevüket is csak nehezen lesznek képesek az okiratok alá biggyeszteni, és a XXI. században úgy fakadnak ki (angolul), mint Gárdonyi hőse, Tóth Antal a XIX. sz.-ban magyarul:
„Szentje ne légyen, elfelejtettem a nagy efföt.”
Ez a poszt nagyon rövid lett. Ezért egyik régi kínrímemmel egészítem ki, melyet akkor faragtam, amikor egyik kollégánknak Parker-tollat ajándékoztunk valamelyik születésnapjára:
Az író ír,
a bíró bír,
de csak az ír,
aki tollal bír.

29.

Mi a magyar?

Kezembe került Szekfű Gyula 1939-ben kiadott vaskos kötete, a Mi a magyar? című. Nem mintha nem tudnám nélküle, de hát a részletek ugye. Az egyes tanulmányokat olyan kaliberű szaktekintélyek fémjelzik, mint pl. Ravasz László, Babits Mihály, Eckhardt Sándor, Keresztury Dezső, Kodály Zoltán a szerkesztő Szekfű és még mások is.
Eddig átrágtam magamat a nyelvünk alkata c. cikken (Zsiray Miklós), s olvasom Kodálytól a magyar zenéről szóló összefoglalót.
Mondanom se kell: élvezkedem. Még akkor is, ha a nyelvről szólóból leginkább azt tudom meg, hogy a magyar régi nyelv, mely finnugor szálakkal és szerkezettel van átszőve, de jelentékeny hatások módosították hellyel-közzel. Zenénk ereszkedő jellegű dallamvilága, kvintváltó pentaton dallamkincse arról szól, hogy évezredekkel ezelőtt csakugyan az Ural-menti egyéb törzsekéhez hasonló zenei gyökereink vannak, melyet se a tatár, se a török, se a német, de az orosz se befolyásolt olyan mértékben, hogy ne maradtak volna meg a tiszta forrásból származó tendenciák. Kodály összefüggést vél felfedezni a „szalmatűz” lelkület és a descendens dallamívek között. Nem bizonyos benne, csak hajlik rá azt gondolni. Nem tudom. Van egy saját elképzelésem, mely a „gyöknyelv”-hez kötődne. Mivel a magyar nyelv régi szavai az első szótagban határozzák meg mondandójuk lényegét, melyet aztán toldalékolnak, alkalmasint megjelenhet a zenénkben is. Hangsúlyosan kezdünk, fent a magasban, aztán a spriccelés tempójából alábbhagyva hagyjuk csordogálni a mondandónkat. Ezért nem létezhet Auftakt a magyar szövegű dalban. (Nincsenek hangsúly nélkül kezdődő szavaink.)
Persze az általam elgondolt hangsúlyos szókezdés és magasról indított dallamok összefüggése is csupán feltételezés, de éppúgy nem alap nélküli, mint Kodályé. Végtére is csaknem teljesen ösztönös egy-egy nyelv, egy-egy zenei forma – keletkezése időszakában. Hát még arra a korra mennyire igaz, amikor az artikuláció kialakításával bajlódtak a népek, törzsek, emberek.
Az olvasottak egyebekben megnyugtattak róla, hogy nyelvünk (a zenei is) hatalmas kincs, és legalább annyira alkalmas önmagunk kimondására, mint bármely más nyelv, bármely más nép zenéje.

Okt. 28.

Két F-betűs témám: Fogyasztói társadalom. Fraktálok
A 1) 1989-ben költöztünk a házba, ahol lakunk. A 12 lakásból valaki saját gyermekére hagyta lakását, az eredeti tulajdonosok száma velük együtt négy család. Egy ötödik nem adta el, hanem  kiadta, mert házat örökölt. A maradékból egy fogászati rendelővé avanzsált, de a többi hat is egyszer vagy többször tulajdonost cserélt.
Fölénk nemrégiben egy negyedik tulajdonos költözött be. Lefogadom, hogy valamennyi panel perforálva van, annyiszor fúrták meg az egyre változó tulajok.
Az első gazdája házat vett, s azért adta el a lakást. A második szintúgy. A harmadik egy bankár és felsége (követségi munkatárs) tehetősek lévén teljes átalakítást hajtottak végre luxus igényeiknek megfelelően. Meglepve tapasztaltam, hogy a negyedik tulajdonos szintúgy teljesen átalakítatta a lakást. Ahol eddig kő volt, ott márvány lett, ahol a falak élénkre voltak festve, ott most hungarocell darabok törik meg a falsíkot, ahol eddig festett mennyezet volt, oda most lambéria került, a viszonylag új beépített konyha eltávolíttatott, hogy helyére új beépített konyha kerüljön.
Rövidebben is kifejezhettem volna mindazt, amit eddig írtam. Fogyasztói társadalomban élünk. Dobd el a régit, vegyél újat!
2) Egy hete sétáltam a Duna-parton. A hangulatos sörözők, falatozók – azt gondolom – idén jó szezont zártak. Amikor arra jártam, éppen zártak egyet a pavilonok közül. Arra lettem figyelmes, hogy a dísznövényeket hordják le a part menti fa tövéhez. Muskátlikat, begóniákat, valami kék virágú növényt is és jó illatú kakassakantyút (a néphit szerint szúnyogűző). Nem is keveset, vagy hat-nyolc balkonládányit. A növények megtették kötelességüket, kifelé velük. Egyedül a műanyagládáknak kegyelmeztek. Jók lesznek azok jövőre is.   
3) Egyszer volt kutyánk. Egy neveletlen tacskókölyök. Soha nem sikerült szobatisztává tenni. Dehogy akartam én kutyát lakótelepi lakásunkba. Ám egy alkalommal lányunk szintén a Duna partján kószált, amikor egy személyautó lefékezett, egy kutyát kidobtak az ablakon, majd elhajtottak. Ez a kutya aztán követte lányunkat, aki elkövette azt a könnyelműséget, hogy hazahozta az ebet. Nálunk volt – ameddig nálunk volt –, rég volt, és sajnos igaz  volt.
4) Továbbmegyek. Weöres Sándor írja: Tüzdelt Zülők! / Máskor scináljanak jobb jerekeket. / És felelnek a zülők: / Kedves Paidagágász Néni! / Hun házasodunk hun meg elválunk / különb féle jerekekkel kísérletezünk /
5) A világnézettel is sokszor ez történik. Adott értékrend szerint kellene élni? Na nem! Keverünk magunknak egy mixet, innen-onnan összehozva annak elemeit. A lényeg, hogy kényelmes legyen, különben lecseréljük.     
Az előzőeket összefoglalva újra csak azt írhatom: Fogyasztói társadalomban élünk.
B) A fraktálokról néztem meg egy előadást. Angol szöveg alá került a magyar szöveg. Durvaságnak fordították e furcsa szót: fraktál, mely igazából tört dimenziót jelent. Fraktál minden tó partja, fraktál többé-kevésbé minden falfelület. Mondok egy példát. A festékes dobozon azt találod: alkalmas 10 négyzetméter felület egyszeri festésére. Ám akkor jössz zavarba, amikor rücskös tapétádat befestve csak nyolc-kilenc négyzetmétert takar a massza. Ahá. Tapétázott falad fraktál. A rücskök dudorai jelentősen megnövelik a fal felületét, s több festéket igényelnek.
A Duna partján sétálva arra gondoltam, hogy lehetetlen egzakt módon felmérni a part hosszát.
Mert hullámzás van, mert változik a vízszint, és nem utolsó sorban azért, mert a part teljes hossza fraktál. A víz és a szárazföld találkozásuk mentén a tér minden dimenziójában egyenetlen. Ez a mérés finomságával arányosan megnöveli a mért hosszt. Bizonyíthatóan hosszabb valóságosan a folyó vonalának a közepén húzott képzetes vonal hosszánál. Mert hát a part is fraktál a javából.   

27.

…a foglyoknak szabadulást!
Ma valami azt súgta, hogy a szép őszi időben fel kell keresnem a Budakeszi-Makkosmária kegyhelyet, mely búcsújáróhely templomának a titulusa Fogolykiváltó Boldogasszony. Ez meg azért érdekes, mert valaha ezen az emléknapon (9. 24.) születtem. Meg azért is, mert a fogolykiváltó rend II. József uralkodásáig pénzzel váltotta ki ez – elsősorban török – rabságba került foglyokat, több mint 7000 embert pedig oly módon, hogy a szerzetesek magukat tették foglyokká, s ennek fejében rabtartóik elengedték a rabokat.
Nos, bizonyos értelemben mindnyájan foglyok vagyunk. Vannak szertelen kötődéseink, rendetlen ragaszkodásaink, esetleg káros szokásaink, megrögzöttségeink. Ezektől is szabadulnunk illik. Hogy így legyen, sokakat felidéztem magamban a helyszínen, kérve szabadulásukat.
Szolgálati közlemény. Az alkalomról készült fényképek már a fotók 2011.6 c. albumban láthatók. Katt a linkre! Alkalmasint idén nem is készül újabb album.

Okt. 26.

„Nyitni kék!”
azaz nyitni kellene az emberre (akit látok) és Istenre (akit nem látok) – atomizáltságomat feladva, önközpontúságomat odahagyva.
Írom ezt azért, mert egy komment során megidéztem Izajás prófétát, aki erre buzdít. Most ide másolom a vonatkozó részt (vö. Iz 58), és megpróbálom kicsit aktualizálni.
58,3: [a nép:] »Miért böjtöltünk, ha nem láttad, miért sanyargattuk lelkünket, ha nem tudsz róla?« [Jahve:] Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok.
Kérdés: Vannak-e erőfeszítéseim az összeszedettségre, vagy csupán érzékeimet akarom csiklandozni mindenféle ingerekkel? Netán megszállott munkamániás vagyok, beosztottjaimat sem kímélve?
4. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok!
Kérdés: Felhagyok-e mindenféle durvasággal, erőszakkal egyszer s mindenkorra?
5. Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak?
Kérdés: Farizeus vagyok-e, vagy a lényegre, az igaz értékekre összpontosító-e, amit teszek?
6. Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze!
Kérdés: Van-e hozzá bátorságom, felemelni szavamat az igazságtalanságokat látva. Ellene teszek-e, ha találkozom vele. Van-e valaki, aki az én bilincseim miatt vergődik, s nem tud felszabadult lenni miattam?
7. Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!
Kérdés: Törekszem-e arra, hogy „ökológiai lábnyomom” az egyhez közelítsen? Vállalok-e valamiféle sorsközösséget a szegényekkel, éhezőkkel, csövesekkel. Mit teszek még használható ruháimmal?
8. Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat.
9. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: »Íme, itt vagyok!«
Nem kérdés: Ha irgalmasság vezérli tetteimet, akkor kinyilvánítja az Atya önmagát, mert ez az a nyelv, melyen vele közlekedni tudok, párbeszédet tudok folytatni vele.
10. Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet,
ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény.
Vegyük sorra őket: Ha megszűnök másokat megalázni, róluk rosszat mondani, őket rossz színben feltüntetni, és általában hazudozni, ehelyett odafigyelek a szegények, depressziósok szükségeire, akkor van esélyem a megigazulásra, akkor minden más színben fog feltűnni, más hangsúlyt fog kapni életemben.
11. Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize.
Akkor benne élek, mozgok és vagyok. (Szt. Pál) Az Ő biztonságában élek létem bármelyik szakaszában, bármiféle körülmények között ép testem-lelkem megtapasztalja Isten állandó gondviselését.
12. Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott.
Ha tehát az Isten szerinti kapcsolatokat építem az emberek között, környezetemben, akkor megtapasztalom annak hatásait: Utódaim követik a tőlem kapott-látott modellt, s ők is a  társadalom sebeinek gyógyítóivá, építőivé, a közjó megvalósítóivá lesznek.
13. Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s az Úr szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet:
Kérdés: Az Úr napját abban a légkörben élem-e meg, hogy ez az Ő napja, én meg az övé vagyok. Őt ünnepelem-e, vagy sem? Mennyi az övé belőlem ezen a napon? Persze tudom, nagy a „zaj”-terhelés, az ingerek hatalmas tömegben próbálnak lekötni. De mégis.
14. …akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, az Úr szája szólt.
Izajás újabb szillogizmusa így zárul: az Ő jelenlétét megélve megsejtem végtelen szeretetét, és ennek a légkörében töltöm napjaimat. Nagyjából azzal fejezi be mondanivalóját, amit ma szokásosan így mondunk: Ámen.
Hát lehet tápászkodni, lehet kapaszkodni.

25.

Három kép a netre
Felvételek elkészítése
Ajtót résre, hadd jöjjön a levegő.
Radiátor kikapcs.
Forgószék hátradőlésre állít.
Áramelosztó bekapcs.
Asztali lámpa bekapcs.
PC bekapcs.
USB csati.
Fényképezőgép bekapcs.
Felvételek átjátszása.
Átjátszás kikapcs.
Picasa bekapcs.
Felvételek finomítása, beállítása.
Címadás, aláírás.
Fényképezőgép kikapcs.
USB kihúz.
Picaasa kikapcs.
Felvételek kijelölése.
Feltöltés albumba bekapcs.
Takarékos üzemmódú átvétel bekapcs.
OK.
Programok bezár.
És kész.

24.

Mi a dolgunk?

A tegnapi – 1956-ra való – megemlékezések éppen azt a káoszt mutatták, mint az 1957-es év egyik szellemes falfirkája.
– Éljen Kádár
– Ne éljen Kádár
– Féljen Kádár
– Ne féljen Kádár
– Miért féljen Kádár
– Miért ne féljen Kádár
Hát igen.
Tanítani szeretne mindenki, tanulni alig valaki.
Vezetni szeretne mindenki, beosztottnak lenni alig valaki.
Pedig…
Most olvasok egy visszaemlékezés-kötetet a Rákosi éráról.
Wentzely Dénes ezt írja: „…még a legkisebb vezetői posztot sem szabad műveletlen fráterek kezére adni!”
Próbálom álláspontját elfogadni, de ha megfontolná, hogy nagy eszű gazemberek mennyivel hatásosabb módon gonoszkodhatnak a hatalom megkaparintása után. Nem is kell olyan sokat kotorászni a XX.-XXI. sz. bel- és külpolitikájában.
A vezetésről már sokkal többet közöl a jezsuita Nemesszeghy Ervin, aki szintén visszaemlékezései alkalmával ezt írja: „Rómában… ha egy nagyobb elöljárót kineveznek, vigyáznak, hogy az illető ne legyen makk egészséges, mert akkor nem érti meg a gyengélkedőket és betegeket. Ügyelnek arra is, hogy ne legyen nagyon okos, mert akkor nem érti meg a kevésbé okosokat, és ne legyen nagyon szent sem, mert akkor nem érti meg a kevésbé szenteket.”
Antoine de Saint Exupéry ennél is továbbmegy. Kb. ezt írja a Kishercegben: A jó király azt
parancsolja az alattvalóknak, amit azok amúgy is meg szeretnének tenni.    
A megoldást persze a tanítványai lábát megmosó Mester fogalmazza meg: Aki közöttetek az első akar lenni, az legyen az utolsó.
„Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok. És ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem  hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,43b–45)
Kedves mindenféle tüntetők. Az előzőeket megfontolva: ki akar első lenni? Te, te vagy te?
Ki-ki nézzen magába!
A Mester állta a szavát. Szolgálta az Atyát (engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig) és szeretetét kínálta mindenkinek. Akar-e még valaki miniszterelnök lenni, köztársasági elnök lenni?
Vajon tisztában vannak-e az önjelöltek, hogy a miniszter szó értelme magyarra fordítva szolga.

okt .23.
Egy mondat Oberfranktól
Éjfél felé befejeztem Oberfrank Géza önéletírását. Mivel 2002-ben adták ki a könyvet, az eltelt időről csak a google jóvoltából tudtam meg ezt-azt. 2009-ig fő zeneigazgató, majd címzetes fő.z.ig. 2011-ben 75 éves. Isten éltesse!
Könyvének utolsó előtti lapját kevéssel éjfél előtt olvastam. Ezt írja velem kongeniális módon: „…ma már csak azzal a párttal tudnék szimpatizálni, amelyik először képes elismerni a másik oldal eredményeit.” Írja ezt „Kőmíves Kelemen országában”, ahol az egyik párt négy éve alatt összehozott építményét a másik lerombolja. Emlékezzünk csak rá:
Merjünk nagyot álmodni  – merjünk kicsik lenni.
Rendezzünk Expót. – Ne rendezzünk expót.
Nyissuk meg az álmodó magyarok kiállítást. – Zárjuk be a kiállítást, vezetőit tartóztassuk le. Építsünk kormányzati negyedet. – Ne építsünk ilyet.
Fúrjuk meg a 4-es metrót. – Semmi szükség nincs a 4-es metróra.
Csökkentsük adósságállományunkat. – Vegyünk fel hatalmas kölcsönöket, mellyel évtizedekre eladósítjuk az országot.
S  a szomorú példák sora oldalakat tölthetne be.
„Kit felraktak estig, reggelre elomlott”. 
Magam évekkel ezelőtt hasonló gondolatot fogalmaztam meg, mint Oberfrank Géza. Kb. ezt: Csak az a közjót segítő párttevékenység hiteles, melyet ellenzéke üdvözöl, erősít meg, fogad el, ismer el, tekint magáénak is.

22.

Szilánkok

1. „Az Ágoston Nurofen-egészségítővel spriccel!” – panaszolja a négy éves Blanka. Ez a tárgy egy olyan spricni, melybe a kellő mértékű gyógyszerszirup-adagot felszíva a gyerek a saját szájába nyomhatja tartalmát. Hát ez az az „egészségítő”, mellyel Á. Bl.-t szekírozta. Újfent eszembe jut egy hasonló mondás, melyet kollégám gyereke mondott magyarázatként öccsének.
– A mama a nőgyógyászatra megy. Mit csinálnak ott? – érdeklődött a kicsi.
– Hát nem tudod? Ott gyógyásszák a nőket – így az idősebb.
2. Oberfrank G. könyvében olvasom: „Széchenyi fejéből pattant ki az a szikra, mely később folyammá dagadt, s melynek árnyékában ma is sütkérezünk.” Hm. Ez egy többszörös képzavar, de van benne némi rendszer, miként abban is, hogy a négy evangélista a következő három volt: Péter és Pál, aki egyedül írta mind a négyet. 
3. Ma a „temzi”-ben jártunk. Nem tehetek róla, de nem szeretek virágot venni. Olyannyira nem, hogy szívesen adok bármekkora összeget bárkinek, csak ne nekem kelljen megvenni a vágott (és efemer) növényeket. Máig nem találtam meg e dolog magyarázatát. Lehet, hogy csupán arról van szó, hogy a többiek akkora csokrokat hordanak össze, hogy teljesen értelmetlennek gondolom még tetézni a díszeket?
Továbbá nem tudom, mi az oka a következőknek:
Én csak néhány mécsest vittem, a többiek üveges kivitelűt és fedeleset.
Én gyufát vittem, egy hosszú gázgyújtó kétségtelenül überelte.
Én egy seprűcskét vittem, mások erős cirokseprűvel, kiskapával érkeztek.
Én egy marék negrót vittem, a többiek sóstallérral, csokiba mártott alma-chipsszel, finom nápolyikkal és sós süteményekkel rukkoltak elő.
Akartam vinni fényképezőgépet, csakhogy itthon felejtettem. (Pedig valóban szép lett szüleink sírja, felújítása közel 40 000-be került, ám az árába mindhiába akarok beszállni.) Nem tudtam lefotózni se. Majd legközelebb.
Be akartam szállni a mai pizzázás költségeibe is, de nem rúgtam labdába, pedig nálunk is voltak étkezési utalványok kellő értékben.
A megmaradt pizzát bármelyikünk elvihette volna, mégis a mi kezünkbe nyomattak.
Na jó. A gesztusok ellenkezőjére is adódott alkalom. Elfogadtatott, hogy ma mi vigyük magunkkal egyik húgomat kocsival.
5. Káposztás cvekedli készült ma ebédre. Késő délután nem álltam meg, hogy meg ne kóstoljam egy zónaadag erejéig. Uram fia! Fél évszázadot fiatalodtam.
Eszembe jutott a Boráros téri bisztró, ahol oly sok alkalommal vettem magamnak az olcsóbb kajákból. Egyikük éppen ez a káposztás kocka volt, melyet jól megborsozva az örökké éhes diák mohóságával faltam fel a gimnáziumi órák után. Szerettem még (és pénztárcám is) a granadírmarsot, a paradicsomos káposztát fasírttal, a sárgaborsó-főzeléket tojással.
6. Nyuggerek és nyugdíjba készülők. Mesélem: én már ingyen élvezem a MÁV, a BKV és a VOLÁN-buszok vendégszeretetét. Tesóim helyzete teljesen más.
Aki legkorábban került nyugdíjba, az máig dolgozik, mert kevés nyugellátást kap.
Másikuk (főiskolát végzett) egy helyen dolgozta végig az életét. Intézményét év végén összevonják. Mehetne nyugdíjba, ha beszámítanák a főiskolás éveket. De nem számolják be. Így egy ötöst rá kell tegyen, de hol, ha lapátra teszik őket? (Vonatkozik-e vajon rá a védett kor? Nagy kérdés.)
Harmadikuk megfáradt a kisgyerekek okításába. Teljesen megértem őt. Azt tanácsoltam neki, hogy lépjen ki a pedagógusi kötelékből azzal, hogy ennyi volt, és kész. Havonta fizesse meg maga után az eü.-t, s ha eljön az ideje, megkapja kiszámított nyugdíját. Férje jóvoltából nincsenek megélhetési gondjai. Más kérdés, hogy mit tervez a következő évekre?
Akkor volna igazán boldog, ha valamit hobbi szinten ki tudna bontani. Tudom, pl. jeles origamis. Hátha ott lehetne valamit kezdeni.       

Okt. 22.

Jaj, Istenem, a világ kinek szoros, kinek tág…
1. Google-n szörfözve valamiért rámentem Deskére. Deske pedig Brodszky Ferencenk volt a beceneve a seregben. Egy körletben laktunk – egymással jó barátságban. Még eljött az esküvőnkre, még egyszer Weiner „Leó”-val (másik bakatárs) együtt mászkáltunk egyet a Rákóczi úton hármasban.
Aztán vége.
Azaz dehogy.
Pápai dialektusban levelet váltottunk.
Bár megvolna a levél,
bár még  tunnék „pápaiul”.
Sokáig megvoltak Deskétől kapott nászajándékaink. Egy Ádám-Éva kályhacsempe, egy sütis tál hat tányérkával, és egy krigli madárral.
Igazából tudtam róla (néhány szűkszavú internetes anyag tudatta), hogy létezik, hogy kiállít, hogy szakkört vezet. De ennyi.
Mivel Szombathelyen is jegyezve van szakköre, tegnap megkérdeztem Elvirát, nem ismerik-e véletlenül az én haveromat, aki Söptén lakik, Kossuth u. 99. és akinek a felesége Patona Teréz.
Elvira azonnal tudta, kiről van szó. Korábban gyakrabban találkoztak a családok, Teréz révén, de Feri is rendszeresen náluk szereltette a kocsiját. Hát ilyen kicsi a világ. Ma említi Elvira: „Azért az érdekes, hogy Óbudától jó 200 km-re lakik egy valaki, akit felesége révén megismert a család (tán Józsin keresztül), és aki fiatalon egy körletben, egy században szolgált azzal a pasival, akinek a fia engem vett feleségül.”
Lehet, hogy újfent összefutunk több mint 40 év után?
2. Az ÖKI költöztetése miatt könyvek kerültek elő, közöttük Oberfrank Géza karmester visszaemlékezése saját zenei munkásságára. A könyvről tudtam, este pedig kezembe kaptam. Géza nálam tíz évvel idősebb. Államosításkor már két évet a piarista gimnáziumban töltött. Kovács Mihály piarista volt az osztályfőnöke. Államosítás után ő vegyipari szakközépben folytatta tanulmányait, én meg 1961-ben lettem piarista diák, akit K. Miska, ahogyan neveztük, matematikára tanított.
Géza könyvében említi Czövek Ernát, aki a Bp.-i 1. sz. Körzeti zeneiskolát vezette, és aki Géza zenei talentumát felfedezte. Nos, ide jártam én is zenét tanulni, s vizsgáztam is Erna néni előtt, aki az én hegedűs zsenimet (okkal) nem fedezte fel. Géza említi Horváth Károlyt, akinek a felesége hegedűt tanított, s néha helyettesítette az én tanárnőmet, Vinkovits Izabellát, akihez többek között Horváth Károly fia járt. A gyerek igen tehetséges hegedűs volt (velem ellentétben), s ő mesélte, hogy a papa a kertjükben hajót épít. Erre kitér Géza is könyvében. Arra is, hogy H. Károly kommunista volt, a tisztességes fajtából. Abbahagyta zenei karrierjét, amikor nem engedélyezték Olaszországba irányuló meghívását.
Nos, felismerem a szereplőket, s a kort is. Én 1959-ben abba a növendékzenekarba jártam, melyet Géza dirigált. Akkor már az illegális Regnum tagjaként nehezen vettem tudomást róla, hogy O. G. kabáthajtókáján KISZ-emblémát visel. Könyvéből kiderül, hogy hatalmas tempóban készült a karmesteri tudás minden apró fortélyát megtanulni. Ebben az időben az általa legtehetségesebbnek ismert karmestert, Simon Albertet helyezték az alakuló KISZ-zenekar élére. Őt követte Géza, hogy magába szívhassa az általa tisztelt és nagy tudásúnak ismert művész gesztusait, intelmeit, módszereit.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy ez a KISZ-emblémás fiú Horváth Károlyné alkalmi segítségével Händel Messiásának nyitányát taníttatta be, majd a Pastorale tételt is, s a katolikus Haydn szimfoniettáját és a katolikus pap Vivaldi egyik vonószenekari koncertóját.
3. De hogy mennyire kicsi a világ, hegedűóra előtt együtt vártunk arra, hogy sorra kerüljünk pl. Szacsvay Lacival, akiből utóbb ismert és híres színész lett.
4. S ha még ez is kevés volna, a könyvek között kotorászva egy ötvenes évek elejét elemző monográfiát pörgettem ujjaim között (Szigorúan titkos dandár). Mivel a Rákosiék által MUSZ-ra kötelezettek sorsáról szól a munka, a bányamunkás csoportokról is szólva, úgy véltem, hogy gyorsan letesztelem, elég alapos-e a kötet. Ugyanis a végén abc-rendben közli a több ezer MUSZ-os nevét. Felütöttem a p betűnél, és   csakugyan szerepel benne Póta László neve, aki ma is élő jezsuita testvér, és aki Várpalotán raboskodott, bányamunkásként.
A beköszöntő verset Csépe Béla írta, aki azt a lányt vette feleségül, akivel a Mátyás-templom ifjúsági kórusában énekeltem.
5. Utoljára hagytam Steven Varga emalijét, aki az USA-beli Seattle-ben lakik (ő hagyta ránk sztereórádióját mielőtt elhagyta az országot), és akinek a felesége a neten felfedezte a Mátyás-templom karnagyának Tardy Lacinak (70) egy rövid klipjét, hogy nézzem meg, hallgassam meg.
Megnéztem, meghallgattam, megköszöntem.   

Okt. 21.
Kapásból

QQ küldött egy „nyelviké”-t a még elképzelhető és kevésbé elképzelhető adónemekről. Az elejét ide másolom, hogy értsétek, miről van szó. A küldött magaslabdát természetesen nem hagyhattam ki, (Karinthy se tette volna), kapásból lecsaptam néhány saját agyszüleménnyel.
Élenjáróknak: hangadó
Gyászolóknak: hamvadó
Figyelmetleneknek: lankadó
Öngyilkosjelölteknek: feladó
Narkolepsziásoknak: szunnyadó
Alváshiányban szenvedőknek: fáradó
Zenészeknek, énektanároknak: Cé a dó
Karmestereknek, karnagyoknak: hang-adó
Túlsúlyosoknak: puffadó, dagadó, has-adó
Rohanó életmódot folytatóknak: szaladó
Ancsának, kapásból
Kölcsönzőknek – bérbeadó
elektronikus hulladék leadásakor – rádióleadó
munkából elbocsátottaknak – l