Mickey webnaplója

A pálya széléről kiabálom be a magamét.
Tehetem, mert a pályán nyelvészek (én nem vagyok az) küzdenek, mégpedig csapatokra osztva. Meccsük sokkal érdekesebb a labdarúgásnál, mert nem két csapat küzd egymás ellen, hanem  jóval több. Elég arra gondolni, hogy a létező magyar nyelvtan szerkezeti felosztása nem az egyetlen lehetséges, mindenesetre elég komplikált rendszer, melyet a kisdiákok nehezen emésztenek meg. Nagyon sajnálom, hogy kiselejteztem folyóiratokat. Vagy az Új Horizontban vagy a NAPÚT egyik tematikus számában találtam egész komplex magyar nyelvtani rendszereket, melyek eltértek a hivatalos nyelvtantól. Máshogy strukturálták a nyelvet, és más lényeges ismérvek mentén haladva építették fel a nyelvszerkezet vázát. Engem meggyőztek arról, hogy lehetne más logika mentén is összerakni nyelvünket.
Utóbb felmerült a Czuczor-Fogarasi szótár kapcsán: ha elfogadnánk, hogy a magyar gyöknyelv, akkor élvezet volna a nyelvtan: közös akarattal hoznák össze a gyerekek az egy bokorhoz tartozó szavakat. Más kérdés, hogy a más nyelvekkel való összehasonlítás lehetősége szűkülne, és ez aligha segítené  pl. az idegen nyelvtanulást, merthogy eléggé magányos sziget vagyunk az európai nyelvek tengerében. (Mindenesetre a gyöknyelv mint kategória okkal bővíti a pályán küzdők számát.)
Nyelvünk egyik sokat emlegetett jellemzője, hogy igen sok benne a hangutánzó szó, ez utal arra, hogy ősi elemeket, etimonokat használunk évezredek óta. Ehhez járul még, hogy cselekvésekben gondolkodunk – sok képet felhasználva –, szemben a legtöbb nyugati nyelvvel, melyek inkább fogalmakban gondolkoznak. A Nyugat azt mondja: Tied a dicsőség, mi ezt: Megdicsérlek, esetleg: Dicsérlek téged.
Bevallom, azért is gondoltam rá, hogy a nyelvünkről „bölcsködjek” – ahogy Erdélyben mondanák –, mert kommenteket olvasgatva azt találtam, hogy van, aki kétségbe vonja a nyelv fejlődését, csupán változásokat ismer el.
Nem vitatkozom vele, csak elmondom, amit az emberi cselekvésekről általában gondolok.
Ha a művészi tevékenységeket tekintem, a festészet (rajz) az alig artikulált vonalaktól és foltoktól utat járt be az absztrakt képek világáig. Nem mondom, hogy sűrűbb lett mondanivalója, de az egyszerűtől a bonyolult felé haladt.
Gondolhatok a zenére is. A munkadaltól indulva eljutott a polifóniáig, majd a Strauss zenészdinasztia hatására kezdett különválni a könnyűzene és a komolyzene. A komolyzene eljutott a dodekafonhoz, el a zörejekhez, a konkrét zenéhez, az elektronikus hangzásokig, az abszolút absztraktig. De a könnyű műfajok is ezt az utat járták végig. A slágertől eljutottak az undergroundig, a jazz a cakewalktól, ragtime-tól az avantgard jazzig.
A tudomány is utat jár be. Newton, Galilei, Kopernikusz, Einstein, Heisenberg mutatják az irányt, mely a végtelent célozza meg. Kétségtelenül egyre bonyolultabb a korábbiakhoz képest.  
Tehát tényként vélem azt, hogy az egyszerűtől a bonyolult felé haladnak az emberek kifejezőeszközeikben.
Ezekhez tartozónak gondolom a nyelvet is. Ha ez a változássorozat irány nélküli volna, nem volna fejlődésnek tekinthető. Még absztrakt felé haladása is csak azt mutatja, hogy vektor jellegű. Iránya van. Ha akarom, ez egy valahonnan valahova vezető út, és ha tökéletesebbnek mondom a mai nyelvet, mint őseink kevéssé artikulált gesztusait, hangicsálását, akkor nevezhetem fejlődésnek is, még ha csak hosszú távon is.
Egy-egy ember többnyire csupán változásokat él meg, a fejlődést aligha érzékeli.