Mickey webnaplója

– kommandírozták a bakákat valaha.
Imához – kérhetjük minden bizonnyal ma is azokat, akik akkor kezdenek imádkozni, amikor nagy baj van. (Olyanok is vannak persze, akik életmódszerűen imában töltik napjaikat.)
Imához! – kérhetjük, merthogy baj van.
Erre akkor jöttem rá, amikor két vallásos valaki összekapott egy piszlicsáré ügyön. Ha tehát mi, akik istenesnek tudjuk magunkat, képesek vagyunk ilyesmire, akkor azoktól, akik az erkölcsi törvényeket hanyagolják, és saját érdekeik mentén hoznak döntéseket, ugyan mit remélhetünk?
Mit remélhetnek a nemzetek, mit remélhet a teremtett világ?
Nagyjából semmit se.
Ma már egyértelmű, hogy a válságok egy láthatatlan csoport érdekérvényesítése következtében keletkeznek. Ez az elit azután maga alá rendeli a neki mindenben engedelmeskedő klientúrát, akik jó fizetségért gátlás nélkül kiszolgálják uraikat.
Alattuk helyezkedik el az a réteg, amely valamilyen oknál fogva megkötötte a mefisztói alkut, hogy a Czakó Gábor alkalmazta fogalommal operáljak.
Majd csakugyan létezik egy valamekkora csoport, amely megkíséreli az égiekkel karöltve a világ rombolását meggátolni, késleltetni, és ha ez még egyáltalán lehetséges – egyenesbe hozni.
Aki nyitott szemmel figyeli a világ eseményeit, tapasztalhatja, hogy egyenlőtlen a küzdelem a jó és a rossz között. Látszólag – és egyre inkább – pusztító hatalmak uralják a világot. Szeretném hinni, hogy már nem sokáig.
Mindenesetre úgy látszik, hogy emberi erővel már aligha lehet megállítani a vesztébe rohanó földet.
De ami nem megy az embernek, az lehetséges a Teremtőnek. Az lehetséges a teotokosznak.
(„ahol ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg…”)
Egy emberen túlmutató harc megnyeréséhez bizonyára kevés az emberi erőfeszítés.
Ezért mondom, hogy: Imához!